1p
A rezsicsökkentésről, önkényuralmi jelképekről, az alkotmánymódosításról és a vitatott német rajzfilmről is beszélt Orbán Viktor.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

Kincstári paranoia: a szolgáltatók összefogtak a magyar családok ellen

Ha nem alakul ki együttműködés a kormány és a közműszolgáltatók között, a kabinet erőből folytatja a rezsicsökkentést, hogy a díjak az európai átlagszint alá mérséklődjenek - közölte Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök azt mondta, a kormány szeretne együttműködni a szolgáltatókkal, ennek alapja azonban a további rezsicsökkentés, amelyet a miniszterelnök egész Magyarország sikerének nevezett. Szavai szerint a szolgáltatók összefogtak a magyar családok ellen, azok ellen, akikből egyébként élnek. A kormányfő hozzátette, a privatizáció óta eltelt években ezek a cégek sok száz milliárd forintnyi profitra tettek szert, amit ki is vittek az országból.

A rezsicsökkentés ügyében zajló, a Fidesz által kezdeményezett aláírásgyűjtésről szólva Orbán Viktor kijelentette: számára az a népszavazás erejével ér fel, mert "olyan erős barátai vannak a nagy nemzetközi szolgáltatóknak", amelyekkel szemben a magyar kabinet egymagában aligha tud a lábán megállni. "Arra van szükség, hogy az egész ország akaratát tekintve most egyesüljön (...), és együtt védjük meg azt a rezsicsökkentést, amit eddig elértünk, és együtt tudjunk továbbmenni ezen az úton" - mondta. "Ez egy nehéz csata, van a hátam közepén ostor- és botnyom szépen, nem is akármilyen erőben lévő emberek ütöttek azzal oda, de én boldog vagyok ennek ellenére is", mert Magyarország végre elég jól teljesít ahhoz, hogy ilyen lépéseket meg merjen kockáztatni - fogalmazott a rezsicsökkentésről a miniszterelnök.

Hókatasztrófa: nem lehetett gyorsabban menteni az úton rekedt embereket

A miniszterelnök szerint a múlt heti rendkívüli időjárási és közlekedési körülmények között nem lehetett gyorsabban kimenteni az utakon rekedt embereket. A katasztrófahelyzet elhárításával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, a mentés első számú célja megvalósult, mert az emberi élet biztonságát garantálták, és az állapotokhoz képest a vagyoni kár is elfogadható mértékű volt. Közölte: ha legközelebb ismét száz kilométer per órás szél lenne, újra többméteres hófalak jönnének létre, és több kilométer hosszan torlódnának fel a gépkocsik a sztrádán, akkor sem tudnák - mert emberileg nem lehetséges - gyorsabban kimenteni az embereket, mint a múlt héten.

"Nincs olyan technológia, amellyel ilyen időjárási körülmények között, ilyen hosszú kocsisorból hamarabb lehetne kimenteni az embereket" - jelentette ki a kormányfő. A bajt egy módon lehet megelőzni, ha az emberek józan megfontolás alapján együttműködnek a hatóságokkal - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: "ha felmentünk a sztrádára, onnantól kezdve a jóisten kezében vagyunk, hogy beleszorulunk-e egy ilyen helyzetbe, vagy pedig időben sikerül lemenni". A miniszterelnök szavai szerint a mentésben részt vevők ragyogó munkát végeztek, és emberiességből is jelesre vizsgáztak.

Horogkereszt és vörös csillag

A kormányoldal nem tudja megoldani, hogy április 30-áig minden szempontnak eleget tevő megoldást találjon az önkényuralmi jelképek tiltására - jelentette ki Orbán Viktor, utalva arra, hogy az Alkotmánybíróság április végével helyezte hatályon kívül az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi rendelkezést. A kormányfő szerint emberiesség kérdése, hogy egy ilyen történelmű országban, mint Magyarország, az áldozatokra való tekintettel nem megengedhető bizonyos szimbólumok szabad viselete. Ebben a kérdésben azonban a magyar felfogás összeütközésbe került a nemzetközi gyakorlattal, és ezt a problémát meg kell oldani, alaposan meg kell vitatni, tehát "semmilyen további alkotmánymódosításra vagy gyors megoldásra sem szükség, sem lehetőség nincs" - mondta Orbán Viktor, jelezve, hogy európai megoldást kell találni, ezért kérte a Külügyminisztériumot, szervezzen ennek érdekében ezzel foglalkozó konferenciákat.

Azt mondta, nem tudják megoldani, hogy április 30-áig ebben a nehéz kérdésben minden szempontnak eleget tevő megoldást találjanak, így lesz egy olyan időszak, amikor már hatályos az Ab döntése, de még nincs megoldva a probléma.  A múlt hétfőn elfogadott negyedik alkotmánymódosítást érő bírálatokra reagálva Orbán Viktor kijelentette: a kormány mindenkit meghallgat, de a magyar nemzeti szuverenitást nem fogja feladni. Magyarország nem fogadja el azt a helyzetet, hogy már egy hónapja zajlik egy vita a parlamentben, és "egy nappal a szavazás előtt idetelefonáljanak nekem Brüsszelből - hívják akárhogy is azt az embert - vagy valamelyik nagy európai állam fővárosából, és azt mondják, állítsam le a törvényalkotás folyamatát, és ne szavazzon a magyar parlament" - nyomatékosította, közölve, hogy ehhez senkinek nincs joga, és amíg ő a miniszterelnök, ilyen nem is fog megtörténni.

Rajzfilm-ügy: Orbán sajnálja a német gyerekeket

A német közszolgálati televízió gyerekeknek készített rajzfilmjében állítja, hogy Magyarország megszegte az Unió alapelveit, ezért akár ki is zárhatják. A kisfilmben szóba kerül az Alkotmány és a Klubrádió ügye is.

Kitért a magyar kormányzatot bíráló német rajzfilmre is, és azt mondta, sajnálja a német gyermekeket, Magyarországon elképzelhetetlen lenne, hogy "hazugságokat és valótlan tényeket gyermekműsorrá alakítsanak. Ha ez előfordulna a Magyar Televízióban, itt mindenki repülne egyetlen perc alatt, ugyanis a gyermekek nem arra valók, hogy mindenfajta politikai agymosásnak vessük őket alá".

A hajléktalanság alkotmányos szabályozásával kapcsolatban úgy fogalmazott: azzal minden normális ember egyetért Magyarországon, hogy a helyi önkormányzatoknak és a központi államnak rendelkezniük kell olyan eszközökkel, amelyekkel megakadályozhatnak a többi embernek hátrányos, veszélyes magatartásokat. Hozzátette, az állam és az önkormányzatok több szálláshelyet tartanak fenn, mint amennyi a hajléktalanok száma.

Nincs semmi baj az alkotmánymódosítással

A család fogalmának új szabályozását érintve - vagyis hogy a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony - a miniszterelnök úgy fogalt állást, hogy ez a családdefiníció szélesebb, mint a ma még hatályban lévő polgári törvénykönyv meghatározása. "Nem szűkülésről van szó, hanem tágításról" - tette egyértelművé. Orbán Viktor szólt arról is, hogy az európai alkotmányossághoz való fontos hozzájárulásnak tartja azt az új alaptörvényi passzust, amely szerint a véleményszabadság gyakorlása nem sértheti más emberek, a magyar nemzet, valamint nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságát, az említett közösségekhez tartozóknak pedig joguk van a méltóságuk megsértése miatti igényüket bíróság előtt érvényesíteni.

A kormányfő elmondta azt is, hogy a kabinet jövő heti ülésén már tárgyalja azokat a törvényjavaslatokat, amelyek az elfogadott alkotmánymódosítás alapján születnek majd meg, az indítványokat pedig haladéktalanul be fogják nyújtani az Országgyűlésnek. Megjegyezte, ezeket a szabályokat vizsgálhatja majd az Ab, a testületnek ugyanis az a hivatása, hogy megvédje az alkotmány szövegét. A rezsicsökkentés és az alkotmánymódosítás körüli nemzetközi bírálatok közötti esetleges összefüggést firtató felvetésre a miniszterelnök azt mondta: a kabinet nem tudja ezt bizonyítani, de "van fogalmunk arról, hogyan működik az élet".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG