2p
Szokás szerint kijött kedden az új magyar közlöny, többek közt komoly parkolóügyi döntésekkel.

 

 

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet módosítása értelmében a felszíni parkolóhelyeket fásítani kell, az újonnan létesített, illetve már meglévő parkolóhelyeken pedig elektromos gépjármű töltőállomásokat kell kiépíteni .

A rendelet szerint a 10 gépjárműnél több befogadására képes felszíni parkolóhely fásítását úgy kell megoldani, hogy minden megkezdett 6 parkolóhely után egy nagy lombkoronát nevelő, környezettűrő, túlkoros, allergén pollent nem termelő lombos fát kell telepíteni. Minimum egy négyzetméter szabad földterületet kell biztosítani erre, amelynek egy négyzetméter alatti területei a telek zöldfelületébe nem számíthatók be.

Az újonnan létesített parkolóhelyeket pedig úgy kell kialakítani, hogy 100 parkolóhely után legalább tízben elektromos gépjármű töltőállomás legyen kiépíthető a burkolat megbontása nélkül. A meglévő parkolóknál minden megkezdett 100 parkolóhelyből legalább kettőt elektromos gépjármű töltőállomással kell ellátni.

Parkolóházas autótöltő

A pénzdíjas parkolóhely értékesítését szolgáló, meglévő építményeknél minden megkezdett 100 parkolóhelyből 2017. január 1-jéig legalább egyet, 2019. január 1-jéig legalább kettőt kell elektromos gépjármű töltőállomással ellátni.

Orbánék is elektromos autókat kapnak?

A közlönyben egy másik kormányrendelet is megjelent, amely az elektromos autókat érinti. A rendelet szerint a nemzetgazdasági miniszternek a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a nemzeti fejlesztési miniszterrel közösen kell megvizsgálnia, miként növelhető a központi költségvetési szervek és az állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok személygépjármű-parkjában a környezetkímélő járművek részesedése.

A cél az, hogy ezen járművek aránya 2030-ra elérje a 30 százalékot. Az előterjesztésért, amelynek 2016. május 31-e a határideje, a felsorolt miniszterek a felelősek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Zagyszivattyú kínálat – Mutatjuk, mire használható az eszköz!
Márkázott tartalom | 2025. november 13. 10:21
A modern építőipar, a mélyépítés, valamint a környezetvédelemhez kapcsolódó víztelenítési és szennyvízkezelési feladatok elképzelhetetlenek a zagyszivattyú kínálat megbízható és nagy teljesítményű tagjai nélkül. A zagyszivattyúk képesek a legnagyobb kihívást jelentő, koptató hatású, szilárd részecskéket és iszapot tartalmazó folyadék, a zagy hatékony kezelésére. A Tsurumi márkanév a megbízhatóság, a tartósság és a technológiai innováció szinonimája a szakmában. Közel egy évszázados tapasztalatával a világ egyik legelismertebb gyártójává vált a merülőszivattyúk szegmensében.
Vásárló Összefüggést találtak a fiatal felnőttek vastagbélrákja és a biológiai életkor között
Natív tartalom | 2025. november 12. 14:05
Az 50 év alatti vastagbélrákok emelkedése új megvilágításba helyezi a megelőzést – a biológiai életkor lehet a korai felismerés kulcsa.
Vásárló Teszt Plussz Magazin: ezek a legjobb vezeték nélküli állóporszívók
Márkázott tartalom | 2025. november 12. 10:25
A Teszt Plussz Magazin ismét frissítette vezeték nélküli állóporszívó tesztjét, aminek részeként megvizsgálták az egész piacot, és a teszteredményekből kiderült, hogy a Dyson még mindig uralja a prémium kategóriát, de egyre komolyabb kihívót jelent a Dreame, miközben az alacsonyabb kategóriákat leginkább a Xiaomi, a Bosch, a Shark és a Gorenje porszívói uralják.
Vásárló Váratlanul bezuhant a drágulás a boltokban – a kormányt ez hidegen hagyja
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. november 10. 05:42
Az előző hónaphoz képest régen látott mértékű árcsökkenést talált a legfrissebb Privátbankár Árkosár-felmérés a hipermarketekben. Éves szinten persze nőttek az árak, de a drágulás több mint egyéves mélypontra fékezett. Az árrésstop mégis maradt – ennek már csak politikai okai lehetnek, szakmaiak nem. Novemberi felmérésünk során lehet, hogy láttuk az ország utolsó szögletes trappistáját is.
Vásárló Lépj be a pedagógia világába: új karrierlehetőségeket kínáló képzés
Márkázott tartalom | 2025. november 2. 10:26
A pedagógiai asszisztensek munkája sokrétű feladatokkal jár, amelyeket fontos jól elvégezni. Ezek a szakemberek az oktatási- és nevelési intézmények elengedhetetlen részei, akik a pedagógusokkal karöltve segítik a gyerekek fejlődését.
Vásárló Nincsen még vége a horrornak a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 10:36
Újabb áremelkedés jön.
Vásárló Egész évben karácsony – de hová tűnik az ünnep varázsa?
Elek Lenke | 2025. október 27. 19:22
Kint 17 fokot mutat a hőmérő, még októberben vagyunk, de az egyik nagy bevásárlóközpont lakberendezési üzletében már ömlenek ránk a halloweeni mellett a karácsonyi áruk is. Mire eljön az ünnep, elvész annak a varázsa, gondolhatja sok magyar vásárló. De hogyan és miért kezdtek a hazai kereskedők is elmozdulni ebbe az irányba?
Vásárló Csapatépítés: befektetés vagy plusz kiadás?
Márkázott tartalom | 2025. október 27. 18:58
A legtöbb vállalat életében időről időre felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg megéri-e csapatépítést szervezni, vagy ez csak egy újabb költség, amit a vezetőség jobb híján elkönyvel a „jó hangulat fenntartása” címen? A válasz azonban sokkal egyértelműbb, mint gondolnánk. Egy jól megválasztott program ugyanis nem csupán a közösséget erősíti, hanem hosszú távon a teljesítményre és a lojalitásra is hat. 
Vásárló Új korszak kezdődik Salgótarjánban: épül a város első STOP SHOP bevásárlóparkja
Natív tartalom | 2025. október 27. 16:18
Salgótarján új fejezethez érkezik: a város központjában, a Lidl melletti területen megkezdődött a régió legújabb STOP SHOP bevásárlóparkjának építése. A CPI Hungary fejlesztésében megvalósuló projekt nemcsak új vásárlási lehetőségeket, hanem modern, fenntartható és közösségbarát környezetet is hoz a nógrádi megyeszékhelyre.
Vásárló Csak ebben a magánkórházban található újszülött/koraszülött intenzív centrum
Natív tartalom | 2025. október 27. 14:33
A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van. A TritonLife magánkórház közleményében továbbá kiemelik, hogy intézményükben van a magánegészségügyben egyedüliként elérhető újszülött/koraszülött intenzív centrum (PIC II).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG