1p
Egy átlagos vásárló mintegy 8000 forintot költött kávéra 2012 január-októberben, szemben az előző év azonos időszaki 7400 forinttal, a GfK Hungária Piackutató Intézet elemzése szerint a növekedést az átlagosan 15 százalékos áremelkedés okozta, ugyanis a kávépiac mennyiségben 6 százalékkal csökkent.

Tízből kilenc magyar háztartás vásárolt kávét 2012 első tíz hónapjában. Ugyan a magyar fogyasztók az elmúlt két-három évben már hozzászokhattak a kávétermékek folyamatos drágulásához, manapság mégis egyre drasztikusabban reagálnak ezekre az áremelésekre. Kedveltsége miatt továbbra is vásárolják, azaz a kávé vásárlóinak aránya nem csökken drámai módon – továbbra is 90 százalék e tíz hónap alatt –, de az egyes fő kávészegmenseket már rendre jóval kevesebben veszik mint egy évvel korábban - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet elemzése.

A Privátbankár Árkosár felmérés szerint a kávé ára múlt hónaphoz képest 20 százalékkal csökkent.

A legtöbben őrölt-pörkölt kávét vesznek, és az jellemző, hogy a mennyiséget egyre jobban visszafogják a háztartások és egyre inkább elmozdulnak az olcsóbb – főként sajátmárkás – termékek irányába. Ez a kávé esetében azért meglepő, mert sokáig azt gondolta mindenki, hogy abban a minőség, az egyedi ízvilág, a márkaerő dominál.

A háztartási kisgépek kiskereskedelmi piaca 2012 első kilenc hónapjában jelentősen csökkent, így a kávéfőzőgépek eladása is visszaesett, a darabszámot tekintve 16 százalékkal. A visszaesés a különböző típusoknál eltérő mértékű volt: a filteres kávéfőzők eladása több mint egynegyedével (27 százalékkal), míg az eszpresszó kávéfőzőké 11,3 százalékkal csökkent. Az eszpresszó gépek között megfigyelhető, hogy a hagyományos pumpás kávéfőzők egyre inkább háttérbe szorulnak (egy év alatt több mint 10 százalékkal adtak el kevesebbet) az automata és a kapszulás kávéfőzők javára.

Címkék: Vásárló Kávé

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG