2p
Panamai bejegyzésű cégeket talált az alvállalkozók között a Közbeszerzési Hatóság, amely szerint bőven akadtak még szabálysértések a kivitelezés során.
Fotó: NIF

Egyre súlyosabb és kiterjedtebb jogsértésre derült fény az M4 autópálya kivitelezési munkáival kapcsolatban, a Közbeszerzési Hatóság az utóellenőrzés során feltárt számviteli fegyelem megsértése, valamint közbeszerzési jogsértés miatt tesz feljelentéseket. Emellett panamai hátterű cégek is felbukkantak az alvállalkozói körökben, ami alapján a hatóság bejelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodának is.

A Közbeszerzési Hatóság hétfői közleményében felidézte, a tavaly elfogadott új közbeszerzési törvény alapján utóellenőrzést végeznek a közbeszerzési eljárásokban megkötött, már lezárult szerződésekkel kapcsolatban. Ennek célja a jogszerűség, valamint az átláthatóság biztosítása a közbeszerzéseknél. Idén várhatóan csaknem félszáz projekt esik át a részletekbe menő ellenőrzéseken.

A 2016 első negyedévében ellenőrzött beruházások között az M4 autópálya kivitelezési munkáinál fordultak elő a legnagyobb számban jogsértések - közölte a hatóság.

A tájékoztatás szerint a helyszíni ellenőrzéseket is magában foglaló, a számlák, a mögöttük álló teljesítések, a feladatban részt vevő gazdasági társaságok és az általuk elvégzett munka, valamint a kifizetett összegekre vonatkozó vizsgálatok során az eddigieken felül újabb és súlyosabb visszaélésekre bukkantak a szakemberek.

A hatóság a számviteli fegyelem megsértése miatt tett feljelentésben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál komplex adóvizsgálatot kezdeményezett. Az ellenőrzés során - új elemként - alvállalkozóként bevont, panamai bejegyzésű társaságokra is fény derült, emiatt a hatóság bejelentést tett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának.

Tekintettel arra, hogy az ellenőrzés a fővállalkozóktól az alvállalkozói lánc irányába halad, a projektben még további és kiterjedt vizsgálatokra számíthatnak az érintettek - hívta fel a figyelmet a hatóság.

A Közbeszerzési Hatóság az említett lépéseken felül jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál az M4 kivitelezésében részt vevő alvállalkozók alkalmassági igazolásaival összefüggésben. Ugyancsak jogorvoslati eljárást indított egy másik közbeszerzés esetében a szerződés módosításával járó közzételi kötelezettség elmulasztása miatti jogsértés orvoslására - áll a közelményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG