4p
A telefonunkkal a kezünkben kezdődik és ér véget minden hétköznapunk, mégis mindössze a magyarok 29 százaléka tartja magát telefonfüggőnek – derül ki a Huawei megbízásából 12 európai országban, köztük Magyarországon készített kutatásból. Az Ipsos által végzett felmérés szerint a magyarok több mint fele a vécére is gyakran az okoskütyüjével megy, 45 százalékuk ébredés után elsőként a telefonja után nyúl, közel kétharmaduk pedig lefekvés előtt is a mobilját nyomkodja.

Ugyanakkor egyre többen figyelnek oda a tudatos készülékhasználatra: a magyarok 49 százaléka igyekszik időkorlátot szabni a mobilozásnak.  Összességében szeretjük az okostelefonunkat, ami szerintünk inkább összeköti, mint eltávolítja egymástól az embereket.

A Huawei 12 európai országban  több mint hatezer felhasználó – köztük 501 magyar okostelefon tulajdonos – bevonásával 2018 januárjában végzett kutatásában arra kereste a választ, hogy a egy átlagos hétköznap mennyit, milyen tevékenységek közben és milyen céllal használjuk az okostelefonjainkat, és mindez hogyan hat a szociális kapcsolatainkra.

Már nem arra használjuk a telefont, amire való

A kutatásból kiderült, hogy a magyarok már egyáltalán nem hanghívásra használják elsődlegesen a készüléküket. Fotózásra a válaszadók 83 százaléka használta a telefonját a megkérdezést megelőző héten, szöveges üzenetek küldésére 77, közösségi oldalakhoz való csatlakozásra 76, míg hanghívásra csupán 62 százalékuk. Ez utóbbi egyébként lényegesen kevesebb, mint az európai átlag (73 százalék), viszont „kockulásra” is kevesebbet használjuk a telefonunkat: míg nálunk a válaszadók 55, addig a többi országban a válaszadók 58 százaléka játszik a készülékén egy átlagos héten.

Akár 20 órán keresztül együtt

A felmérésében azt is vizsgálták, hogy a felhasználók átlagosan milyen időközönként nézik meg, van-e nem fogadott hívásuk, jött-e üzenetük vagy kaptak-e új értesítést a közösségi média oldalaiktól. Kiderült, hogy a magyar résztvevők többsége egy órát sem bír ki a mobilja ellenőrzése nélkül, a válaszadók 38 százaléka pedig egy óra leforgása alatt többször is, akár 10 percenként, vagy még gyakrabban előveszi a telefonját ebből a célból.

A magyar okostelefon felhasználók egyébként európai társaiknál többet tartják maguknál a készülékeiket: 10-ből 3 megkérdezett több mint 20 órán keresztül képtelen megválni az okoskütyüjétől annak ellenére, hogy közel kétharmaduk maximum napi 3-8 órán keresztül használja aktívan a készülékét.

Vele kelünk, vele fekszünk

A felmérés készítői arra is kíváncsiak voltak, hogy a lakásuk melyik pontján, mennyit használjuk készülékeinket. A magyar megkérdezettek több mint harmada (34 százalék) nem válik meg a telefonjától akkor sem, amikor az illemhelyre látogat – további 18 százalékuknál nem állandó, csak gyakori társ a vécén az okostelefon.  A kutatás eredményei alapján a mindennapjaink reggeli és esti rituáléiba is beépült az okostelefonok használata – a válaszadók több mint háromnegyede (81 százalék) alvás közben is kartávolságon belül tartja a készülékét. A magyarok 45 százalékának az ébredést követően az első dolga, hogy a telefonja után nyúljon, lefekvés előtt pedig még rosszabb a helyzet: 58 százalékuk nyomkodja a kütyüjét, vagy szörföl rendszeresen a neten elalvás előtt.

Inkább szabadság, mint kötöttség

A kutatásban résztvevőktől azt is megkérdezték, hogy hogyan „éreznek” az okostelefonjaik iránt. A megkérdezettek alapvetően pozitív érzéseket társítottak a készülékükhöz: a magyarok 88 százaléka inkább imádja a telefonját, mint gyűlöli, illetve több mint háromnegyedük érzi inkább szabadságnak, mint kötöttségnek azt, hogy van okostelefonja. A válaszadók 93 százaléka szerint a készüléke segítséget jelent számára a mindennapokban, és 55 százalékuk szerint a telefon inkább összeköti, mint eltávolítja az embereket egymástól. Az is kiderült, hogy a magyarok háromnegyede nem tudna lemondani az okostelefon használatáról, ennek ellenére a válaszadók kevesebb mint harmada (29 százalék) tartja magát telefonfüggőnek, ami jelentősen elmarad a régiós átlagtól (42 százalék).

Sokan ugyanakkor egyre tudatosabban állnak hozzá az okostelefon használathoz: a kutatás szerint a magyarok 42 százaléka úgy érzi, hogy túl sok időt tölt az okostelefonjával, 49 százalékuk pedig e felismerésnél is tovább jutott, és megpróbál időkorlátot is szabni a mobilozásnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG