3p
Erős évet zár idén a használtautó-piac.

A Használtautó.hu adatai szerint 2015-ben is folytatódott az immár évek óta tartó folyamatos bővülés a használtautó-kereskedelemben. Ennek eredményeképpen a hazai használt személyautók körében közel 550 ezer adás-vétel volt idén (ez tavalyhoz képest 11 százalékos növekedést jelent), miközben az import használt autók száma 27 százalékos erősödést produkálva elérheti az 123 ezer példányt.
2015-ben az átírt használt autóknak már több mint az ötödét külföldről vásárolják. Forrás: Datahouse

„2010-től kezdve jelentősen átalakult a használt autók vásárlóinak célterülete. Míg öt éve még a Magyarországon átírt használt személyautóknak csupán 4 százaléka volt külföldi, idén ez az arány már eléri a 21 százalékot, vagyis a hazai vásárlók minden ötödik használt autót importból szereznek be" – hívja fel a figyelmet Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. 

Mire figyeljünk?

Mivel a hazai használt autók előélete általában jóval könnyebben nyomon követhető, a fenti tendencia növekvő kockázatot jelent a vásárlók számára is. Jellemző példa a kilométeróra állásának valódisága. A hazai autók futásteljesítményét 2012 januárjától minden tulajdonosváltás, illetve műszaki vizsga során regisztrálják a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adatbázisában.

Ez azt jelenti, hogy a legtöbb hazai használt autó futásteljesítményéről már két korábbi nyilvántartott adat is rendelkezésre áll, miközben egy külföldi autó esetében erről csak úgy szerezhetünk információt, ha az érintett járművet előző tulajdonosai a márkaszervizbe hordták. További jellemző gond, hogy mivel a kereskedők legtöbbször hivatalosan nem lépnek be a folyamatba, így garanciális kötelezettségeket szinte lehetetlen rajtuk számon kérni.

A hazai autópark bővülésének forrásai

Egyre több a külföldi

Egyelőre megállíthatatlannak tűnik a használtautó-import növekedése, ennek pedig egyre komolyabb hatása van a hazai autópark összetételére is. Ez ugyanis alapvetően kétféle forrásból tud bővülni: új autók, illetve import használt autók forgalomba helyezésével. Ezek aránya az elmúlt években jelentősen felborult: míg 2010-ben a hazai forgalmit kapó autóknak 71 százaléka volt új autó, addig ez az arány mára 39 százalékra csökkent. Dacára annak, hogy az új autók piaca is évről évre szépen növekszik: tavaly 20 százalékkal bővült, és idén is 14 százalékkal több autót adnak el, mint az előző évben.

Míg az új autók számának növekedése lassan eléri azt a szintet, hogy a hazai, jelenleg átlagosan 13,4 éves járműpark öregedése megálljon, az átlagosan több mint 11 éves használt autókból álló import ezt a folyamatot alapvetően semlegesíti. Mindez pedig negatívan hat a hazai közlekedésbiztonságra, illetve az utak és nagyvárosok károsanyag-terheltségére egyaránt.

Ezek a legnépszerűbb márkák

A hazai autóflotta márkák szerinti összetételére szintén hatással van az import. Miközben a belföldi adás-vétel 25 százalékában a leggyakoribb két hazai márka, az Opel és a Suzuki valamelyike érintett, a behozatalban a Volkswagen és a Ford állnak az élen.

A harmadik Opel után a BMW, az Audi és a Mercedes következnek, ami ez utóbbi márkák esetében jelentős példányszám-növekedést okozott Magyarországon. A KSH adatai szerint 2014-ben közel másfélszer annyi BMW futott a hazai utakon, mint 2011-ben. Ugyanez a növekedés az Audi esetében 32 százalék, míg a Mercedes esetében 28 százalék volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG