1p
Sem az idén, sem a közeljövőben nem várható, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek olyan mértékű forráshoz jussanak, amely valamennyi szervezet számára kielégítően biztosítaná az általuk üzemeltetett irodák költségvetési pénzből történő finanszírozását - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM).
Sem az idén, sem a közeljövőben nem várható, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek olyan mértékű forráshoz jussanak, amely valamennyi szervezet számára kielégítően biztosítaná az általuk üzemeltetett irodák költségvetési pénzből történő finanszírozását - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM). A minisztérium a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) kiadott közleményére reagált.

A FEOSZ közleményében - egyebek közt úgy vélekedett, hogy a pályáztatási rendszer miatt az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület - Magyarország legnagyobb fogyasztóvédelmi szervezete - tanácsadó irodáinak tucatjait lesz kénytelen bezárni. A civil fogyasztóvédelmi egyesület azt is megfogalmazta, hogy a Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Irodák országos hálózatának kialakításával összemosódik az állami és civil fogyasztóvédők tevékenysége.

A minisztérium reagálásában kifejti: a 2007-ben elfogadott III. középtávú fogyasztóvédelmi politika egyik fő célkitűzése a fogyasztóvédelem társadalmasítása. Ez elsősorban a fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó állami, önkormányzati, civil és szakmai szervezetek tevékenységének összehangolásával és hatékonyságának növelésével érhető el.

Az idei fogyasztóvédelmi pályázati kiírásban prioritásként fogalmazódott meg a fogyasztóvédelmi hatósággal közösen működtetett irodák finanszírozása a szűkös anyagi források miatt, hogy a fogyasztók legalább egy helyen minden megyében, illetve a fővárosban ingyenesen tudjanak fogyasztóvédelmi szolgáltatáshoz jutni panaszaik rendezése és kezelése kapcsán - közölte a szaktárca.

Ki védje meg Önt: az állam vagy a civilek?
A minisztérium szerint ezáltal az a nem kívánatos tény is elkerülhetővé válik, hogy egy-egy településen, megyében akár 8-9, civilek által állami forrásból működtetett iroda is létrejöjjön, máshol pedig egy sem.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület a 2009-ben fogyasztóvédelmi céljaik és programjaik megvalósítására mintegy 120 millió forint pályázati támogatást nyert - elismerve tevékenységük jelentőségét és hasznosságát -, amely semmiképp nem nevezhető a szervezet ellehetetlenítésének, a FEOSZ 2009. augusztus 18-ai közleményében foglalt állítással ellentétben - írja a minisztérium.

A Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Irodák országos hálózatának tagjai valóban együttműködnek a régiós fogyasztóvédelmi hatóságokkal, de ez nem az állami és civil fogyasztóvédők összemosódását jelenti, hanem a kormányzati célként szorgalmazott kölcsönös együttműködés okozta szinergikus hatás hasznosítását, amely ugyancsak a fogyasztók érdekeit szolgálja a FEOSZ állításaival ellentétben - reagált a SZMM.

Dietz Gusztávné, az OFE elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a pályázatokon elnyert támogatást meghatározott célokra kapták, ebből 24 millió forint szól a 64 iroda fenntartására. A jelenlegi szabályozások szerint azonban az elnyert 24 millió forint pályázati forrásból 20 millió forintot arra a hét OFE-irodára kell fordítani, amelyek tagjai a fogyasztóvédelmi törvény alapján létrehozott Fogyasztóvédelmi Tanácsadói Irodák országos hálózatának, a többi 54 civil szerveződésként működő irodára 4 millió forint maradna, amelyből nem lehet megoldani a fenntartásukat.

Levegőt kapunk jégkrém helyett
7,2 milliárddal tartoznak a fogyasztók a fővárosban
Sokakat ellenőriznek a fogyasztóvédők
Édes trükk: csokival drágább lehet a vásárlás
Az ideális bevásárlóközpont: hol költenek a magyarok?
Áfaemelés: na, ezt jól eltolták!
Nem félnek a bíróságtól a mamutok
Kevesebb a jogsértés: folytatódnak az ellenőrzések

MTI

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG