2p
A kínai társadalom mindössze két százalékát teszik ki a tehetősek, ugyanakkor ők vásárolják fel a világ luxustermékeinek csaknem egyharmadát.

Az 1,359 milliárdosra becsült kínai lakosságból mintegy 27 millió fő tartozik a legtehetősebb felső-középosztály tagjai és a vagyonosok, valamint a szupergazdagok közé. Ez a szűknek nevezhető réteg az, amely megengedheti ma magának, hogy luxustermékeket vásároljon az országon belül és az országhatárokon kívül.

Ugyan mindössze a lakosság két százalékát teszik ki, ők a nagy nemzetközi luxusvállalatok kiemelt célpontjai, a statisztikák szerint ugyanis a világon értékesített luxustermékek egyharmadát ők vásárolják fel - írta a Money Weekly (Licai Csoukan) sanghaji pénzügyi és gazdasági magazin az MTI tudósításában.

A statisztikák jól mutatják a leggazdagabbak és a legszegényebbek közti társadalmi különbségeket is. A Gazdasági Reform Kínai Társasága (CSER) nevet viselő kutatóintézet szeptember végi tanulmánya szerint a kínai lakosság leggazdagabb 10 százaléka mintegy 21-szeresét keresi a legszegényebb 10 százalék jövedelmének.

A tehetős lakosság aránya a következő években a gazdaság növekedésével párhuzamosan emelkedik majd. A Bain & Co. nemzetközi tanácsadó cég 2012 decemberében jelentette, hogy a kelet-ázsiai ország megelőzte az Egyesült Államokat a luxusvásárlások arányát illetően. Akkor Kína 25, az Egyesült Államok 20 százalékát adta a luxustermékek globális piacának. Ez az arány előbbit illetően 30 százalék körébe emelkedett 2013 első féléve során - írta az AT Kearney tanácsadó cég.

A szakértők szerint a piac idei bővülését a korábbi évek átlagos 30 százalékos növekedése után némi lassulás jellemzi majd, ami a kínai gazdaság általános lassulásának és a kínai kormány által év elején meghirdetett takarékossági kampányának következménye. A luxusfogyasztás növekedése ezek ellenére is kétszámjegyű lesz: a Deutsche Bank AG szerint 20 százalék, a Bain & Co. és a kínai kereskedelmi minisztérium alá tartozó nemzetközi kereskedelmi akadémia (CAIT) 10 százalék körülire tette tavaszi jelentésében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG