1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A karácsonyi rohamra kisebb áremeléssel készültek a hipermarketek, december elején egyelőre csak az ajándéknak való árukat próbálják fokozottan a vevők bevásárlókocsijába tolni. A krumpli ára rohamtempóban halad a 200 forintos jóslat felé - aki pedig spórolni akar, alaposan nézze meg az apróbetűs egységárat.

December elején még az utolsó nagy karácsonyi roham előtti árak várták a hipermarketek vásárlóit: bár már árulták a bejglit, nem volt akciós a ponty. Az élelmiszerek helyett egyelőre főleg a karácsonyi ajándéknak való kütyük, serpenyők, játékok ára mellett szerepeltek a nagy piros százalékjelek - 30 termékből álló mintakosarunkba azonban csak élelmiszerek, élelmianyagok kerülnek be.

Az élelmiszerárak novemberben tovább emelkedtek - december első napjaiban végzett felmérésünk erről tanúskodik.

A Privátbankár Árkosár éves árindexe

 

A legutóbbi Árkosárhoz képest 0,7 százalékkal kúsztak feljebb az árak, egy év alatt 7,5 százalékkal lett drágább a nagybevásárlás. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 1161 forinttal kell többet fizetnie a kasszánál annak, aki teljesen átlagos bevásárlólistánkkal megegyező cetlivel érkezik az Auchan, a Tesco vagy az Interspar üzleteibe.

Az átlagos kosárérték 16 986 forint lett. Az Auchan megőrizte első helyét, egy hónap alatt átlagosan 2,9 százalékot engedtek az árakból. A 16 ezer forint alatti kosárérték 4 százalékkal magasabb a tavalyinál. A Tesco 2,7 százalékkal drágább, mint egy hónapja, tavalyhoz képest viszont már 11 százalékos az emelkedés. Az Interspar csak 2 százalékkal drágább, mint egy hónapja. (Az Intersparnak ez még csak a negyedik hónapja a felmérésben, a Cora távozásával került be az Árkosárba.)

Ha minden élelmiszert ott vettünk volna meg, ahol épp a legolcsóbb, 15 362 forintból is megúszhattuk volna a vásárlást - ehhez azonban három helyen is fel kell vonulnia a beszerzőknek, ami extra költségeket és időt jelenthet.

A kevesebb néha több?

A klasszikus értelemben vett nagybevásárlás egyik előnye az alkalomszerű beszerzéssel szemben, hogy a tartós fogyasztási cikkekből nagyobb kiszerelést is vehet az ember - a négyliteres mosószer elméletileg jobban megéri, mintha négyszer egy litert vásárolnánk. Az Árkosár összeállításakor azonban számos esetben találkozunk ennek ellenkezőjével. Egy friss példa az egyik hipermarketben talált kávé ára. A negyedkilós kiszerelés 645 forintba került (2580 Ft/kg), a - címkéje szerint - szuper áron kínált 500 grammos kiszerelés viszont 1390 forintba - ez kilónként 2780 forintot jelent, ami korántsem olyan szuper, mint két negyedkilós kávé ára. Még furcsább, hogy ugyanebből az őrölt kávéból 800 grammos kiszerelés is kapható, 3340 forintért, ami a három kiszerelés közül messze a legmagasabb.

Érdemes tehát alaposan megnézni az árcédulákat, amiken kötelezően szerepel - igaz, elég apró betűkkel - az adott termék egységára kilóra, literre, darabra stb. átszámítva - néha ugyanis a racionalitás ellenére olcsóbb lehet a kisebb kiszerelésű termékből többet venni, mint egy nagyot. Más kérdés, hogy így a csomagolóanyagból is többet veszünk meg, több szemetet termelünk, így ha megteheti, néhány forintért ne terhelje jobban a környezetét - emiatt a gyártókat, kereskedőket is logikusabb árképzésre buzdítanánk.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

A KSH kedden közli a pénzromlás novemberi adatait. Az üzemanyagárak csökkenése és a belépő bázishatások miatt elemzők szerint valószínűleg jelentősen lassult az éves szintű magyarországi infláció üteme novemberben. Részletek >>

Egy hónap alatt a tésztánál, a lisztnél és a felvágottnál mértünk 20 százalék körüli áremelkedést. Bár a szakmai szervezetek azt jósolták, karácsonyra 200 forintig emelkedhet a krumpli kilónkénti ára, ennek máris látszik jele: a hipermarketekben ugyan átlagosan 126 forintért is találtunk burgonyát, de tény: egy hónap alatt 15 százalékkal kúszott feljebb az átlagár, tavalyhoz képest pedig 60 százalékos az áremelkedés.

A szezonját élő banán közel 10 százalékkal olcsóbb, mint egy hónapja, a kávé és a tea ára 20 százalékkal csökkent, a chips és a csoki bő 10-zel.

Tavaly ilyenkor a rizst még 12 százalékkal drágábban adták, a tea 20 százalékkal lett olcsóbb. Egy év alatt a krumplin kívül a tészta drágult még 30 százalékot meghaladó mértékben. 20 százalék körüli az éves áremelkedés  a banán, az alma, a tojás, a liszt, a felvágott, a whisky esetében. 10 százalékot meghaladó az áremelkedés a sör, a tejföl, az étolaj esetében.

Havi legolcsóbbak

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Krumplit kilónként 119 forintért kínált legolcsóbban a Tesco és az Auchan, az Intersparban közel 140 forint volt a legolcsóbb burgonya kilója. A csirkemellfilé az Auchanban mindössze 1398 forint volt kilónként, a Tesco 1599-ért adta a húst, az Interspar 1690-ért. Téli vitaminpótlásra kiváló az alma, az Auchan 179-ért, az Interspar 199-ért, a Tesco 269-ért adta a legolcsóbb fajta kilóját ottjártunkkor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
Vásárló Miért lett ennyire népszerű a kannabisz olaj manapság?
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:09
A kannabisz olajat egyre többen említik mint alternatívát különféle egészségügyi problémák kezelésére. A hagyományos medicinák mellett sokan keresik a természetes megoldásokat, amelyben a kannabisz olaj valóban különleges helyet foglal el. De tényleg hatásos lehet mindenre, amit állítanak róla?
Vásárló A borhűtők előnyei a mindennapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 08:51
A borkedvelők számára elengedhetetlen eszközzé vált a borhűtő, hiszen különleges mikroklímát biztosít a palackoknak. De miért is olyan fontos egy ilyen készülék? A válasz egyszerű: a borhűtők segítenek megőrizni az italok minőségét, amit egy hagyományos hűtőszekrény nem tud garantálni.
Vásárló Itt az újabb bombameglepetés: sosem látott áresés a magyar boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. szeptember 7. 05:44
Nem csak folytatódott, fel is gyorsult a trend: a Privátbankár Árkosár-felmérések közel 20 éves története során nem mértünk még akkora éves élelmiszerár-csökkenést, mint szeptemberben – a hazai hipermarketeken nem múlik majd az újabb kedvező inflációs adat. Még az iskolai tízórai árán is látszik az áresés – kérdés, hogy ezek után meddig marad még a piactorzító árrésstop.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG