3p
A halászlevek sztárja persze legyőzhetetlen, de egyre nagyobb igény mutatkozik más halfajokra is karácsonykor. A lényeg, hogy ne kelljen vele sokat dolgozni.
Forrás: alexraths / 123RF Stock Photo

Nem változnak egykönnyen a szokások: karácsony előtt a legkeresettebb hal továbbra is a ponty, a halászlé nélkülözhetetlen alapanyaga, de a fogyasztók egyre nagyobb mennyiségben keresik a konyhakész, irdalt, szálka nélküli halfiléket, afrikai harcsaszeleteket - tájékoztatott a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének (Mahal) elnöke.

Csak legyen előkészítve

Németh István, aki egyben a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a ragadozó halak közül nagy igény mutatkozik a harcsára, süllőre, kisebb mennyiségben csukát is vásárolnak. A vásárlók egyre gyakrabban keresnek feldolgozott, konyhakész termékeket, ezért egyre népszerűbbek azok a halboltok, ahol megtalálhatók a fagyasztás nélküli, friss halkészítmények. Természetesen élőhalból is bőséges a kínálat, de az "árut" az állategészségügyi szabályozások miatt csak az értékesítésig tartják életben - ismertette.

Az árak nem, a fogyasztás változik

Beszélt arról is, hogy az árak az elmúlt évekhez képest számottevőn nem változtak, mindössze egy-két százalékkal kell többet fizetni a halért. A "kenyérhalnak" számító ponty a tavalyi évhez hasonlóan kilogrammonként 800-1000 forintért kerül forgalomba, a szálkamentes harcsa kilogrammonkénti ára 2500-3000 forint. A karácsonyi kínálatban megtalálhatók a Horvátországból érkező fagyasztás nélküli, friss tengeri halak is, többek között az aranydurbincs, a vörösmárna, vagy vörös tonhal, ezek viszont már sokkal drágábbak, kilogrammonként 4000-5000 forintba kerülnek.

Az elmúlt húsz évben duplájára, 5,2 kilogrammra nőtt az egy főre jutó magyar halfogyasztás, de ez az eredmény még mindig messze elmarad, egynegyede az európai uniós átlagnak - mondta a szakember. Németh István szerint a következő években tovább nőhet a magyar halfogyasztás. A Tógazda Halászati Zrt. a közelmúltban Pécsett és Zalaegerszegen nyitott halboltot, tapasztalataik szerint a fiatalok is egyre nagyobb számban keresik a feldolgozott haltermékeket.

A Mahal elnöke beszámolt arról is, hogy a Halászati Operatív Program keretében 2016-tól 15,5 milliárd forint jut technológiafejlesztésre, és új termelő-berendezések létrehozására a magyar halászati ágazatban. Összegzésként elmondta: a tógazdaságok, aquakulturák számára a 2015-ös esztendő közepes év volt, a bőséges csapadékellátásnak köszönhetően a halastavak megteltek vízzel. A nyári aszály és az augusztusi forróság miatt azonban a tavak vize közel 30 Celsius fokra melegedett, ezért az oxigénigényes fajokból sok példány elpusztult. Süllőből így kifejezetten gyenge, pontyból viszont jó volt idén a termés.

A Tógazda Halászati Zrt. Somogy és Zala megyéből Lengyelországba pontyot és busát, Romániába pedig kárászt, busát, amurt és pontyot exportál. Az Új Széchenyi Terv keretében, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap 200 millió forintos uniós támogatásával a BME Viking Zrt.-vel közösen kidolgoztak egy új halszállítási technológiát, így nagyobb mennyiségű halat tudnak rentábilisan és biztonságosan szállítani. A magyarországi haltermelés közel tizedét adó, teljes egészében magyar tulajdonú Tógazda Halászati Zrt. 2014-ben 710 millió forint nettó árbevétel mellett 30 millió forint nyereséget ért el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG