2p
Németországban minden korábbinál több adót fizettek be tavaly. Az embereknek van munkája, rendesen adóznak, és van pénzük vásárolgatni is.

Németországban minden korábbinál több adót fizettek be tavaly: a pénzügyminisztérium közleménye szerint a helyi adók nélkül összesen 570,2 milliárd euró adóbevétel keletkezett 2013-ban, ami 3,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Van munkahely, van miből vásárolni

Nem cigire költenek

Az életmód változására utal, hogy jelentősen csökkent az élvezeti cikkek forgalmából származó adóbevétel, a dohánytermékek jövedelmi adójából például 3,2 százalékkal, a kávé jövedéki adójából 3,1 százalékkal kevesebb bevétel keletkezett, mint 2012-ben.

A rekord mértékű foglalkoztatottság hatására elsősorban a személyi jövedelemadóból származó bevétel emelkedett, 6,2 százalékkal 158,2 milliárd euróra. A kedvező munkaerőpiaci helyzet révén a lakossági fogyasztás is bővült, így a forgalmi adóból származó bevétel 1,1 százalékkal 196,9 milliárd euróra emelkedett 2013-ban.

A minisztérium szerint a konjunktúra 2014-ben is kitart. Az előrejelzés szerint a világgazdasági környezet stabilizálódik, és a lakossági fogyasztás a gazdasági növekedés egyik motorja lehet.

Néhány német makroadat és jóslat az Európai Bizottságtól.
5 százalék felé tartó munkanélküliség, bővülő GDP, 2 százalék alatti infláció.

 

Lesz ez még jobb is

Tavaly a német hazai össztermék 0,4 százalékkal növekedett. Az idén a kormány, a Bundesbank és az Európai Bizottság szerint 1,7 százalékkal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint 1,4 százalékkal növekedhet a német gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
Vásárló Egy táblázat, amivel végre átláthatjuk a tartozásokat
Márkázott tartalom | 2026. március 18. 14:20
A bevételeket és kiadásokat már önmagukban sem egyszerű számon tartani, de amikor több tartozás párhuzamosan terhel minket, valóban könnyű elveszni a számok között. Ilyenkor az első lépés nem feltétlenül a hitelek lehető leggyorsabb visszafizetése – a Cofidis véleménye szerint először is az a fontos, hogy pontosan lássuk, valójában milyen tartozások terhelnek minket. Könnyen lehet, hogy ehhez csak egy jól összeállított táblázatra van szükség – az alábbiakban ezt a témát járjuk körül. 
Vásárló 6+1 esti rutin, amivel másnap frissebben ülhetünk be az irodába
Márkázott tartalom | 2026. március 17. 14:11
Egy fárasztó munkanap után sokszor csak arra vágyunk, hogy ledőlhessünk a kanapéra, és végre semmire ne kelljen koncentrálni. Az azonban, ahogyan az esténket töltjük, meglepően nagy hatással van a következő napunkra – nem véletlen, hogy a tudatos esti rutin egyre több irodai dolgozó eszköztárában jelenik meg. Egy jól felépített este finom átmenetet biztosít a munka és a pihenés között, ami segíthet abban, hogy reggel frissebben ébredjünk – ismerjük meg a Scitec legjobb tanácsait.
Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Több jár a pénznél: így tárgyalj ki extrákat a főnöködnél
Márkázott tartalom | 2026. március 14. 18:43
Amikor elégedetlenek vagyunk a munkánkkal, az első gondolatunk általában a bérünk növelése. Pedig manapság amikor fizetésről és juttatásokról beszélünk, az már régen nem csak a bankszámlánkra érkező összegről szól. A kiégés elleni harcban vagy a munka-magánélet egyensúlyának megőrzésében gyakran többet ér egy rugalmasabb időbeosztás, több szabadnap vagy a cég által finanszírozott képzés, mint pár tízezer forintos emelés. A sikeres alkudozás kulcsa, hogy alaposan támasszuk alá érveinket.
Vásárló Hogyan befolyásolja a bizalom az egészségügyi marketinget?
Márkázott tartalom | 2026. március 13. 14:27
Gondoltál már arra, hogyan különböznek az egészségügyi hirdetések a ruházati reklámoktól? Az egészségügyi marketing kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az emberek egészségére gyakorolhat közvetlen hatást. Itt nemcsak a termékek népszerűsítése a cél, hanem a páciensek tudatos döntéshozatalának támogatása is.
Vásárló Okos vezérlés vs. elavult megoldások
Márkázott tartalom | 2026. március 13. 14:26
Otthonaink műszaki felszereltsége az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül. Ma már nemcsak az számít, hogy egy berendezés működik-e, hanem az is, mennyire illeszkedik a mindennapi életünkhöz, mennyire kényelmes, takarékos és hosszú távon mennyire fenntartható. A Meleget.hu szakértői is tapasztalják, hogy egyre több háztartásban merül fel a kérdés: érdemes-e ragaszkodni a megszokott, elavult megoldásokhoz, vagy itt az ideje az okos vezérlésre váltani?
Vásárló A szülői pénzügyek láthatatlan tétele: így tervezzük a nem mindennapi kiadásokat
Márkázott tartalom | 2026. március 12. 13:31
Az ünnepek és jeles alkalmak – legyen szó születésnapról, névnapról, gyereknapról vagy év végi ünnepekről – mindig örömteli várakozással töltenek el bennünket. A meghitt pillanatok mögött azonban komoly szervezés és tudatos pénzügyi tervezés áll. Szülőként nemcsak az ajándékok kiválasztása, hanem a teljes költségvetés átgondolása is a feladataink közé tartozik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG