3p

A fogyókúrás tabletták egyfelől óriási keresletnek örvendenek, ám miattuk sokan kevesebbet vásárolnak és ritkábban mennek gyorsétterembe. 

Kisebb pánikot váltott ki az élelmiszergyártó vállalatok vezetőiben az elhízás elleni gyógyszerek megjelenése a piacon. Legalábbis ez derült ki abból, amiről az Ozempic cukorbetegség elleni gyógyszert és a Webovy súlycsökkentőt gyártó dán Novo Nordisk gyógyszergyártó vezérigazgatója Lars Fruergaard Jorgensen számolt be.

A cégvezetőt egy élelmiszercégnél dolgozó kollégája hívta fel, hogy jelezze, erősen aggasztja az újdonság piaci sikere. Azt természetesen nem árulta el, hogy mely vállalatok vezetőivel beszélt. Az Ozempic és a Wegovy a gyógykezelések új ágához tartozik, amit GLP-1-nek neveznek az orvoslásban. A szakirodalom szerint ebben a szervezet saját vércukorszint-csökkentő képességére játszanak rá. Elősegítik a saját inzulin felszabadulását az emberi testben. A GLP-1 lassítja az étel továbbhaladását a gyomorból és csökkenti a glükóz felszabadulását a májból - számolt be a Bloomberg és a Quartz hírportál. 

Pórul járnak a gyorséttermek és a boltok?

Ennek a „csodának” köszönhetően a csillagos ég felé tart az új szerek iránti kereslet. A Novo Nordisk ebből származó bevételei 2023-ban 31 százalékkal 33,8 milliárd dollárra ugrottak, a 2022-es 25 milliárdról. A tavalyi adat Magyarország éves GDP-jének több mint 15 százaléka. A Bloomberg Intelligence kutatóintézet várakozása szerint ezeknek a szereknek a világpiaci forgalma – idevéve például az Eli Lilly Zepbound készítményét is – 2030-ban 80 milliárd dollárt hoz majd gyártóiknak.

A Wall Street-i elemzők és az vállalatvezetők próbálják kitalálni, hogy mindez milyen befolyást gyakorol majd az élelmiszergyártók és a vendéglátással foglalkozó cégek piacán. A Morgan Stanley felmérésében a megkérdezettek 77 százaléka arról számolt be, hogy mióta szerdi a súlycsökkentőket, ritkábban jár gyorséttermekbe.

Az amerikai Walmart áruházlánc vezérigazgatója, John Furner azt mondta, hogy cégénél érezhető forgalomcsökkenést hozott az új gyógyszerek megjelenése. Magyarán kevesebb ennivalót vásárolnak az emberek. A mexikói ételeket kínáló Chipotle viszont azt reméli, hogy nőhet egészségesnek tartott ételei fogyasztása.

A Walmart is megérezte a sztárgyógyszerek hatását. Fotó: Depositphotos
A Walmart is megérezte a sztárgyógyszerek hatását. Fotó: Depositphotos

A Novo Nordisk eközben folytatja offenzíváját. Friss bejelentésük szerint 11 milliárd dollárért három gyártóbázist vásároltak a gyógyszerek előállításával foglalkozó Catalent vállalattól. Ezzel akarják enyhíteni a Wegovy piacán kialakult hiányt 2026-tól. A helyzetre jellemző, hogy a cég 2023 májusától mérsékelte a kezdeti gyógyszerdózissal kapcsolatos ajánlását a Wegovy esetén. Ezzel próbálják visszafogni a termék iránti keresletet. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG