1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Folytatódott a kilábalás a válságból a fejlett európai országok élelmiszer-kiskereskedelmében
Folytatódott a kilábalás a válságból a fejlett európai országok élelmiszer-kiskereskedelmében: az első negyedévben értéket tekintve 4, mennyiségben 1 százalékkal nőtt a bolti forgalom, tavaly január-márciushoz képest. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat 21 ország, köztük hazánk adatai alapján.

Magyarországon 3 százalékkal kevesebb élelmiszert, háztartási vegyiárut és kozmetikumot adtak el a kiskereskedelemben január-március során, mint egy évvel korábban, mennyiséget tekintve. A tendencia némileg javuló, a tavalyi negyedik negyedévben mért mínusz 4 százalékhoz képest. Csökkenő mennyiségi forgalmat hazánk mellett csak Csehországban, Görögországban és Törökországban regisztrált legutóbb a Nielsen rendszeres, negyedévenkénti növekedési jelentése.

A legnagyobb ütemű mennyiségi növekedést a norvég (7 százalék), finn (5), portugál, svéd és szlovák piac (4-4) érte el, az első negyedévben.

Értékben Magyarországon 4 százalékkal kisebb bevételt értek el az élelmiszer-üzletek idén január-márciusban, mint a tavalyi hasonló periódusban. A múlt évi negyedik negyedév mutatója még mínusz 1 százalék volt. A megelőző időszakokban  pozitív trendek jellemezték az élelmiszer-kiskereskedeelem értékben mért itthoni forgalmát.

Hazánkkal együtt csökkent a bolti forgalom, értékben a következő országokban: Csehország (3 százalékkal), Írország és Finnország (2-2), valamint Görögország és Portugália (1-1).

A fejlett európai országokban az infláció a tavalyi harmadik és negyedik negyedévi, egyformán 1,3 százalékos átlag után idén az első negyedévben 2,8 százalékra emelkedett. Kiemelkedik a török piac 21 százalékos rátája. Magyarországon a fogyasztói átlagárak 0,3 százalékos csökkenését regisztrálta a Nielsen, az első negyedévben.

Figyelemre méltó, hogy az öt nagy Nyugat-európai országban az egy hónapra jutó boltlátogatások átlagos száma némileg csökkent Olaszországban és Németországban. Az egy vásárlásra jutó költés pedig viszonylag alacsony, és alig változott, a múlt évihez képest az öt piacon, azaz Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban.

Privátbankár - Lovász Márton

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló Hogyan válasszunk CBD kapszulát?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 10:46
A CBD kapszulák az utóbbi években váltak valóban népszerűvé a kender alapú készítmények piacán. Ezek a kis kapszulák könnyen alkalmazható megoldást kínálnak azoknak, akik szeretnék élvezni a kannabidiol kedvező hatásait anélkül, hogy az adagolás miatt aggódnának. 
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
Vásárló Családi kikapcsolódás a saját kertben: otthoni lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 12:01
Az utóbbi években egyre több családban tapasztalható, hogy otthon töltik szabadságukat, ahelyett hogy elutaznának nyaralni. A hátsó udvar vagy a kert nyújtotta lehetőségek kihasználása kellemes élményeket nyújthat, nem feltétlenül szükséges távoli helyekre utazni a kikapcsolódáshoz.
Vásárló Matracválasztási tanácsok a pihentető alvásért
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 11:50
Az éjszakai pihenés minősége kiemelten befolyásolja a nappali energikus létezést. De vajon mi lehet a zavartalan alvás záloga? Gyakran nem vesszük észre, hogy az alvásunk komfortját nem csak a napi stressz, hanem az ágyunk is formálja. Egy jól megválasztott matrac nem csupán a kényelemet garantálja, hanem gerincünk egészségét is szolgálja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG