1p
Nagyon sűrű hónap a július Magyarországon.

Felpörgeti az amúgy is élénk hazai turizmust a vizes világbajnokság és a Forma-1, Budapesten és Balatonfüreden már alig lehet szállást találni júliusra - mondta a szallas.hu ügyvezetője.

Szigetvári József szerint az idén átlagosan 10 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma a múlt év azonos időszakához képest, és a szallas.hu előrejelzései szerint nyáron 15 százalékos növekedés várható.

Az ügyvezető úgy fogalmazott: jól látható a vizes világbajnokság hatása, Balatonfüred megtelt. A környező településeken ugyan még vannak szállások, de a július a Balatonnál nagyon frekventált időszak. A nagy kihívás a szállásadóknak, hogy a Forma-1 is július végén lesz, a hónap utolsó hétvégéjére már most is alig találni szállást Budapesten.

Közölte, külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen világesemények, illetve az azokhoz kapcsolódó turisztikai marketing utólag is még mintegy öt évig hozzájárulnak az adott ország idegenforgalmának bővüléséhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Riasztó eredményre jutott a brit Aldi az időszakos termékeknél
Buksza blog | 2025. március 23. 16:24
Az Egyesült Királyság a gazdagabb országok közé tartozik, ám most egy kiábrándító adat érkezett. 
Vásárló A BYD megirigyelte a Dacia sikerét, indul a gőzhenger
Privátbankár.hu | 2025. március 23. 16:16
Még el sem indult a termelés a BYD szegedi üzemében, de az értékesítés terén már gőzerővel folyik a terjeszkedés. 
Vásárló Kiborítja a boltosokat az árrésről szóló legújabb ötlet, új címkék jöhetnek a romániai üzletekben
Buksza blog | 2025. március 23. 12:12
Romániában azt találta ki az állami fogyasztóvédelmi hatóság, hogy a boltok tüntessék fel a termékek árában foglalt árrést az árcímkéken. A kiskereskedők szerint csacsiság a javaslat.
Vásárló Vészjósló eredményeket tettek közzé Európa egyik központi repterén
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 15:41
Finoman szólva sem teljesített jól a biztonsági szolgálat.
Vásárló A Lidl elárulta, miről lehet felismerni az árrésstopos termékeket
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 10:17
A kereskedelmi vásárlókat nem szolgálja ki árrésstopos termékekkel a Lidl, a lakosságra viszont semmilyen korlátozás nem vonatkozik – jelentette be a társaság.
Vásárló Következik a nagy leállás: félő, hogy senki nem fog költeni
Buksza blog | 2025. március 19. 15:01
A gazdaság minden ágazatát érintik Donald Trump amerikai elnök vámemelései. Csak a bizonytalanság biztos. 
Vásárló Árrésstop: korlátozást vezetett be a Lidl, a Spar és a Tesco
Buksza blog | 2025. március 17. 18:09
Hétfőn életbe lépett az árrésstop. A boltláncok pedig reagáltak. 
Vásárló Megéri minőségi játékokba beruházni!
Márkázott tartalom | 2025. március 17. 12:55
Az tény, hogy a gyerekjátékok tekintetében különösen fontos a magas minőség. A prémium alapanyagok használata, a szabványoknak megfelelő, tartós és biztonságos kialakítás kulcskérdés. Ezek mellett pedig még a kicsik számára is vonzónak, magával ragadónak kell lenniük.
Vásárló Árrés nélkül: a diszkont legvégső formájával áll elő a Tesco
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2025. március 14. 08:52
A Tesco arra készül, hogy ingyen odaadja a vásárlóknak a szavatossági idejük lejártának határhoz érkezett élelmiszereket. A boltlánc első körben a brit üzletekben teszteli a módszert. 
Vásárló Dübörög a vámháború, hamarosan hullanak az árbombák a vásárlókra
Buksza blog | 2025. március 13. 12:49
Az Egyesült Államok, egyben a világ egyik legnagyobb áruházlánca, a Walmart rá akta tolni a Donald Trump vámjaiból származó többletköltségeit kínai beszállítóira. A válasz feltartott középső ujj volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG