2p
Egy uniós rendelet alapján szeptembertől csak a kondenzációs kazánokat lehet majd felszerelni, de ezek piaca 2017-re nőhet jelentősen.

Az átmeneti idő miatt a kazánok piaca csak 2017-ben növekszik számottevően - mondta Grzegorz Wojcik, az Ariston Thermo Hungária Kft. ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Mennyit lehet ezzel spórolni?

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy szerdán egy asztalhoz ültek a kormány, a gázszolgáltatók és a kazángyártók képviselői. A kormány egy éves átmeneti időszakot javasolt, amely alatt kiürülnek a raktárakból a nem kondenzációs kazánok, és kizárólag kondenzációsak kerülnek forgalomba. A gázszolgáltatók viszont 2 éves átmenethez ragaszkodtak, mivel egy felszerelési engedély 2 évre szól.

A kondenzációs gázkazán a füstgázból is kivonja a hőt, ezért jobb a hatásfoka a hagyományos kazánéhoz képest. Ugyanakkor drágább, de Grzegorz Wojcik kalkulációja szerint a cége termékeinél a különbség 1 év alatt megtérül a legalább 20 százalékkal jobb hatásfok miatt.

Hogy jelölik?

Ezentúl csak a matricás kazánok lesznek beszerelhetőek, így erre mindenképpen figyeljetek oda, ha házat újítanátok fel. A címke megegyezik a háztartási gépekre, berendezésekre eddig is kötelező címkével, vagyis A-tól G-ig terjed az energetikai besorolás. Az A-osztálynál jobb besorolás is az eddigi módon, az A betű után tett + (plusz) jelekkel történik.

Az említett rendelet a legfeljebb 400 kilowatt teljesítményű kazánokra vonatkozik. Egy ekkora kazánnal kifűthető egy 10 emeletes, 60-70 lakásos panelház, de ebbe a kategóriába tartozik a 10 kilowattos, családi ház fűtésére alkalmas kazán is.

Mi alapján értékelik?

Az előírás a készülék hangosságára és hatásfokára vonatkozik. Ez utóbbi a fontosabb, és úgy szól, hogy a szezonális hatásfok nem lehet rosszabb 86 százaléknál. Ezt a hatásfokot a teljes fűtési időszakra vetített, valós üzemállapotban kell elérnie a kazánnak. Más ugyanis a hatásfoka a készüléknek, ha fagyos, vagy ha enyhe levegőt szív be.

Az ilyen szezonális hatásfokot csak kondenzációs gázkazánnal lehet elérni. Ennek az a jellemzője, hogy a füstgázban lévő hőt is hasznosítja, ezért ugyanazt a fűtőteljesítményt negyedével-harmadával kevesebb gáz elégetésével éri el, mint a hagyományos gázkazánok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:18
A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer-szaküzletek-piacvesztését.
Vásárló Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:26
Bár az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nyár végéig ki kellene vezetni az árrésstopot, a Magyar Nemzeti Bank közlése szerint pedig egy ilyen döntés nem dobná meg az inflációt, a Tisza-kormány egyelőre nem mer hozzányúlni az Orbán-kormány egyik sokat vitatott döntéséhez.
Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG