4p
Ha a közműdíj-tartozást felhalmozó fogyasztók nem tudnak megállapodni szolgáltatóikkal, végrehajtásra és a szolgáltatás korlátozására számíthatnak. Bár van, hogy a szolgáltató nem él ezzel a lehetőséggel, nem lehet örökre közpénzből fizetni mások tartozását és fogyasztását.

Korábbi cikkünkben ismertettük az elérhető legfrissebb statisztikákat, miszerint a 30 napon túl lejárt közmű-tartozások összege 50 milliárd forint felett van Magyarországon, a rezsidíjat több mint egymillió ember nem fizeti időben, miközben a szolgáltatást igénybe veszi. Ez igen nagy szám; annak érdekében, hogy a teljes rendszer fenntartását és biztonságos működését ne veszélyeztessék a nemfizetők, a jogszabályok pontosan meghatározzák a szolgáltatók lehetőségeit arra, hogy hogyan hajtsák be kintlévőségeiket. Aki megcsúszik a fizetéssel, kérhet könnyítést vagy részletfizetést, aki viszont nem tud vagy nem akar megegyezni szolgáltatójával, az jogi procedúrára és végrehajtásra, illetve a szolgáltatás korlátozására számíthat.

Van példa arra is, hogy egy szolgáltató nem él a korlátozás lehetőségével, ám a közpénzzel gazdálkodó társaságok sem lehetnek lovagiasak a végtelenségig a szándékosan nem fizetőkkel szemben. A fővárosban például az egyik közszolgáltató több éve küzd egy kisebb falunyi lakópark lakóközösségével, amelyik gyakorlatilag a megépülésétől számítva nem fizet megfelelően a szolgáltatásokért. A FŐTÁV-Kiserőmű Kft. (korábbi neve: Csepeli Hőszolgáltató Kft.) 2008. július 21-én kötött közüzemi szerződést a Rákóczi Liget Társasházzal, melyben vállalta a társasházban található 481 lakás és 26 üzlet fűtését, használatimelegvíz-ellátását valamint hűtését.

A cég azóta is folyamatosan biztosítja szolgáltatásait a társasház részére, amely azonban nem sokkal a szerződés megkötése után már nem fizette meg a szolgáltatások teljes ellenértékét, késedelembe esett, ennek következtében jelentős összegű tartozása keletkezett. Mivel a FŐTÁV-Kiserőmű köztulajdonban álló cég, hosszú távon nem finanszírozhatják közpénzből egy társasház részére nyújtott szolgáltatásokat, ezért 2010-ben fizetési meghagyás kibocsátását kérte a társasházzal szemben, és az eljárás perré alakult.

A Fővárosi Törvényszék 2012-ben helyt adott a FŐTÁV-Kiserőmű keresetének, jogosnak ítélve ezzel a társasház tartozását. A Fővárosi Ítélőtábla azonban 2014-ben hatályon kívül helyezte az ítéletet és a per újratárgyalását rendelte el.

A megismételt eljárásban a Fővárosi Törvényszék a 2016. október 10-én meghozott ítéletében kötelezte a Társasházat, hogy 15 napon belül fizessen meg a FŐTÁV-Kiserőműnek 95,5 millió forintot. Az ítélet ellen a társasház fellebbezett, a másodfokú tárgyalás a közeljövőben várható.

A per 6 éve tart, a társasház díjtartozása eközben is tovább emelkedett, a szolgáltató azonban nem élt azzal a törvényes jogával, hogy a szolgáltatásokat korlátozza, szüneteltesse, hanem továbbra is magas színvonalon biztosította a fűtési, a használati melegvíz és a hűtési szolgáltatásokat – abban bízva, hogy a társasház rendezi a hátralékát. A lakóközösség több alkalommal is megígérte, hogy az adósságállományt adott szint alá csökkenti, ezt azonban nem sikerült betartaniuk.

A feleknek időközben nem sikerült egymás közt megállapodniuk: a társasház tett ugyan ajánlatot a szolgáltatónak, ám akkora kedvezményt szerettek volna elérni, amit a szolgáltató, mint közvagyonnal felelősen gazdálkodó társaság nem tudott elfogadni, hiába törekedett a megegyezésre. A FŐTÁV-Kiserőmű 2016 végén két részletfizetési megoldást ajánlott, ezt azonban a társasház utasította el. A tárgyalások itt el is akadtak, a társasház eldöntötte, hogy megvárja a másodfokú ítélet megszületését és az abban foglaltak szerint jár el. Ezzel gyakorlatilag meghiúsult egy esetleges megállapodás esélye, - így a szolgáltató sem tehet mást, mint a másodfokú ítélet eredményére vár, és felkészül annak végrehajtására.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG