3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Egyre többen cserélik le hagyományos, rendszerint fából készült ablakaikat jól záródó műanyagokra - így viszont nő a nyílt égésterű kazánok és vízmelegítők okozta szén-monoxid mérgezés esélye is. Logikusnak tűnik, hogy riasztót szereljünk fel - elszomorító azonban, hogy tízből csak egy-kettő megfelelő.

Sok helyen már kötelező a riasztó

Egy belügyminiszteri rendelet - a nyitott égésterű gázüzemű tüzelőberendezések üzemeltetése esetén - egyes épületekben kötelezővé teszi a szén-monoxid-érzékelők felszerelését, tavaly október 15-étől. Ilyen épület a bölcsőde, az óvoda, az iskola, a szálláshely és a kórház is, amennyiben a tüzelőberendezés a közösségi térben, vagy pedig a vele légtér-összeköttetésben lévő helyiségekben van.

Az olyan új épület, amelyben nyitott égésterű tüzelőberendezés üzemel, csak akkor kaphat használatbavételi engedélyt, ha - a jogszabályban meghatározott műszaki követelményeknek megfelelő - szén-monoxid-érzékelő berendezést helyeznek el benne.

Többször is ölt már a szén-monoxid

Ennek az az oka, hogy a nyitott égésterű berendezés nem az épületen kívülről kapja az égéshez szükséges levegőt, hanem az épületen belüli levegőt használja erre a célra, ezért ha nincs megfelelő levegő-utánpótlás, tökéletlenné válik az égés, és ez szén-monoxid-termeléssel jár. Emiatt már több haláleset történt az országban.

Ezeket a kötelezően felszerelt érzékelőket a kéményseprőknek kell ellenőrizniük a kémények ellenőrzésével egyidejűleg. A kémények évente esedékes ellenőrzése során a tulajdonosnak kell nyilatkoznia arról, hogy neki kötelező-e felszereltetni az érzékelőt.

Nem voltál otthon, amikor jött a kéményseprő? Ezért megfizetsz!

Nem vetted észre a kéményseprők plakátját a falon, vagy lesajnáltad? Külföldön voltál, vagy nem engedett el a munkahelyed? Most megfizetsz érte a kéményseprőkön keresztül, akik kiszámlázzák neked. Ebben van, aki szerint a rezsicsökkentés is közrejátszik, a szolgáltató szerint viszont a legtöbb ügyfél így jobban jár. Cikkünk a témában >>

Becslések szerint Magyarországon 100-500 ezer lakás rendelkezik szén-monoxid-riasztóval - friss vizsgálatok szerint jó részük hamis biztonságérzetbe ringatja magát, a felszerelt eszköz ugyanis sokszor fabatkát sem ér.

Tíz riasztós lakásból nyolc nem biztonságos

A te riasztód hogyan teljesített?

A szén-monoxid-riasztók laboratóriumi vizsgálatának eredményeiről itt található több információ >>

A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika szaklap megbízásából, saját akkreditált laboratóriumában 11 fajta riasztó laboratóriumi vizsgálatát végezte el Steiber József szakértő. A tapasztalatai alapján tíz riasztóval felszerelt lakás közül nyolcban tévesen hiszik azt a lakók, hogy nincsenek veszélyben. A szakértő szerint bár riasztók már 3 ezer forintért is kaphatóak, inkább a 10 ezer forintnál drágábbak a megbízhatók, időben jelzik a szén-monoxidot.

Volt korábban egy még ennél is lehangolóbb eredményű vizsgálat is: a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság idén 10 szén-monoxid érzékelőt vizsgált meg és abból 9-et alkalmatlannak talált a funkciója betöltésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Miért pont az Aldi vagy a többi diszkont? Megvan az új varázsszó
Buksza blog | 2024. május 9. 19:03
Az Aldi azon áruházláncok között lesz, amelyek jól jönnek majd ki abból az időszakból, amelyben az inflációval küszködő vásárlók sokkal jobban megnézik, mit vásárolnak a boltokban.
Vásárló Az elképzelhetetlent kínálja a svájci bicska új változata
Buksza blog | 2024. május 9. 15:13
A svájci bicska mögött 140 éves múlt áll, ám a fejlesztése soha nem áll meg egy pillanatra sem. Más kérdés, hogy amire a gyártó most készül, az igencsak meglepő változást hoz a bicska történetében.
Vásárló Kitalálja, mennyivel olcsóbb ugyanaz a magyar tészta Romániában, mint nálunk?
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 06:35
Bődületes a különbség - miért vásárolna itthon az, aki Romániában is megteheti?
Vásárló Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. május 9. 05:36
A Privátbankár Árkosár-felmérések bő 17 éves történetének legnagyobb éves árcsökkenését mértük a hazai hipermarketekben májusban - igaz, az áresés mértéke messze-messze elmarad a korábban látott óriási áremelkedésektől. Jó hír, hogy végre havi szinten is értelmezhető árcsökkenés történt az élelmiszerek frontján. Megnéztük azt is, hol a legolcsóbb a spárga, a párizsi és a csirkemáj.
Vásárló Újabb pofont kapnak a termékzsugorítók
Buksza blog | 2024. május 7. 11:11
Méretes bírságra számíthat az a gyártó Dél-Koreában, amelyik titokban próbálja csökkenteni termékei megszokott mennyiségét ugyanazért az árért.
Vásárló Az Aldi közelebb menne a vevőkhöz, miközben a Lidl ünnepel
Buksza blog | 2024. május 7. 07:48
Az Aldi egyik legjobb terjeszkedési döntése az volt, amikor a cég vezetősége úgy határozott, hogy partra szállnak Nagy-Britanniában. A „hódítást” a helyi lakosok bevonásával akarják kiterjeszteni.
Vásárló Örömhírt kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 13:24
Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken.
Vásárló Készítsd fel a bőröd speciális krémekkel a szoláriumozásra!
Márkázott tartalom | 2024. május 3. 08:43
Itt a jó idő, előkerülnek a szekrényekből a rövidebb ruhák, pólók és lassan már a fürdőruhákra is szükség lesz. Ha egészséges, szép, barna bőrszínnel szeretnél ezekben a ruhadarabokban megjelenni, látogass el alkalmanként a szoláriumba! Azonban úgy, mint a napozásnál, itt is oda kell figyelni néhány alapszabályra! 
Vásárló Hogyan hat a fizikai teljesítményre az alvás hiánya?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:23
A fizikai és mentális egészség fenntartásához nélkülözhetetlen a kellő mennyiségű és minőségű alvás. Kutatások bizonyítják, hogy frissen tartja a memóriát, szabályozza az érzelmeket, javítja az anyagcsere-folyamatokat, erősíti az immunrendszert.
Vásárló Megérkeztek az esős hónapok, milyen gumiabroncsot válasszunk?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:15
Már látótávolságban a nyár, betört a tavasz, ami magával is hozta a szeszélyes időjárást. Egyik nap még tűző napsütés van, másnap pedig hosszú órákon keresztül esik az eső. A nyár eleje pedig mindig a viharokról szól, ami azt jelenti, hogy az autósoknak gyakran kell nedves körülmények között vezetni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG