6p

A koronavírus miatti globális leállás legnagyobb vesztesei között természetesen ott találjuk az utazási irodákat. Mit tehet egy iparág, amely a határok átlépéséből él, egy olyan időszakban, amikor az összes ország bezárt? Megpróbálja valahogy kihúzni, amíg tisztul a kép, és újra zöld jelzést kapnak az útlevelek, addig pedig – tulajdonképpen érthető módon – hallgat.
 

A cikk a Piac & Profit magazin június-júliusi számában jelent meg. 

A következő lapszám augusztus 26-án jelenik meg. Keresse az Inmedio és Relay újságárusoknál, vagy fizessen elő a magazinra. Megrendelését itt adhatja le>>>

Legalábbis a mi kérdéseink java megválaszolatlan maradt. Szerettük volna megtudni, hogyan boldogulnak az irodák ebben a helyzetben, és hogyan látják a válságból való kilábalás lehetőségeit. Közel húsz céget kerestünk meg, de mindössze hárman válaszoltak, ami jól jelzi, mennyire nagy a baj. Aztán a háromból egy – igazán ismert és nyereségesen működő társaság – azt közölte, hogy most tényleg annyira rázós a helyzet, hogy – ne haragudjunk, de – nem szeretnének erről beszélni.

Kármentők

Az egyik válaszadónk – a cég a 2018-as teljesítménye alapján ott van az ország TOP3 utazási irodája között – készséggel válaszolt ugyan, de a konkrétumoktól tartózkodott. Mindenesetre felvázolták a saját kármentő eljárásukat, amely kellően megalapozottnak tűnik, de valószínűleg egybecseng a teljes iparág megküzdési stratégiájával, mert hát ebben a sarokba szorított helyzetben nem lehet kreatívkodni, különutaskodni. Nincs mozgástér.

Ez az iroda a világ satufékezésére reagálva egyből áttolta az összes áprilisi és májusi útját az őszi szezonra, az utasok jelentős része pedig át is foglalt ezekre az időpontokra. Tavaszi utakat egyáltalán nem lehetett szervezni, semmilyen árfekvésben, sehova. A köddé vált hónapok miatt akkora volt a bevételkiesés, hogy muszáj volt leépíteniük a dolgozói létszámot, de ezt még viszonylag olcsón megúszták, mert az elbocsátás mértéke nem érte el a 10 százalékot. Elárulták, minderre úgy is szükség volt, hogy a kormány gazdasági mentőcsomagjából a járulékfizetési kedvezménnyel éltek.

Most már látják pislákolni a fényt az alagút végén. Miután május során egyre több ország elkezdett kinyitni, hogy legalább a nyári szezonjuk nem menjen pocsékba, válaszadónk ügyfelei is megjelentek, hogy a nyaralási lehetőségekről érdeklődjenek. A nyár második felére pedig megkezdődtek a foglalások. A cég az anyagi bukás mértékét saccolni se szerette volna.

Mélyponton

A harmadik – az ország TOP10 utazási irodája közé tartozó – válaszadónk azonban a nagy vonalak felvázolása helyett konkrét és igencsak fájdalmas válaszokat adott. A cég a korlátozások bevezetését követő második héten kiküldött érdeklődésünkre azt közölte, hogy új foglalásaik száma több mint 95 százalékkal zuhant.

„Ha így marad, gyakorlatilag nem lesz árrés, a tartalékokból tudjuk a rezsit és a bérköltségeket fizetni. További probléma, hogy a csoportjaink jelentős részéhez nagy összegű foglalókat fizettünk ki a helyi szolgáltatóknak. Azoknak csak egy kisebb részét fizetik most vissza, a többség megtartja, és szerencsés esetben majd jóváírja valamikor. Ha addig nem megy csődbe”– írta nekünk a cég vezetője. Válaszában azt is elmondta, nehéz számszerűsíteni a bukást, de azt biztosra vette, hogy sok 100 milliós veszteségük lesz. Hogy végül hogyan alakultak a számok, azt nem tudjuk, mert május végi megkeresésünkre már nem válaszolt.

Ez a cég még kitart, nem ment tönkre, de olyan irodák is vannak a hazai piacon, amelyek a koronahelyzet hozadékát már nem tudták kezelni. Az ismert Robinson Tours csődbe ment, pedig 2018-ban még a tizedik legerősebb utazási iroda volt az országban. Nem érte már meg a júniust a görög utakra specializálódott Aeolus Utazási Iroda sem.

Kéz a kézben az utazásszervezőkkel

Ha nem utazhatunk, akkor utazási biztosítást sem kötünk, ez világos. E piaci szegmens állapotáról a Magyar Biztosítók Szövetségénél (MABISZ) érdeklődtünk. Lambert Gábor, a szervezet kommunikációs vezetője arról számolt be nekünk, hogy március második felétől gyakorlatilag leállt az utasbiztosítási és útlemondás (sztornó)-biztosítási piac.

A piac leállása elsősorban azokat a biztosítókat érintette érzékenyen, amelyeknek a portfóliójában nagyobb súllyal szerepelnek az ilyen biztosítások. Lambert Gábor a MABISZ tagjai közül főként az Európai Utazási Biztosító Zrt.-t sorolta ide, de szerinte vannak a szövetségen kívüli más biztosítók (például a Colonnade) is, amelyek ebben a cipőben járnak.

– Az arányok érzékeltetéséhez: a szövetség tagjainak összesített díjbevétele tavaly meghaladta az 1164 milliárd forintot. Ebből a biztosítási szektor belföldi és külföldi utakra kötött utasbiztosításokból származó díjbevétele megközelítette a 15,5 milliárd forintot. Ez 13 százalékos emelkedés volt az azt megelőző évhez képest. A díjbevételek növekedése a megnövekedett utazási kedvvel párhuzamosan annak is volt köszönhető, hogy egyre komplexebb biztosítási csomagokat választottak az utazók – magyarázta Lambert. Idén a járványhelyzet miatt elsősorban a külföldi utazások száma és így az erre fordított összegek is jelentősen csökkenhetnek.

Mindenesetre az utasbiztosítások terén erős szezonalitás figyelhető meg: az összes díjbevétel több mint 40 százaléka jellemzően a harmadik negyedévben, vagyis nyáron keletkezik. Egyelőre úgy tűnik, hogy a vírus miatt sokan inkább belföldön oldanák meg a nyaralást idén.

– Tavaly a magyarok összesen 59,280 millió napot töltöttek többnapos utakon Magyarországon, ami csaknem megegyezik a külföldi többnapos utazások idejével. Utóbbi 58,403 millió nap volt. A járványhelyzet miatt pedig az sem kizárt, hogy idén a belföldi utazók száma és költésük is magasabb lesz a 2019-esnél. Néhány cég kínál kifejezetten belföldi utakra is utasbiztosításokat, azonban a piac döntő hányadát ma még a külföldi utakra kötött biztosítások teszik ki. Ez várhatóan idén sem változik – mondta még el Lambert, ám arra már ő sem vállalkozott, hogy megjósolja, mikorra állhat fel a porból az utasbiztosítási szegmens. Jöhet egy újabb koronavírus-hullám, ami egy pillanat alatt kivégezheti az emberek újraéledező utazási kedvét. Még minden bizonytalan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG