3p

A nyári és téli gumiknak is megvan a maguk funkciójuk. A feladatuk, hogy az évszakokhoz alkalmazkodjanak, amelyek hőmérsékletben nagyon eltérnek egymástól. Télen az utak csúszósabbak, a hőmérséklet általában 0 fok köré hűl, és gyakoriak a fagyok és havazások is. Ezzel szemben nyáron a nagy meleg jellemző, és a hirtelen lezúduló zivatarok. Ugyanazzal a gumival nehéz hidegben és melegben is helytállni, így érdemes cserélgetni őket. Természetesen léteznek négy évszakos gumik, de általában az emberek inkább lecserélik őket.

Az elektromos autóknál is a cserét szokták előnyben részesíteni, mivel a nyári gumi futófelülete nagyobb, mint a szezonálisaké, ezáltal az esős napokon hatékonyabban tudnak tapadni az úton. Ugyanakkor a téli gumiabroncsok fel vannak készülve a jégre és az esőre. Az elektromos autóknál is érdemes felkészülni a két évszak közötti különbségekre. Mivel egyre elterjedtebbek a használatuk, sok cég készült kifejezetten nekik való abroncsokkal.

Ezekkel a nyári gumikkal szereled fel az elektromos autódat

Michelin Pilot Sport 2 ezek közé az abroncsok közé tartozik. Ezek versenypályára lettek tervezve, viszont az utakon is használhatóak. Ahhoz, hogy elérjék a maximális sebességet és a magas vezetési pontosságot a Formula-1 tapasztalatait vették figyelembe. Az agresszív vezetést is támogatják, miközben a kényelmet és a biztonságot is figyelembe veszik. Mindig optimális tapadást biztosít. Olyan gumikeverékeket használtak, ami javítja a tartósságot, miközben a futófelület mintázata javítja a tapadást a nedves felületeken. Nyomásegyenletes elosztásának hála érintkezik az útfelülettel, így külön jó lehet az elektromos autóknak.

Bridgestone Ecopia EP500 2014 nyarán készült el a forradalmian új BMW I3-nak. A gumigyártó cég elfogadta a kihívást, és megalkotta ezt a nyári gumit, ami mögött tapasztalat, technológia és szakértelem húzódik meg. A gumiabroncs nagy átmérője és keskeny futófelülete között jó az aerodinamika, és alacsony a gördülési ellenállás, így nedves körülmények között is kiváló teljesítményt biztosít. Csökkenti a gumiabroncsok deformációját és a belső súrlódást, így alacsonyabb az energiafogyasztása.

Választhatunk négy évszakos abroncsokat is

Pirelli Cinturato P7 négy évszakos gumik egy új generációt képviselnek. Minden évszakban alkalmasak a városi vezetésre és az autópályákra is, általában ott, ahol jól körülményeknek van kitéve. Innovatív futófelületi mintázata a legjobb téli és nyári gumiabroncsokkal veszekszik. A vízelvezető tulajdonsága minden körülmények között biztonságot nyújt. Olyan gumi keveréket alkalmaznak, amit a havazás sem fog kikezdeni, ugyanakkor tökéletes a tapadása a hirtelen végzett manővereknél is. Az abroncs károsodása nem fogja megállítani az autót, mivel esetleges defektnél is használható.

Goodyear Eagle Touring SCT szintén a négy évszakos gumiabroncsok közé tartozik. Úgy lettek megtervezve, hogy a szimmetrikus futófelület tükrözött elrendezésével a száraz, a nedves, vagy a hóval borított utakon is biztonságos legyen. A mintázata lehetővé teszi, hogy a víz és a szennyeződés gyorsabban távozzon, így védve a tulajdonost a csúszástól.
 

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG