Héjj Demeter a Népszavának kiemelte, hogy már tavaly ősszel, az első jövedéki adó emelésnél drámaian visszaesett az etanol iránti igény, akkor a kormány literenként 40 forinttal emelte az E85-ös üzemanyag jövedéki adóját. Január elején pedig további 30 forintos jövedékiadó-növelés történt, így összességében egy év alatt 70 forinttal nőtt a bioetanol jövedéki adója, ami az áfával együtt literenként 90 forint pluszkiadást jelent a vásárlóknak.
A szövetség korábbi véleménye szerint az adóváltozások következtében nem éri majd meg Magyarországon forgalomba hozni a bioetanolt, tehát, ha egyáltalán életben marad a bioetanol ipar, nyilván külföldön fogja értékesíteni a termékeit.
A Magyar Bioetanol Szövetség kiemelte, hogy ez nemcsak a kukoricatermelő magyar gazdaságokat érinti hátrányosan, hanem a szmogtól fuldokló magyar helyiségeket is. A bioetanolos üzemanyag ugyanis tisztábban ég, mint a benzin, mentes a nehézfémektől, illetve 27 százalékkal alacsonyabb a szén-monoxid, 20 százalékkal alacsonyabb a kén-monoxid és 5 százalékkal alacsonyabb a nitrogén-oxid kibocsátása.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Elkezdték a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának felterhelését
9 órája
-
Az orosz szankciókat kijátszó hálózatot számoltak fel a szomszédban
10 órája
-
Életet lehelt az Otthon Start a babaváró hitelbe, a bankok pedig szórják rá a pénzt
10 órája
-
Elgyengült a forint az újra támadó hőségben
11 órája
-
Most éri meg Richter-részvényt venni?
12 órája
-
Rekordszámú migráns érkezett egyetlen lélekvesztőn Nagy-Britanniába
12 órája
-
Interjút adott az üzletemberből lett ukrán drónparancsnok
12 órája
- Mintegy 1,8 millióan kapnak adószámla-értesítőt
- Működnek a szankciók: Budapesten is bezárt az olcsó orosz diszkont
- Hírzárlat van az Ügyészségnél a Fidesz szervereivel kapcsolatban
- Megszólalt a HUN-REN Paksról
- Itt folytathatja Orbán Viktor
- Menesztették a Gondosóra program vezetőjét
- Nem kell sietni a tankolással
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Energiaválság: nem akármi történt Pakson, Magyar Péter a helyszínre tart – frissítve 2026. augusztus 4. 08:19
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
-
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08 -
Közel negyvenezer milliárd forintnyi SpaceX-részvény válhat eladhatóvá2026. augusztus 5. 06:35 -
Tizenhét és fél millió eurós jutalék miatt perlik a Revolut alapítóját2026. augusztus 4. 14:27
További hírek >
-
Robinson Tours-ügyintézés: nem megy egyik napról a másikra az ügyfelek kárigényeinek visszaigazolása
20:46
-
Szuperolcsó-vég: uniós szankció lehet a háttérben
13:54
-
Kínára lecsapott a Dolphin
12:48
-
Erős hónapot zártak júliusban a horvátok – ellepték a magyarok nyár közepén az Adriát
10:02
-
Ünnepel a budapesti Állatkert
09:19
-
Ülve maradtak a Mi Hazánk képviselői a roma holokauszt áldozataira való parlamenti megemlékezésen
16:52
-
Közeledik a vége, utolsó munkálatokba kezdőd a Vízmű a 25-ös főúton Egerben, sávlezárásra és vízhiányra is számítani kell
15:58
-
Csillagfény Mozi & Piknik: borozással, szabadtéri mozival és csillagleséssel várnak Andornaktályán
15:40
-
Vizet visznek a vadaknak a Bükk-fennsíkra – a tartós szárazság miatt minden csepp számít
13:43
-
Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana koncertjét is láthatják a közmédia nézői
13:31
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Új állása lesz Orbán Viktornak?
2026. augusztus 10. 13:14
-
Szükségállapotot hirdettek Kanadában, a legrosszabbra készülnek
2026. augusztus 10. 14:08
-
Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
2026. augusztus 10. 14:29
-
Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
2026. augusztus 10. 06:12
-
Nagyon jó hír jött Pakssal kapcsolatban
2026. augusztus 10. 09:40
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor – közölte a létesítmény a honlapján. 


