1p
A 300 ezer úthasználónak mindössze egy százaléka reklamált az e-útdíj bevezetésének első hetében, de a fedélzeti eszközök szaporodásával a problémák csökkennek - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Völner Pál

Völner Pál közölte azt is: az első heti útdíjbevétel meghaladta a 2,8 milliárd forintot, a díj nagysága versenyképessé teszi a vasutat a közúti szállítással szemben. A rendszer pozitív hatása az is, hogy a nyugati határ mentén haladó teherautóknak nem éri meg kitérőt tenniük Ausztriából Magyarországra az olcsóbb úthasználat miatt - tette hozzá az államtitkár.

Az országhatárokon napi 24 órában az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. több mint 200 munkatársa segíti a kamionvezetőket, főleg a külföldieket - erről Kibédi-Varga Lajos, a társaság szakmai projekt szóvivője beszélt a tájékoztatón.

Még 100 ezer fedélzeti egységet szerelnek be

Az értékesítési helyek száma - ahol viszonylati jegy vásárolható, illetve a számlaegyenleg feltölthető - jelenleg 800, de a cél 1500 értékesítési pont. Jelenleg 20 ezer járműben van fedélzeti egység (OBU), de további 100 ezerbe várható a beszerelése - ismertette az adatokat Völner Pál.

Kérdésekre válaszolva az államtitkár elmondta, hogy jelenleg 16 díjellenőrző kapu működik, de a számuk év végére eléri a 74-et. Működnek már a rendőrségi és az ÁAK ellenőrző gépkocsijai is. Az ellenőrzés és a bírságolás az idő teltével egyre szigorúbb lesz.

Késik a hitel

A fuvarozók által a díjfizetésre igénybe vehető - járművenként 1 millió forintos - kedvezményes forgóeszköz hitel azért késik, mert közbeszerzést kell rá kiírni - tette hozzá.

A díjfizetés fuvarozó érdekképviseletek által javasolt felfüggesztésével az államtitkár nem ért egyet, mint mondta, a problémák ezt nem indokolják. A kifogásolt túlszámlázásokkal kapcsolatban közölte: természetesen, ami az ÁAK-t nem illeti meg, azt a fuvarozók vissza fogják kapni.

Annyira mégsem használatarányos a díj



A fuvarozóknak azzal a kifogásával kapcsolatban, hogy az útdíjat előre kell fizetni az elemiútdíj-köteles útszakasz teljes hosszára akkor is, ha csak 200 métert megy azon a teherautó, az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a korábbi matricás rendszerben is a teljes autópályára kellett kifizetni a - lényegesen magasabb - díjat, tehát a fuvarozók már így is jobban járnak. Ugyanakkor megjegyezte: nem zárkóznak el attól, hogy ha a rendszer konszolidálódik, tárgyaljanak ennek az elemnek az esetleges változtatásról.
Közölte azt is, hogy az e-útdíj rendszer kiépítése kijön abból a 42 milliárd forintból, amely az idei költségvetésben szerepel.

A matricabevétel a teherjárművek után évi 30-40 milliárd forint volt, a többletbevétel ezen felül 150 milliárd forint lesz - mondta kérdésre válaszolva az államtitkár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Több reptéren is probléma akadt, komoly fennakadások a légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 11:58
Görögországban és Olaszországban is gond van, illetve volt.
Vásárló Kardozás filmbe illően: megvalósítható gyermekkori álom
Márkázott tartalom | 2026. január 1. 10:01
Gyermekkorunk álmai gyakran kifinomult történetek lesznek elméletben. Ki nem akart volna filmbe illő hős lenni, karddal a kezében? Elvenni az ellenségek eszét, mint Zorro vagy mondjuk egy Jedi? Néhányunk számára ennek az álomnak a megélése mára lehetségessé vált, méghozzá egy olyan sportos környezetben, amely garantálja a valódi izgalmakat.
Vásárló Mit ajándékozzunk a gyerekeknek?
Márkázott tartalom | 2025. december 31. 11:17
Valljuk be, szinte mindannyiunk számára komoly fejtörést okoz a karácsonyi ajándékozás, de nincs ez másképp a születésnapokkal vagy a névnapokkal sem. Az pedig csak hab a tortán, hogy a gyerekeknek szánt meglepetések ára általában az egekben van. Nem beszélve a nagyobbakról, akiknek aztán szinte tényleg lehetetlen az ízlését eltalálni.
Vásárló Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
Vásárló Olcsóbb lett a tankolás szerda reggelre, de van egy rossz hírünk
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 10:44
A következő napokban viszont nem várható további árcsökkenés.
Vásárló Mit üzen egy jó ajándék?
Márkázott tartalom | 2025. december 13. 10:34
Az ajándékozás elsőre egyszerű gesztusnak tűnik, valójában azonban jóval többről szól, mint egy tárgy átadásáról. Egy ajándék mindig üzenetet hordoz: figyelmet, elismerést, kapcsolatot vagy éppen státuszt. Éppen ezért nem mindegy, mit, mikor és kinek adunk. Különösen akkor, ha üzleti vagy hivatalos közegben történik az ajándékozás.
Vásárló Döntött az EU: ezt megemlegeti, aki rendszeresen rendel külföldről
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 16:25
Jön a kötelező vám a kis értékű csomagokra.
Vásárló Érdemes lesz elővenni a töltőpisztolyt a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 11:05
Szombaton mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken. A benziné jobban.
Vásárló Tegyél a kosaradba egy kis gondoskodást! – Indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
PR | 2025. december 11. 13:27
Idén karácsonykor is több ezer rászoruló ember ünnepe válhat szebbé, ha csatlakozol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! tartósélelmiszer-adomány gyűjtéséhez. 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes személyesen várja a vásárlók felajánlásait a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG