3p
Karl Benz ekkor fejlesztette ki az első gázmotor meghajtású modellt, melyet Benz Patent Motorwagen néven kezdtek el gyártani.

Az autóipar fejlődésének következő állomása a Ford-T Modell gyártása 1908-ban. A modell ismertsége annak köszönhető, hogy ez volt az első tömeggyártásban készült jármű.

Ezt követően a General Motors is a piacra lépett, majd megjelentek a japán autók is.

A fejlődés évei

Az autóipar az 1900-as években folyamatosan fejlődött és a társadalom egészére kihatással lett. A gyárak új munkahelyeket hoztak létre. Az autók használatával jelentősen nőtt az emberek mozgástere, az egyre növekvő érdeklődés pedig új fogyasztói igényeket gerjesztett.

Az autóipar fejlődésével párhuzamosan a legfontosabb energiaforrás a kőolaj lett.

Az olajválság

A töretlen fejlődést az 1970-es évek olajválsága szakította meg.

A válság első hulláma 1973-ban kezdődött, amikor az OAPEC olajembargót hirdetett az Amerikai Egyesült Államok és a nyugat-európai szövetségesei, valamint Japán ellen. A kőolaj ára hirtelen a négyszeresére emelkedett.

A következő drasztikus áremelkedés 1979-ben következett be, miután az arab államok ráeszméltek, hogy a piaci igények jelentősen meghaladják a kínálatot.

Az olajválság nemzetközi hatása

Az olajárak emelkedése globális áremelkedést okozott. A kapitalista országok könnyebben átvészelték az olajválság következményeit, azonban a szocialista országok nehéz helyzetbe kerültek.

Magyarország vezetői hitelt vettek fel, hogy az életszínvonalat fenntartsák, és az áremelkedést minél kevésbé érezzék meg az emberek. Idővel azonban állami szinten nem lehetett tovább finanszírozni ezt. A felvett hitelek miatt megnövekedett az államadósság, az ország működése veszélybe került. A taxisblokád is ezekkel az okokkal magyarázható.

Az olajválság az autóipart is átalakította. Az olajárak emelkedésével párhuzamosan a környezetvédelmi szabályozások is szigorodtak. Mindezek hatással voltak a tervezésre és a gyártásra is. Az elsődleges cél az üzemanyag fogyasztás mérséklése volt. Ennek következtében az 1970-es években egyszerűbb, gazdaságosabb autókkal mentek az utakon.

Az üzemanyag előállításával kapcsolatos változások a mai napig meghatározzák az autóipar működését, valamint az üzemanyag kiszolgálásával kapcsolatos új igényekre is reagálniuk kell a szakembereknek.

Amennyiben érdeklődik az üzemanyag kiszolgálásával kapcsolatos legújabb technológiák iránt, keresse fel a Multicore munkatársait, akik készséggel állnak az Önök rendelkezésére!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG