A Versenytanács október 2-i keltezésű határozatában megállapította, hogy a Malév 2011. március 1-jétől megtartott, "Tervezze velünk nyaralását" elnevezésű akciója kapcsán fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított, amikor a nyomtatott sajtóban megjelent reklámjában és a szórólapján valótlan tájékoztatást adott az akcióban való részvételnek a külföldön valló kinntartózkodás minimális és maximális időtartamára vonatkozó feltételeiről, és amikor nem teremtette meg a 2011. március 1-jétől megtartott, "Tervezze velünk nyaralását" elnevezésű akciója és az általa működtetett helyallokációs rendszer közötti összhangot.
A versenytanács a Malévot 1 millió forint összegű versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.
Az iráni hatóságok 2191 bankszámlát zároltak, továbbá 39 járművet foglaltak le azzal a váddal, hogy ezek tulajdonosai „államellenes” tevékenységet folytatnak.



