1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Most már az élelmiszer-kisekereskedelmi adatokban is szignifikáns méretű az Erzsébet-utalvány felhasználás.

Az idén július végéig már 78,2 milliárd forintot költöttek el Erzsébet-utalványból, ez mintegy 15 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi forgalmat, ráadásul a hónapról-hónapra növekedést mutat a forgalom a bázisadatokhoz képest – júliusban 11 milliárdos volt a havi forgalom. Így nem lehet kérdés, hogy sikerül meghaladni a tavalyi 127 milliárdos adatot, a 140 milliárdos érték átlépése a cél. Utalvánnyal fizetik ki a hazai élelmiszer-kiskereskedelem által eladott 90 alapvető élelmiszer értékének 8,5 százalékát - tudósít a Magyar Nemzet.

A statisztikák szerint a munkáltató által adható átlagos utalványérték 5-6 százalékkal növekedett, az év során 3200 új megrendelő és ezzel 87 ezer új munkavállaló regisztrált - mondta korábban Kocsmár Kornél, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. vezérigazgatója. Jelenleg több mint 46 ezer munkáltató partnerrel bír a program.

Ráadásul a tavalyi statisztikák szerint pedig a teljes belföldi turizmus öt százaléka az Erzsébet utalványhoz kapcsolt támogatási program keretein belül zajlott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Örömhírt kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 13:24
Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken.
Vásárló Hogyan védhetjük az izületeinket az ülő munka adta nehézségektől?
Márkázott tartalom | 2024. április 29. 19:45
Az ülő munka legalább olyan szinten terhelheti az ízületeket, mintha kemény fizikai munkát végeznénk. Gyakran pedig 40 óránál is többet töltünk a számítógép előtt ülve, ezért különösen fontos, hogy tudatosan védjük az ízületeinket. Mit tehetünk egészségünk érdekében? Mutatjuk a leghasznosabb tippeket!
Vásárló Örömteli hír érkezett a magyar benzinkutakról
Privátbankár.hu | 2024. április 29. 11:24
Olcsóbb lesz megtölteni a tankokat. 
Vásárló Bevetik a "mindent tudó" tanácsadót az élelmiszereknél
Privátbankár.hu | 2024. április 28. 15:28
Komoly változás jöhet az élelmiszer- és italpiacon, miután minden vállalat a mesterséges intelligenciára támaszkodva akar versenytársai fölé kerekedni. 
Vásárló Használtcikk-forradalmat hirdet a Decathlon
Buksza blog | 2024. április 28. 14:41
Magasabb szintre emeli használtcikk-üzletét a Decathlon.
Vásárló Ki lehet mosni a legkoszosabb ruhákat is 15 perc alatt?
Buksza blog | 2024. április 28. 12:57
A távmunka egyik kevésbé ismert mellékhatása, hogy sokan többet sportolnak, amihez nem az öregebb pólókat használják, hanem az úgynevezett athleisure ruházatot. Ennek is van azonban egy mellékhatása.
Vásárló Meglepő újdonsággal állt elő az Aldi, mérföldkő lehet a boltlánc életében
Buksza blog | 2024. április 28. 08:33
Az Aldi és építőipari beruházó partnere új szintre emelte Németországban közös tevékenységét azzal, hogy többre vállalkozott egyszerűen egy új áruház felépítésénél. A bolt felett lakóház épült.
Vásárló Búcsú az 1687 milliárd forintos értéktől: eladósorba kerülhet a Dr. Martens
Buksza blog | 2024. április 23. 10:07
Az elmúlt hónapokban egymás után érkeztek a rossz hírek a legendás Dr.Martens bakancsokat gyártó vállalat háza tájáról, aminek a márka önállóságának elvesztése lehet a következménye.
Vásárló Inkább a pénzre szavaztak: maradnak a kínálatban az egészségtelenebbnek mondott élelmiszerek
Buksza blog | 2024. április 23. 07:44
Elbukott egy olyan civil szervezet támadása a kényeztető csokoládék ellen, amely azt gondolja magáról, hogy a hozzá hasonló felvilágosult csoportoknak meg kell védeniük az embereket saját maguktól.
Vásárló Csempésszünk egy kis zöldet bárhová!
Márkázott tartalom | 2024. április 22. 16:32
A szép, zöld, gondozott fűfelület nagyon vonzó és kellemes látványt nyújt. Azonban tény, hogy sok odafigyelést is igényel. A rendszeres fűnyírás, öntözés, esetlegesen a gyomirtás vagy a különféle növényvédelmi kezelések időt és energiát igényelnek. Emellett költségesek is, és még a környezetet is terhelik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG