7p
Nehéz nem mellre szívni, ha valaki kénytelen egy éppen elinduló régi Ikarus füstjét belélegezni. Időnként azért alakulnak ki konfliktusok biciklisek és buszvezetők között a kerékpárok számára is megnyitott buszsávokban, mert előbbiek a borzasztó kipufogógáz miatt nem akarják a busz mögött megvárni, míg az továbbindul a megállóból, így aztán a sofőrnek újra meg kell előznie őket, ami a nap nagy részében nem könnyű.

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

A probléma a megállóban várakozókat, de kisebb mértékben minden gyalogost, sőt, az összes városlakót érinti. Ami az első csoportot illeti, a Greenpeace idén tavasszal elvégzett mérése szerint például Budapesten, a Népszínház utca és a Blaha Lujza tér sarkán lévő buszmegállóban nagyjából háromszor akkora volt a nitrogén-dioxid koncentrációja, mint a legközelebbi mérőállomáson. A légúti, szív- és érrendszeri betegségeket okozó anyag szintje a mérési idő kétharmadában az egészségügyi határérték felett volt, miközben a mérőállomáson végig azon belül maradt.

A környezetvédő szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy 2016-ban megállt a fővárosi buszállomány átlagéletkorának 2013 óta tartó csökkenése, és azóta újra 10 év fölé került ez az érték. A BKV által a G7-nek megadott adatok szerint az átlagéletkor 10,3 év, és a korelnök egy 1983-as gyártású Ikarus 260-as, amely 1983. november 28. óta szerepel a társaság állományában. A Greenpeace összegzése szerint a budapesti közösségi közlekedést kiszolgáló körülbelül 1400 buszból mintegy 600 még mindig rossz környezetvédelmi besorolású (EURO 0-3).

A fényes jövő: 2030

Sok vidéki városban hasonlóan környezetszennyező buszok közlekednek, így aztán messzi-messzi galaxisnak tűnik az a jövőkép, amelyet Áder János vázolt fel a New York-i klímacsúcson. A köztársasági elnök Magyarország 2030-as vállalásai között említette meg, hogy a 25 ezer főnél nagyobb magyar városok akkor már kizárólag elektromos buszokat fognak használni. És ezzel nincs egyedül: Palkovics László innovációs és technológiai miniszter többször is megfogalmazta ugyanezt a célt.

Jelenleg elég könnyű felsorolni a helyi közlekedésben szolgáló elektromos buszok állományát: 20 elektromos Modulo fut Budapesten – bár a hírek szerint egyszerre sosem üzemképes a teljes flotta –, Salgótarján egy darab BYD-t vett, míg Pécs 10-et vesz a kínai vállalat Komáromban összeszerelt járműveiből.

A teljes magyar buszállomány átlagéletkora jelenleg 13,3 év, de ha kihagyjuk a statisztikából azokat a kisebb buszokat – például a Ford Transitokat és a hasonló járműveket -, amelyekkel sok magáncég dolgozik, akkor az átlagéletkor három-négy évvel még magasabb. Nyolc-tíz évig Nyugat-Európában is szolgálatban tartják a nulla kilométerrel vett buszokat, vagyis

ha komolyan gondolják, hogy 2030-ban már csak elektromos buszok fussanak a nagyobb magyar városokban, akkor már most el kellene kezdeni érdemi mennyiségben vásárolni őket.

A hivatalos menetrend nem ilyen határozott. Egy szeptember végén megjelent kormányhatározat szerint az állam 2020 és 2022 között olyan városi autóbuszok beszerzését támogatja, amelyek vagy EURO-6 kibocsátási normájú dízelek, vagy sűrített földgázzal (CNG) mennek, vagy elektromos hajtásúak. 2022. január 1-jétől viszont már csak az utóbbiak beszerzéséhez és továbbfejlesztéséhez járul hozzá a költségvetés.

Ugyanez a kormányhatározat rendelkezik arról is, hogy jövő év végéig összesen 800 millió forintból minden magyarországi régió legalább egy városában minimum három hónapon keresztül használjanak elektromos buszokat, hogy műszaki, járatszervezési, vezetéstechnikai és kommunikációs szempontból is gyűljenek a tapasztalatok. Ugyanennyi pénzt tett félre a kormány, hogy támogassa azokat a városokat, amelyek elektromos buszokat akarnak vásárolni. Ezt szintén jövőre lehet elkölteni, a támogatási intenzitás pedig legfeljebb 20 százalékos lehet.

Nem jön ki a matek

Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár nyáron azt mondta, hogy ez az arány a későbbiekre is vonatkozik, így elvileg a megígért 35,9 milliárdos állami támogatással a 25 ezer főnél nagyobb városok önkormányzatai 10 év alatt 1290 elektromos buszt vehetnének összesen 160 milliárdért.

Ezzel két probléma van. Egyrészt ez a mennyiség még Budapestre is kevés. Kaderják Péter azt mondta, hogy az említett településeken jelenleg 2900 busz szolgál. Vagyis csak akkor lehetne elérni a célt, ha 1600-at teljesen önerőből – esetleg egyéb, például uniós támogatással – vennének az anyagilag jellemzően nem túlságosan eleresztett önkormányzatok.*

A másik gond, hogy – mint azt a G7-nek egy iparágban dolgozó üzletember név nélkül elmondta – a 20 százalékos támogatási maximummal számolva is drágább jelenleg beszerezni egy elektromos buszt, mint egy dízelt. A hagyományos meghajtással, EURO-6-os motorral szerelt új szóló (nem csuklós) jármű ára 60-70 millió forint, míg az elektromosé 120 millió körül van, vagyis közel 100 milliós önerő kell a beszerzéséhez. A pilot programot viszont jó kezdeményezésnek tartja a szakember, sőt, szerinte érdemes lenne nagyobb összeget is rászánni.

A 2030-as célt nem tartja az üzletember elérhetetlennek, de ehhez több feltételnek is teljesülnie kell. Mint mondja, már most is „meglepően jó” elektromos buszokkal jönnek ki a gyártók, ezek használatához azonban jelentős fejlesztésekre van szükség az energiahálózatban és/vagy a -tárolásban. De még így is előfordulhat, hogy azonos szolgáltatás fenntartásához a töltési szükséglet miatt harmadával több elektromos busz kell, mint dízel. Ráadásul az e-buszok eleve drágábbak, és bár az üzemeltetésük – üzemanyag, karbantartás – olcsóbb, minden költséget figyelembe véve a technológia jelenlegi szintjén még drágább e-buszokkal szolgáltatni, mint dízelekkel. Vagyis egy önkormányzat számára jobban megéri dízelbuszt venni állami támogatással, amíg még lehet – az pedig valószínűleg még 2030-ban is közlekedni fog.

Éppen ezért az üzletember úgy véli, hogy erős szabályozói nyomás mellett további technológiai fejlődésre is szükség van a 2030-as cél eléréséhez. Mint, mondja,

„nem véletlen, hogy egyelőre egyetlen európai nagyvárosban sincs tisztán elektromos buszüzem. Forradalom előtt áll ez a történet, de még nem látszik, hogy mikor jutunk el oda, hogy az elektromos buszok ár-érték aránya elérje a dízelekét. Ha 2030 a cél, akkor 2025-re ennek meg kellene valósulnia.”

Ki gyártja le?

Ezek után már csak az a kérdés, hogy éppen akkoriban lesz-e az államnak, önkormányzatoknak elég forrása a járműcserére, illetve – mivel a buszok nagy részét magyarországi gyártóktól akarják megvenni, illetve a minimum 50 százalékos magyar hozzáadott érték a cél – lesz-e elég belőlük.* Pont ezek miatt tűnik egyelőre kétségesnek a 2030-as cél teljesíthetősége, nem egy sikertörténet ugyanis, amit a buszbeszerzés és a gyártás támogatása terén előadott 2010 után a kormány.

Többször is azért függesztették fel a Volán-társaságok beszerzéseit vagy állíttattak le fővárosi tendert, hogy a nemzeti buszgyártási program kedvezményezettjeit hozzák helyzetbe. Az első ciklus (2010-14) az állam által többségében visszavásárolt Rába és a Volvo együttműködéséről szólt, ám miután a magyar hozzáadott érték meg sem közelítette a megcélzott szintet, ez a koncepció elhalt. A következő négy évben a mosonmagyaróvári/győri, a Credo buszokat gyártó Kravtex legalább megkapta az esélyt a túlélésre, eladhatta a saját kockázatra legyártott, udvaron sorakozó buszait, és azóta is vásárolnak tőle a Volán-társaságok. A kormány által minden elképzelhető módon támogatott Mészáros Csaba-féle Ikarus Egyedi viszont csúnyán bedőlt. (Az elektromos Modulókat szintén egy Mészáros-érdekeltség szállította.)

Ebben a ciklusban egyelőre az látszik, hogy a kormány próbálja elérni a kitűzött céloktól korábban rendre elmaradó beszerzési mennyiséget, a Kravtex mellett leginkább már a debreceni, Mercedes-alvázakra építkező ITK-csoport kiépülő kapacitására alapozva. A másik kormányzati irány pedig az e-buszok felé fordulás.

Jelen állás szerint ennek leginkább a BYD örülhet, és a Széles Gábor-féle Ikarus Járműtechnika is a kínai partner járóképes alvázára épített eddig egy darab elektromos buszt. De a nagyobb beszerzések kezdetéig az ITK is felzárkózhat, hiszen tapasztalatszerzési céllal már 2008-ban megépítettek egy elektromos buszt. A csoport főtulajdonosa, a Mol pedig korábban azt írta a G7-nek, hogy napirenden van a cégnél elektromos buszok fejlesztése.

(G7)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG