3p
Évről évre jelentősen élénkül a használtautó-piac, a tavalyi év sem volt ez alól kivétel. 2015 utolsó negyedévében is folytatódott a használtautók eladásának a szárnyalása, ráadásul ha az egész évet nézzük, 12 százalékkal több autó cserélt gazdát, ugyanakkor az átlagárak is mintegy 3 százalékkal emelkedtek. De melyik a magyarok kedvenc márkája?

„Öt év stagnálása után 2014-ben vált egyértelművé az a jelentős fellendülés a hazai használtautó-piacon, amely a tavalyi évben is szinte töretlenül folytatódott – mutat rá Fodor László, a Használtautó.hu szakértője.

A Használtautó-index negyedéves alakulása. Forrás: használtautó.hu

A 2014-ben tapasztalt 24 százalékpontos emelkedés után a Használtautó-index további 22 százalékponttal került magasabbra a tavalyi év végére. Alig több mint két év leforgása alatt ugyanakkora időszakban immár másfélszer akkora érték fordul meg a piacon, amit az áremelkedésen túl közvetetten az újautó-eladások és a használtautó-import felfutása is elősegítettek - mondja a szakértő.

Drágábbak, bár nem sokkal

Miközben 2014-ben – nem utolsósorban a forintárfolyam gyengülése, illetve használtautó-importra bevezetett vagyonszerzési illeték közvetett hatásainak köszönhetően – átlagosan 8 százalékkal drágította a gazdát cserélő használt autókat, 2015-ben szintén infláció feletti, 2,6 százalékos átlagos árnövekedés volt tapasztalható: az utolsó negyedévben észlelt átlagár már meghaladta az 1 670 000 forintot.

Az átlagárak alakulása az egyes kategóriákban.

Az egyes kategóriákban azonban korántsem volt egyforma mértékű az átlagár emelkedése. 2013 év végéhez képest leginkább a közép- és felső-középkategóriás autók (+15%), illetve a nagyautók átlagos ára (+17%) nőtt két év alatt, nagyjából egyenletes időbeli eloszlással.

Szintén tíz százalék felett drágultak az elmúlt két esztendő során az alsó-középkategóriás személyautók (+13%), ám esetükben a 2013-ban tapasztalt jelentős drágulás után, tavaly enyhe árcsökkenés volt tapasztalható. Ugyanakkor a használt terepjárókért továbbra is közel 2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, mint 2013 végén.

A népesebb járműkategóriák leggyakoribb modelljei

Az itthon értékesített használt személyautók háromnegyede a kisautók, az alsó-középkategóriás, illetve a felső-középkategóriás autók halmazába sorolható. Mindhárom kategória 40-45 százalékát három-három modell teszi ki.

A főbb kategóriák leggyakrabban gazdát cserélő személyautó-modelljei 2015-ben.

A kisautóknál a Suzuki Swift, az Opel Corsa és a Volkswagen Polo, az alsó-középkategóriában az Opel Astra, a Volkswagen Golf és a Ford Focus, míg a felső-középkategóriában a Volkswagen Passat, a BMW 3-as széria, illetve a Ford Mondeo vezeti a belföldi használt eladási listákat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
Vásárló Egy táblázat, amivel végre átláthatjuk a tartozásokat
Márkázott tartalom | 2026. március 18. 14:20
A bevételeket és kiadásokat már önmagukban sem egyszerű számon tartani, de amikor több tartozás párhuzamosan terhel minket, valóban könnyű elveszni a számok között. Ilyenkor az első lépés nem feltétlenül a hitelek lehető leggyorsabb visszafizetése – a Cofidis véleménye szerint először is az a fontos, hogy pontosan lássuk, valójában milyen tartozások terhelnek minket. Könnyen lehet, hogy ehhez csak egy jól összeállított táblázatra van szükség – az alábbiakban ezt a témát járjuk körül. 
Vásárló 6+1 esti rutin, amivel másnap frissebben ülhetünk be az irodába
Márkázott tartalom | 2026. március 17. 14:11
Egy fárasztó munkanap után sokszor csak arra vágyunk, hogy ledőlhessünk a kanapéra, és végre semmire ne kelljen koncentrálni. Az azonban, ahogyan az esténket töltjük, meglepően nagy hatással van a következő napunkra – nem véletlen, hogy a tudatos esti rutin egyre több irodai dolgozó eszköztárában jelenik meg. Egy jól felépített este finom átmenetet biztosít a munka és a pihenés között, ami segíthet abban, hogy reggel frissebben ébredjünk – ismerjük meg a Scitec legjobb tanácsait.
Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Több jár a pénznél: így tárgyalj ki extrákat a főnöködnél
Márkázott tartalom | 2026. március 14. 18:43
Amikor elégedetlenek vagyunk a munkánkkal, az első gondolatunk általában a bérünk növelése. Pedig manapság amikor fizetésről és juttatásokról beszélünk, az már régen nem csak a bankszámlánkra érkező összegről szól. A kiégés elleni harcban vagy a munka-magánélet egyensúlyának megőrzésében gyakran többet ér egy rugalmasabb időbeosztás, több szabadnap vagy a cég által finanszírozott képzés, mint pár tízezer forintos emelés. A sikeres alkudozás kulcsa, hogy alaposan támasszuk alá érveinket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG