Roham továbbra sincs, de az MTI által megkérdezett bankok ügyfeleinek közel 40 százaléka már igényelte a kétszeri ingyenes készpénzfelvételi jogosultságot bankjánál. Aki már februárban élni szeretne a lehetőséggel, annak jövő hétfőig kell ezt jeleznie a bankfiókban, vagy a pénzintézet internetes felületén. A január 20. után benyújtott igénylésekre már csak márciustól biztosítja a lehetőséget a pénzintézet.
A többség személyesen jelezte
Az OTP Banknál elmondták: számításaik szerint ügyfeleik jelentős hányada fog élni a lehetőséggel. A fiókokba az ingyenes készpénzfelvétel miatt betérő ügyfelek kiszolgálása nem okoz fennakadást a szokásos ügymenetben. Az OTP-nél a nyilatkozók háromnegyede a bankfiókokban tett nyilatkozatot. A bank a honlapján tette közzé tájékoztatását ügyfelei számára (magánszemélyek, bankszámlanyitás menüpont alatt).
Az Erste Bank ügyfeleinek több mint 40 százaléka már leadta nyilatkozatát. Az ügyfelek nagyobb része a bankfiókokban nyújtotta be az igénylést, de a netbanki felületet igénybe vevők aránya is dinamikusan nő, mára már egyharmaduk itt jelentkezik. Az igénylési időszak végével megnövekedett az érdeklődés és az ügyintézés, de eddig emiatt nem volt fennakadás a bankfiókokban. Elsősorban a tudatos, banki tranzakciókban aktív ügyfelek adják le a nyilatkozatot az Erste közlése szerint.
Számlánként jár a kedvezmény
A K&H Banknál a várakozásaiknak megfelelően alakul az érdeklődők és a nyilatkozók száma. Egyelőre a fióki nyilatkozók száma több, de a határidő közeledtével várakozásuk szerint az e-bankon megadott nyilatkozatok száma fel fog zárkózni. A nyilatkozat megtételére, illetve módosítására az ügyfélnek bármikor lehetősége van. Várakozásaik szerint az ügyfelek jelentős része január és február hónapban rendelkezni fog az ingyenes készpénzfelvételi lehetőségről - közölte a K&H.
Az MNB honlapján található tájékoztatásból az is kiderül: a készpénzfelvételi kedvezményre az jogosult, aki betöltötte a 16. életévét, Magyarországon lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, és írásbeli nyilatkozatot tesz arról, hogy melyik számlára vonatkozóan szeretné igénybe venni a kedvezményt. Gazdasági társaságok nem élhetnek a kedvezménnyel. Az érintett tranzakciók esetében a tranzakciós illeték költségei sem terhelhetők át a fogyasztókra, ugyanakkor a hitelintézetek ezen tételek után is kötelesek az illetéket megfizetni. Egy számlához csak egy nyilatkozat tehető, a kedvezmény tehát nem tulajdonosonként, hanem számlánként vehető igénybe.
Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?
Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!
2025. július 16. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Emberek, ébresztő! – az utca embere a jelenlegi helyzetről
2 perce
-
Lengyelország éjjel bevetette vadászgépeit Oroszország miatt
11 perce
-
Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
24 perce
-
Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
44 perce
-
Egyre rosszabb bőrben van az orosz gazdaság
körülbelül 1 órája
-
Padlógázt nyomtak a rekordszintű vámbevételek az amerikai költségvetésben
körülbelül 1 órája
-
Zelenszkij: az Egyesült Államok újraindítja fegyverszállítmányait
2 órája
- A postás egyszer csenget: mégis ráfázhatnak a nyugdjíasok az élelmiszerutalvánnyal
- Otthon Start: félő, hogy a legkevésbé rászorulók nyernek majd vele
- Van olyan kórház, ahol elbocsátották azt, aki nem engedte lefotóztatni magát
- Pénteken csütörtököt mondott a forint
- Kunetz Zsombor: Önmaga karikatúrájává válik Pintér Sándor és Takács Péter
- Dőlnek az állami pénzek az agrárgazdákhoz
- Pintér Sándor rendeletileg számolná fel a kórházi létszámhiányt
- Ennyiből él havonta egy szegény és egy gazdag német család 2025. július 6. 12:59
- Bumerángot dobott el az Orbán-kormány 2025. július 8. 08:30
- Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben 2025. július 10. 08:49
- Emelkedett az állampapírok hozama 2025. július 8. 13:31
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
Állítólag Izrael és a Hamász között megakadtak a tárgyalások.
Egyre rosszabb bőrben van az orosz gazdaság
Oroszország külkereskedelmi többlete májusában 8,7 milliárd dollár volt.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
Fapados járattal utazott Brüsszelbe Orbán Viktor és felesége
07:01
-
Forgalmirend változás Eger egyik egnagyobb csomópontjában!
13:47
-
Egymilliárd forintnál is nagyobb fejlesztés jöhet az egri strandon
12:00
-
Közösség született az utcából – ilyen volt az első Boldog Utca Bál az Albert Ferenc utcában
08:19
-
Nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
07:41
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
-
Romokban a magyar gazdaság, Dánia felől újabb csattanós pofonok érkezhetnek – Ez Viszont Privát
2025. július 11. 18:31
-
Trump újabb fenyegetése a magyar gazdaságnak is baj
2025. július 11. 13:13
-
A franciák is azt élik át, mint mi, de azért van egy nagy különbség
2025. július 11. 12:22
-
Jól jártak Putyinék
2025. július 11. 11:51
-
Szemétből kincs: eluralták az amerikai értéktőzsdét a mémrészvények?
2025. július 11. 14:29
