2p
Rengeteg málnaszörp van a piacon, most kiderült melyik a legjobb.

Az Index szúrta ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének málnaszörptesztjét, a felmérésen 27 fajta szörpöt vizsgáltak, és kisebb meglepetés is született, miután két sajátmárkás termék is dobogóra került.

A TVE a szupermarketekben és bioboltokban kapható szörpök gyümölcs- és málnatartalmára, adalékanyagaira, csomagolására és származási helyére volt kíváncsi, de figyelembe vették a szörpök gyümölcs- és ezen belül málnatartalmát is, valamint a termék esetleges kockázatot jelentő összetevőit (pl. édesítők, tartósítók, színezékek), a termék gyártásának helyét, visszaváltható csomagolását, illetve, hogy rendelkezik-e bio minősítéssel.

A legrosszabbak málnát csak képen láttak

Az eredmények alapján az egyes termékek minősége között jelentős eltéréseket tapasztaltak. Míg a legjobb szörpök málnából, cukorból (és esetleg néhány adalékból) állnak, vannak olyanok is, amelyek csak nyomokban tartalmaznak málnát, és a gyümölcstartalmukat a sokkal olcsóbb alma, ízüket pedig az aromák adják.

Ugyan a málnamentes szörpökben a cukor, aromák és színezékek érik el a kívánt hatást, ezekben sincsenek veszélyes anyagok.

Meglepően jól szerepelt a Spar

A teszt abszolút győztese a Papp Lekvár Manufaktúra Natúr málnaszörpje 91 százalékkal, míg ezt a Spar Premium (88%) és a Spar Natur pur (85%) követi.

A legalacsonyabb (55-61 százalékos) értéket az a négy termék kapta, amelyek egyáltalán nem tartalmaztak gyümölcsöt, ízüket aromák és édesítőszerek, színüket a jobb esetben bodzalé, máskor azorubin biztosítja. Mivel nem tartalmaznak gyümölcsöt, ezeknek a termékeknek a hivatalos megnevezése nem is málnaszörp, hanem málna ízű szörp, amit mindegyik esetben korrektül tüntettek fel a gyártók.

A termékek gyümölcstartalma az esetek felében 30-33 százalékos volt, a prémium termékeknél elérte az 50 százalékot, viszont naivitás lenne azt feltételezni, hogy a málnaszörpben a gyümölcstartalmat a málna jelenti. 24 termék tartalmazott valamilyen gyümölcsöt (nem színezékként), ebből 9 terméknél az alma volt a fő gyümölcs.

Míg a legjobb szörpök 1.500-2.000 Ft/l, a középkategóriásak már csak 600-800 Ft/l egységáron kaphatók, addig a málnamentes termékek ára mindössze literenként 100 Ft körül van (hasonló ajánlott hígítási arány mellett).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Drasztikus áremelésre kényszerülhet a Temu
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 19:28
Felére zuhant a Temut üzemeltető Pinduoduo (PDD) Holding profitja az első negyedévben.
Vásárló Rangsorolták a vásárlókat, a magyar eredmény kiábrándító
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 12:51
Az európai vevők többsége szerint nem lesz jobb a helyzet. 
Vásárló Nagy Márton valami olyanra készül, aminek sok magyar örülhet
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 14:02
Úgy tűnik, hogy haladnak a tárgyalások a következő árrésstophoz.
Vásárló Ritka dobásra készülnek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 09:57
Ugyanazon az áron adhatják kedden mind a 95-ös oktánszámú üzemanyagot, mind a gázolajat, mint hétfőn. 
Vásárló Elsöprő mutatvány várható az Alditól, a Lidltől és a többiektől is
Buksza blog | 2025. május 24. 16:03
Tovább hanyatlanak a hagyományos, mindenfélét kínáló nagyáruházak, és nem az elektronikus kereskedelem veszi át a helyüket. Az emberek még inkább figyelni fognak a pénztárcájukra a következő években.
Vásárló Akciós termékekre vadászó vevők között tört ki bunyó egy csehországi Lidlben, élen a nyugdíjas vásárlókkal
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 11:54
Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a csehek minden körülmények között megőrzik a hidegvérüket. Ha akciós termékekről van szó, akkor ők is hajlamosak elveszteni az önuralmukat.
Vásárló A BYD elárulta a magyar számokat
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 08:22
Látványosan erősödik a BYD autómárka pozíciója a magyarországi újautó-piacon, az idei első négy hónap kiemelkedő eredményeket hozott, és ez az év további részében tovább javulhat a márkakereskedői hálózat intenzív bővülésével, amit erőteljes modellkínálattal támogat meg a NEV (New Energy Vehicle – új energiával hajtott jármű) szegmensben élen járó kínai gyártó.
Vásárló Próbál példát mutatni a Nike abban, hogyan lehet túlélni Trump új világrendjét
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 11:29
Bár Donald Trump vámháborújának hatásait nem tudják elkerülni a cégek, van mozgásterük abban, miként emelik egyes termékeik árát. A Nike például a gyerekeknek szánt cipőkért egyelőre nem kér többet.
Vásárló 7 dolog, amitől az energiaszinted és a fókuszod is a csúcson marad
Márkázott tartalom | 2025. május 20. 09:43
A mai rohanó világban nemcsak fizikailag, de szellemileg is helyt kell állnunk nap mint nap, ennek ellenére gyakran érezheted te is úgy, hogy a nap közepére teljesen lemerülsz. Ilyenkor nem tudsz koncentrálni, a feladatok csak gyűlnek, amitől egyre stresszesebb lehetsz. Ne aggódj, nem vagy ezzel egyedül. De még ennél is jobb hír az, hogy néhány tudatos döntéssel sokat tehetsz azért, hogy elkerüld ezt a spirált. Íme 7 dolog, amit ha beiktatsz a napjaidba, nagy különbséget tapasztalhatsz.
Vásárló Kiverheti a biztosítékot a jövő élelmiszere kormányzati szinteken is
Buksza blog | 2025. május 20. 09:38
Mi a helyzet a megmentőnek gondolt rovaralapú élelmiszerekkel? A politikának van róla véleménye, nem is akármilyen. Emellett persze a tudománynak is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG