4p
A Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 0,4 százalékkal lett olcsóbb, a gázolajnál 2,2% volt az árak emelkedése. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,8 százalékkal erősödött. Az üzemanyagpiaci árak és az árfolyam heti változását figyelembe véve jövő héten nem várható az üzemanyagok árváltozása, figyelembe véve a pénteki 2 forintos emelést is.

Mi történt a héten?

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A Brent spot kőolaj ára a héten 64-67 dollár között változott, heti átlagban 1,6 dollárral, 2,5 százalékkal nőtt az olajár - közölte  a Privátbankárral a GKI Eneregiakutató.

A május 4-i tőzsdeszünnap miatti rövidebb héten a hét első két napján emelkedett, az utolsó két napon csökkent az olajár. Az olajár a hét második felében történt csökkenését a kereskedők a dollár erősödésével magyarázták, valamint azzal a hírrel, hogy a Texas-i területeken már nem csökkent az olajfórások száma. Összességében ezen a héten az olajfúrások száma csökkent, de a mérséklődés kisebb volt, mint a megelőző hetekben.

 

A hét első felében az áremelkedés a tőzsdei spekuláció következménye, mivel jelenleg igen kedvező távolabbi határidőkre eladni és a közelebbiken vásárolni. A hét második felében viszont a rövidebb kereskedési pozíciók száma nőtt. Az olajkészletek és a feldolgozott termékek készletei igen magas szinten vannak, az olajfinomítók nagy része teljes kapacitásssal működik, miközben fokozatosan térnek vissza a piacra a felújításból a finomítók Európában is.

Hogy alakultak az árak?

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga közel 1 dollárral, 1 százalékkal nőtt, a héten közel 1,5 dollárral a spot ár fölött változott. Az 1 hónapos határidős WTI és Brent heti átlagára közötti különbség 1 dollárral csökkent, mivel a határidős WTI ár a héten valamivel gyorsabban drágult, mint a határidős Brent ára.

 


A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára a mediterrán piacon a héten 0,4 százalékkal csökkent, a másik két piacon (az észak-nyugat-európai piacon és az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon) 0,2 százalékos csökkenés, illetve 0,5 százalékos áremelkedés volt. A motorikus gázolaj jegyzésára a mediterrán piacon 2,2 százalékkal nőtt, az észak-európai piacokon 2,2-2,3 százalékos volt az árnövekedés mértéke. Az üzemanyagpiacok áralakulása a héten követte az olajár változását, a hét utolsó két napján általában csökkentek az üzemanyagárak. 

A benzin esetében az exportkereslet továbbra is erős, mivel nagy az igény továbbra is az európai benzin iránt. A korábbi felvevőpiacok mellett Argentina is felvevőpiaccá vált, míg az arab országokban a közelgő ünnepek miatt a kereslet élénkült. A dízel esetében az európai országok továbbra is importálnak, elsősorban az Egyesült Államokból és Oroszországból. Az adatok szerint az európai finomítók tavaszi felújítása rövidesen lezárul, ezért a dízelkínálat erősödni fog. 
A forint árfolyama a héten 270,4 Ft/dollár körül ingadozott, összességében több mint két forinttal kellett kevesebbet adni egy dollárért, mint a megelőző héten. Az árfolyamváltozást főképp a forint az euróhoz viszonyított erősödése okozta.

Mit jelent mindez az autósokra nézve?

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében a mediterrán piacon 1,3 százalékos csökkenést jeleznek a változások, az északnyugat-európai piacokon a forintban számított változások 1,2 százalékos csökkenést, illetve 0,5 százalékos csökkenést mutatnak. A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított változások 1,4 százalékos emelkedést jeleztek, az észak-európai piacokon 1,4-1,6% volt az árak forintban mért emelkedése. Ezen a héten az árfolyam változása felerősítette az árcsökkenést, illetve mérsékelte a piaci árak emelkedését.

 

 


A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27 százalékos áfával is növelten – benzin áránál nem várható változtatás, mivel az ARA piaci kis áremelkedést is az árfolyam árcsökkenésbe fordította. A különböző piacokon jelentkező csökkenés csak megközelíti a két forintos árcsökkentés lehetőségét.

 

A gázolajnál a heti változások 2 forintos emelést jelentenek, amelyet a pénteki árváltozás már figyelembe vett, így nem várható módosítás az áraknál. Az áralakulás azonban a hét utolsó két napján gyökeresen megfordult, ami egy szerdai árcsökkentést vetít előre. Várhatóan a benzin ára 384 forint, a gázolaj ára a 381 forint marad.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG