3p
Több jégpályát bezárnak.
Korcsolyázók a siófoki móló közelében 2017. január 4-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az MTI szerdai körképe szerint a csapadék és a megindult enyhülés miatt Siófokon, Keszthelyen, Balatonkenesén is a kijelölt jégpályák bezárásáról döntöttek, Balatonfüreden még kivárnak.

Siófokon lehet, hogy még kinyitnak

Pintér Tamás, a siófoki jégpálya üzemeltetését végző Balaton-parti Kft. ügyvezetője azt mondta szerda reggel, hogy erre a hétre bezárnak, mivel a lehullott csapadék és az enyhülés miatt vastagon áll a víz a Balaton jegén. Ha nem indul be lényeges olvadás a következő napokban, és ismét hidegebbre fordul az idő, megvizsgálják az újranyitás lehetőségét.

Keszthelyen óriási tócsákban áll a víz

A keszthelyi jégpályát üzemeltető önkormányzati cég illetékesei a szerdai bejárás után úgy döntöttek, hogy a jégpályát átmenetileg bezárják, az újbóli nyitást szintén az időjárástól teszik függővé. Itt a jégvastagság 30 cm, de több helyen hatalmas tócsákban áll a víz.

Füreden még nyitva

Balatonfüreden az Eszterházy strandon jelöltek ki hivatalos jégpályát, amelynek gondozója, a Probio Zrt. üzemeltetési vezetője, Ágoston Ferenc a hirbalaton.hu-nak azt nyilatkozta, egyelőre nem tervezik a jégpálya bezárását, mert a jég biztonságos, állapota megfelelő.

Balatonkenese önkormányzata közleményt adott ki arról szerdán, hogy a Vak Bottyán strandnál kijelölt jégpályát az időjárási viszonyok romlása miatt átmenetileg bezárják.

Horváth Ákos, az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának vezetője szerint lehullott és még várható csapadék, valamint a következő napokban is folytatódó enyhülés rontja a Balatonon kialakult jég minőségét és állagát, de a tavon kialakult vastag jégborítás felolvadásához több idő kell. A következő hetek időjárása még bizonytalan, esély lehet újabb lehűlésre és a vizes jégfelszín visszafagyására.

A hétvégén az obszervatórium munkatársai több helyen, a nyílt vízen is mértek jégvastagságot a Siófok-Balatonalmádi közötti vonalon, az 28-32 centiméter között változott. A lehullott ónos eső és a várható kisebb csapadék, valamint a 0 fok fölé kúszó nappali hőmérséklet még nem olvasztja el a Balaton jegét, viszont vízréteget képez a felszínén. Kérdéses, hogy egy újabb hidegfront okozta lehűlés hatására milyen vastag és milyen állagú lesz a jég a következő hetekben. Ilyen, a februári hidegek hatására történt visszafagyásra volt már példa a korábbi években - mondta a meteorológus.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG