A Mol vizsgálóbizottságot állított fel a tiszaújvárosi Olefin-1 üzemben történt baleset körülményeinek kivizsgálására – közölte a vállalat.
A tájékoztatás szerint a vállalat továbbra is minden hivatalos szervvel folyamatosan és teljes körűen együttműködik. Az érintett üzemegység biztonságos leürítési munkálatai megkezdődtek, ennek befejezése után elindulhatnak a kárfelmérési munkálatok is – tudatták.
Közölték azt is, hogy a Mol folyamatosan kapcsolatban van a miskolci és a debreceni kórházzal, és mindenben támogatja a sérült kollégákat és családjaikat. A vállalat két munkatársát hazaengedték a miskolci kórházból, hét munkatárs további kórházi kezelésre szorul, de állapotuk stabil és javul.
Hangsúlyozták, hogy Magyarország üzemanyag-ellátását nem érinti az üzemi baleset, a Mol Petrolkémia egyéb üzemei tervezetten üzemelnek.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában



