2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Sokszor lobbiztak már a Google visszavonulásáért, most is ez történik Európában. Egykönnyen viszont nem lehet kicsinálni őket.

Ahogy azt tegnap megírtuk, az Európai Bizottság szerint a Google visszaél a keresőszolgáltatások piacán élvezett fölényével, hogy saját kereskedelmi szolgáltatását juttassa előnyhöz.

Nem ilyen egyoldalú azonban a helyzet. A Google több olyan esetet is felhozott ellenpéldának, amelyek során alaptalannak tűnt a piaci szereplők félelme, és vígan megéltek a keresőóriás mellett. Hasonló volt a helyzet például 2010-ben, amikor a techcég megvette a repülőjáratok keresésével foglalkozó ITA-t, mire a hasonló szolgáltatást nyújtó versenytársak bemártották az EU-nál a céget, sikertelenül. Négy év múlva a Washington Post vizsgálta meg, hogy mi lett a többi szolgáltató sorsa, és láss csodát: ezek a cégek még mindig megvannak és a piac 95 százalékát uralják. Nem a tipikus "mindenkit eltaposunk" sztori.

A most kifogásolt, vásárlások során felmerülő torzítások valószínűségével kapcsolatban hasonló eredményeket mutat a Google. Az adatok szerint sok szereplő van és aktív a piac, ami nem jellemző egy stagnáló szektorra, ahol monopolhelyzetben van egy cég. Így áll a helyzet

Franciaországban:

Németországban:

és az Egyesült Királyságban:

Az adatok forrása: googlepolicyeurope.blogspot.be/

 

Az Android megy a Google nélkül is

Azzal kapcsolatban, hogy az Android mobilos operációs rendszer használata során nem fair megállapodások születtek, a Google csak annyit közölt, hogy a megegyezések nem kötelezőek, viszont, ha már vannak, akkor olyan szolgáltatásokat nyújtanak az Androidra, amelyek felveszik a versenyt a legnagyobb gyártókkal és olyan lehetőségeket nyújtanak a felhasználóknak, amelyekkel minden nap szívesen élnek emberek millió. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Újabb pofont kapnak a termékzsugorítók
Buksza blog | 2024. május 7. 11:11
Méretes bírságra számíthat az a gyártó Dél-Koreában, amelyik titokban próbálja csökkenteni termékei megszokott mennyiségét ugyanazért az árért.
Vásárló Az Aldi közelebb menne a vevőkhöz, miközben a Lidl ünnepel
Buksza blog | 2024. május 7. 07:48
Az Aldi egyik legjobb terjeszkedési döntése az volt, amikor a cég vezetősége úgy határozott, hogy partra szállnak Nagy-Britanniában. A „hódítást” a helyi lakosok bevonásával akarják kiterjeszteni.
Vásárló Örömhírt kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 13:24
Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken.
Vásárló Készítsd fel a bőröd speciális krémekkel a szoláriumozásra!
Márkázott tartalom | 2024. május 3. 08:43
Itt a jó idő, előkerülnek a szekrényekből a rövidebb ruhák, pólók és lassan már a fürdőruhákra is szükség lesz. Ha egészséges, szép, barna bőrszínnel szeretnél ezekben a ruhadarabokban megjelenni, látogass el alkalmanként a szoláriumba! Azonban úgy, mint a napozásnál, itt is oda kell figyelni néhány alapszabályra! 
Vásárló Hogyan hat a fizikai teljesítményre az alvás hiánya?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:23
A fizikai és mentális egészség fenntartásához nélkülözhetetlen a kellő mennyiségű és minőségű alvás. Kutatások bizonyítják, hogy frissen tartja a memóriát, szabályozza az érzelmeket, javítja az anyagcsere-folyamatokat, erősíti az immunrendszert.
Vásárló Megérkeztek az esős hónapok, milyen gumiabroncsot válasszunk?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:15
Már látótávolságban a nyár, betört a tavasz, ami magával is hozta a szeszélyes időjárást. Egyik nap még tűző napsütés van, másnap pedig hosszú órákon keresztül esik az eső. A nyár eleje pedig mindig a viharokról szól, ami azt jelenti, hogy az autósoknak gyakran kell nedves körülmények között vezetni.
Vásárló Prémium szoláriumcsövek a tartós barnulásért
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 08:28
Vannak, akik télen is szeretik a szép, barna bőrszínt, mások a jó idő közeledtével kezdenek el szoláriumba járni. Akár egész évben, akár csak időszakosan választja valaki a mesterséges barnulás lehetőségét, fontos, hogy megfelelő minőségű csöveket biztosítsunk számára a barnuláshoz. 
Vásárló Pénzügyi szempontok a beltéri lámpák kiválasztásánál
Márkázott tartalom | 2024. május 1. 14:45
A világítás megtervezésénél és a konkrét beltéri lámpák kiválasztásánál az egyéni ízlés mellett számos más lényeges szempontot is figyelembe kell venni. Az egyes helyiségekbe szükséges lámpák típusa mellett az esztétikum, a tartósság és természetesen az ár-érték arány is meghatározó.  Egyik szempont sem lehet másodlagos, ezért a döntés alapos megfontolást kíván! 
Vásárló Újítás az online hirdetéskezelésben
Márkázott tartalom | 2024. május 1. 14:07
A frissítésnek köszönhetően jóval könnyebb lesz vele a vállalkozások kezelése, illetve népszerűsítése a Google rendszerében. Ennek eredményeként várhatóan növekszik az ismertség, és nagyobb bevételnövekedést realizálhatnak majd a cégek. 
Vásárló Feliratozógépek: gyors, hatékony, gazdaságos!
Márkázott tartalom | 2024. április 30. 14:33
A feliratozógépek olyan hordozható eszközök, melyek a címkézési folyamatokat egyszerűsítik, jelentősen felgyorsítják, ezáltal segítik a még hatékonyabb munkavégzést. Az optimális munkakörnyezet megszervezésében nagy szerepük van, ahogy abban is, hogy maximálisan gazdaságossá lehessen tenni a címkézés folyamatát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG