4p
A mostani hőség mindenkit kiüt, mindenki menekül valamiféle vízpart közelébe - de bevásárolni ilyenkor is muszáj, és nagyon nem mindegy, hogyan. A blokkk.com összeállítása.

Máshogy vásárolunk kánikulában

Harminc fok felett megváltoznak a vásárlási szokások - írja a szakportál. Inkább vízpartra menekülünk, vagy ki se mozdulunk otthonról -  kevesebbet vásárolunk, amit lehet, annak a beszerzését elhalasztjuk. A vásárlások időpontja pedig a reggeli és az esti órákra tolódik.

A vásárló azon is törheti a fejét, hova menjen bevásárolni. A nagyáruház, bevásárlóközpont általában messzebb van, igaz, ott mindenütt megy a hűtés, de addig el is kell jutni a felforrósodott és csak lassabban hűlő autóval. A nyitott parkolókban pedig felforrósodik az autó, nem egy nagy élmény a bevásárlás után beleülni. A kisbolt közel van és sok kisboltos beszereltette a klímát, így egy kisebb bevásárlásra már ott is van.

Persze, a nyári étkek, innivalók sokkal jobban fogynak, fagyiból, jégkrémből, ásványvízből, üdítőből, sörből, napolajból, gumimatracból, fürdőruhából, ventilátorból és klímából is sokkal több fogy. (A klímaszerelők persze már rég foglaltak.) Nyári akciós tábla is van bőven, persze ami ilyenkor jobban fogy, nem abból adja a boltos a legnagyobb engedményt.

A hőségben jobban kell figyelni - de mire is?

Kezdjük a hűtőpultnál, hiszen a legkényesebb kérdés a hűtést igénylő élelmiszerek tárolási hőmérséklete. Az első, hogy nézzünk a lábunk elé. Víztócsa esetén ne is közelítsünk a hűtőpult felé, mert ott valami baj van. De az sem túl biztató, ha a hűtő alján látunk vizet állni.

Hőmérőt nyilván nem visz magával a vásárló, de tapintással azért érezhető, hogy a tejfölös doboz hőmérséklete alacsonyabb-e a boltinál, legalább valamennyire hűvösebbnek kell lennie. Az nem mentség, hogy nemrégiben rakták a hűtőbe, hiszen ha közben felmelegedett a tejfölös doboz, az azt jelenti, hogy hosszabb ideig nem tették a helyére a hűtőbe, szakszerűbben fogalmazva akadozott a hűtési lánc, vagy éppen megszakadt. A boltosnak is ellenőriznie kell egyébként, hogy a szállító hogyan adja át a hűtésre ítélt élelmiszerféleségeket. Árulkodó jel továbbá, ha a például vaj megpuhult a hűtőben. Ott nem nagyon megy a hűtés - figyelmeztet a blokkk.com összeállítása.

A fagyasztóban kerülni kell a jégkristályos csomagolást. A mirelit zacskóban a darabos, vagy darabolt zöldség, burgonya összeragadhat, ha megszakad a hűtési lánc, például sokáig nem rakták a fagyasztóba, ott állt az eladótérben, majd hirtelenjében mégis bepakolták, vagy éppen rossz volt a fagyasztó, olvadozni kezdett. Egybe is fagyott az egész. Visszafagyasztani otthon is tilos, a hűtési lánc pedig hazáig tart, tehát otthon sem szerencsés hagyni olvadni a mirelit árut, ha nem főzzük, sütjük meg azonnal. Egyébként pedig otthon is ügyelni kell a helyes tárolásra, ami hűtőben volt a boltban, azt otthon is oda kell tenni. És nem árt a hűtőszekrény hőmérséklet szabályzójára figyelni, azért van.

Az élelmiszerek többségén feltüntetik, hogy hűvös helyen kell tárolni, ami általában 25 fokos felső határt jelent. Ha nagy a meleg a boltban is, vagy a napon felejtették áruátvétel közben, az ha maradandó károsodást nem is, de némi mellékízt okozhat. A puha csokoládé sem szerencsés választás. A különféle vegyiáruk sem szeretik a hőséget. A kozmetikumok közül például a rúzs is ilyen.

Gyakran látni, hogy a zöldség-, gyümölcsféleségeket vízpermettel frissítik a boltban, a raktárban, hogy ne száradjon, fonnyadjon olyan gyorsan. Azért a friss az jobb, amit még nem kell locsolgatni. És a szokásosnál jobban kell figyelni a fogyaszthatósági, minőségmegőrzési határidőkre.

Hazafelé igyekezni kell, akár autóval, akár gyalog mentünk bevásárolni. Autóban élelmiszert hagyni nem jó ötlet - írja a blokkk.com.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG