1p
Márciusban a fogyasztói árak 2,2%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Mind a háztartási energiáért, mind a ruházkodási és a tartós fogyasztási cikkekért kevesebbet kellett fizetni, mint egy éve. Legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak.

Márciusban a fogyasztói árak 2,2%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a KSH, vagyis az infláció mértéke az elemzők által várt mértéknél is alacsonyabb volt, a pénzromlás üteme lassabb, 2006 áprilisában (akkor 2,3% volt).



Olcsóbb csokitojást hozott a nyuszi

Megfizetünk a nudliért
Februárban és márciusban a pénztárcánknak kedveztek a hipermarketek a Privátbankár Árkosár felmérése szerint, április elején azonban ismét drágább lett a nagybevásárlás. Aki a krumplit és a lisztet szereti, jól nem járhat.
Részletek >>>

1 hónap alatt – 2013. februárhoz viszonyítva – a fogyasztói árak átlagosan 0,3%-kal emelkedtek. Az élelmiszerek ára kismértékben nőtt (0,1%) egy hónap alatt. Ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség és gyümölcs) 2%-kal, a párizsi, kolbász 1,1%-kal drágult. Csökkent azonban a csokoládé, kakaó (4,5%), a tojás (3,1%), a liszt (1,3%) és a cukor (0,8%) ára.
Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, az élelmiszerek ára átlagosan 0,1%-kal csökkent.

Olcsóbb volt az energia és az üzemanyag, mint egy hónapja

A legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek árai emelkedtek, 0,8%-kal, az ilyenkor szokásos szezonális változásoknak megfelelően. Az átlagot meghaladó mértékben drágultak a szolgáltatások (0,6%), míg a szeszes italok, dohányáruk áremelkedése az átlaggal megegyező volt (0,3%). Az egyéb cikkek (ide tartoznak: lakás-, háztartás- és testápolási cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) körében kisebb mértékű árnövekedés volt megfigyelhető (0,1%), ezen belül a járműüzemanyagokért 0,2%-kal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energiáért és a tartós fogyasztási cikkekért 0,2-0,2%-kal kellett kevesebb fizetni, mint egy hónappal ezelőtt.

Drágább lett a kocsmába járás

Az EU 27 tagországában 2013. februárban a fogyasztói árak – az előzetes harmonizált adatok szerint – átlagosan 2,0%-kal voltak magasabbak, mint 2012. februárban. A legkisebb áremelkedést Görögországban (0,1%) és Portugáliában (0,2%), a legnagyobbat Romániában (4,8%) és Észtországban (4,0%) mérték.

12 hónap alatt, 2012. márciushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 3,4%-kal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a liszt (14,7%), az idényáras élelmiszerek (11,7%), a sertészsiradék (11,1%), a száraztészta (8,7%) és az étolaj (6,2%) ára. Árcsökkenés következett be többek között a tojás (8,0%), a cukor (6,9%), a csokoládé, kakaó (5,8%) és a tej (3,2%) esetében. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 11,7%-kal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára is.

Átlag felett drágult a szemétszállítás

A szolgáltatások esetében szintén átlag feletti volt az árnövekedés (3,8%), ezen belül a szemétszállítás 7,6, a helyi tömegközlekedés 5,4%-kal drágult - a rezsicsökkentés következő fordulójában amúgy a szemétszállítás díját vihetik lejjebb.

Közel 12%-kal olcsóbb a távfűtés

Az egyéb cikkek árai átlag alatt növekedtek (1,5%). Árcsökkenés volt megfigyelhető a ruházkodási cikkek (0,4%), a tartós fogyasztási cikkek (2,2%) és a háztartási energia (8,1%) esetében. Ez utóbbin belül a vezetékes gázért és az elektromos energiáért egyaránt 10%-kal kellett kevesebbet fizetni, míg a távfűtés ára 11,7%-kal csökkent 2012. márciushoz képest.

A mostani adat mindenképpen meglepetés, a pénzromlás üteme bőven a jegybanki 3 százalékos szint alatt van, ehhez szükség volt a kormányzati intézkedésekre, elsősorban a rezsicsökkentésre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG