2p
A káposzta penészes volt, a kukorica thaiföldi konzervből készült, de hazainak akarták eladni.
Képek forrása: NÉBIH.

Az illegális előállító helyen mintegy 38 tonna terméket foglaltak le és intézkedtek annak megsemmisítéséről az ellenőrök - olvasható a NÉBIH oldalán.

Az akcióval egy időben egy fővárosi piac savanyúságos üzletét is ellenőrizték a szakemberek, amit az árukészlet forgalmi korlátozása mellett hatósági zár alá helyeztek.

A vecsési kistermelő engedély nélkül, megdöbbentően rossz higiéniai viszonyok között, nagyüzemi szinten készítette a savanyúságokat.

A házi savanyúságként eladott termék egy része thaiföldi kukoricakonzervből, valamint a nagybani piacon vásárolt zöldségekből készült, teljesen ellenőrizetlen körülmények között.

Tonnányi zöldségről van szó

A helyszínen jelöletlen, penészes káposztát, fokhagymát, uborkát, paprikát és egyéb zöldségeket találtak az ellenőrök. Az üzem pincéjében nem élelmiszeripari célra engedélyezett edényekben, hordókban savanyították a termékeket, az előállításról azonban semmilyen nyilvántartást sem vezettek. A helyszínen mintegy 38 tonna terméket forgalmi korlátozását és azonnali megsemmisítését rendelték el a KÜI munkatársai.

 

A vecsési ellenőrzéssel egy időben egy fővárosi piac savanyúságokat forgalmazó üzletét is ellenőrizték a KÜI munkatársai. Az üzletet további intézkedésig – a mintegy 1,4 tonna jelöletlen árukészlet forgalmi korlátozása mellett – hatósági zár alá helyeztek az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kapaszkodjon: ilyen idén egy trendi karácsonyfa
Elek Lenke | 2024. december 21. 10:19
Az idei karácsonyi dekorációkban a fenntarthatóság, a természetesség és a letisztult stílus keveredik a fényűző, csillogó elemekkel.
Vásárló Így kell ételt és pénzt menteni – Ön már muncholt?
Elek Lenke | 2024. december 20. 15:12
Egy magyar startup forradalmasította az ételmentést, miközben divattá tette a fenntarthatóságot.
Vásárló Már a munkavállalók vannak jobb alkupozícióban, nem a munkáltatók – interjú Szimeiszter Sándorral, a JYSK vezérével
Csernátony Csaba | 2024. december 19. 05:46
A vásárlóknak kínált termékek kiválasztásában a mesterséges intelligencia helyett inkább az emberi döntésben bízik Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Görögországért és Ausztriáért felelős országigazgatója. A dán kiskereskedő cég nem tervez jelentős további áruháznyitásokat Magyarországon, mert közel lefedettnek tekintheti a piacot. Ugyanakkor más, hagyományos boltláncokkal szemben jól boldogul az online értékesítéssel a JYSK.  A cégvezető beszélt arról is, hogy a gyenge forint milyen hatással lehet az árcímkékre. 
Vásárló Megjelent az űrkutatásból származó technológia a fogkrémeknél
Buksza blog | 2024. december 15. 18:03
Az űrhajók és a fogkrémek meglehetősen távol állnak egymástól, ám összekötheti őket, hogy hasonló módszerekkel készülnek. Legalábbis a Colgate ebbe az irányba megy. 
Vásárló Ki lehet törni a bejgli, halászlé, töltött káposzta háromszögből? A franciák mutatják a karácsonyi lakomadivatot
Buksza blog | 2024. december 15. 11:13
A franciák karácsonyi ételválasztása megmutatja, hogy ki lehet törni a halászlé, töltött káposzta, bejgli készítésének Bermuda-háromszögéből, ha egy kicsit bonyolultabban gondolkodik a házi szakács.
Vásárló Furcsa balesetben halt meg egy Magyarországon is népszerű márka alapítója
Privátbankár.hu | 2024. december 15. 08:26
Kirándulás közben történt a szerencsétlenség.
Vásárló Futárok nevében verik át a gyanútlan online vásárlókat a csalók: figyelmeztet a szlovák rendőrség
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 12:59
Egy újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a magyar nyelvű szlovákiai sajtó, ami vélhetően nem csupán Magyarország északi szomszédjának lakóit veszélyezteti.
Vásárló Földbe döngölheti a bíróság a „junk food” élelmiszerek és italok gyártóit
Buksza blog | 2024. december 12. 07:44
Egy magánember olyan pert kezdeményezett az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek gyártói ellen, amely a dohánygyártók elmeszeléséhez hashonló végeredménnyel járhat.
Vásárló Váltás jöhet a boltokban: nyugdíjba mehetnek a mostani bevásárlókocsik
Buksza blog | 2024. december 10. 17:47
Hamarosan megjelenhetnek az okosnak mondott bevásárlókocsik az áruházakban, amelyek két szempontból is kiérdemlik ezt a jelzőt. Sokat tudó elektronikus kütyük és tudják hogyan húzzák ki a pénzt a vevők.
Vásárló Egy speciális hajápoló termék, amelyet érdemes megismerni
Márkázott tartalom | 2024. december 9. 15:29
A keratinos samponok népszerűsége töretlen, de vajon hányan ismerik közelebbről is ezeket a termékeket? Miért jó, ha ezeket használjuk a már megszokott samponok helyett? Cikkünkből ez is kiderül!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG