3p

Immáron 750 ezer legyártott és eladó kotró-rakodóval büszkélkedhet az Egyesült Királyságban székelő JCB. Nem is lehetett kérdés tehát, hogy ezt a jeles mérföldkövet a Terra Csoportnál is örömmel üdvözölték.

A cikkben teszünk egy képzeletbeli történelmi utazást a JCB által mintegy hetven évvel ezelőtt gyártott első kotró-rakodóig. Egyúttal megnézzük, hogy az évtizedek során mi vezetett a páratlan sikerek és népszerűség irányába.

Az első és a 750 ezredik eladó kotró-rakodó is egyazon gyárban készült el

Rocester egy Észak-Angliában megtalálható, mindössze néhány ezer fős település, ugyanakkor annál híresebb. Itt gördült le ugyanis nemrégiben a gyártósorról a JCB által elkészített 750 ezredik eladó kotró-rakodó.

Az esemény különlegessége, hogy annak idején pontosan ugyanitt gyártották a legelső modellt is. Amíg a két munkagép lejött a gyártósorról, köztük csaknem hetven esztendő telt el a folyamatos fejlesztés, valamint innováció jegyében.

Lord Bamford, a JCB elnöke igen büszke erre a mérföldkőre

A JCB elnöke érthető módon nem kevés büszkeséget érez a jeles eseményt illetően. Állítása szerint gyermekkori emlékek kötik az első Rocesterben gyártott kotró-rakodók létrejöttéhez, mostanra pedig már a 750 ezres nagyságrenden is túl van a vállalat.

A JCB által gyártott és forgalmazott munkagépeket manapság nyugodt szívvel nevezhetjük a világ egyik, ha nem a legnépszerűbb kotró-rakodóinak. Természetesen ez a páratlan eredmény nem jött csak úgy magától.

Kellett hozzá egy komoly mértékű vállalkozó kedv, kitartás, illetve elköteleződés a folyamatos fejlesztések irányába. A JCB ezen kívül rendre figyelembe vette a vásárlók és ügyfelek részéről érkező visszajelzéseket, amelyeket aztán felhasznált a kotró-rakodók gyártási folyamata során is.

A JCB eladó kotró-rakodói között bizony akadtak legendás modellek is

JCB Mark I elnevezést kapott a vállalat által elsőként piacra dobott modell, ami akkortájt forradalmi újításként hatott az egész piac számára. Olyan munkafolyamatok is gépesíthetők lettek általa, amelyekről ezt korábban el sem lehetett képzelni.

Aztán sorra jöttek az újabb és újabb verziók, mígnem 1980-ban legördült a gyártósorról a legendás JCB 3CX. A munkagép 24 millió angol font értékű beruházás eredményeként jött létre, és számtalan forradalmi újítást hordozott magában.

Ez a fejlesztés hatalmas lökést adott a JCB megítélésének és növekedésének, így innentől kezdve szinte már borítékolható volt az újonnan kikerülő eladó kotró-rakodókkal szembeni fokozott várakozás a piac részéről.

Olyannyira, hogy politikusok, filmsztárok és egyéb hírességek is előszeretettel fényképezkedtek a JCB modellek fülkéjében ülve, ami csak tovább fokozta a márka pozitív megítélését.
 

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG