A nemzetgazdasági miniszter képviselői kérdésre emlékeztetett rá, hogy a jövedéki adó mértékének változtatását uniós előírások korlátozzák, az így lehetséges mérséklés pedig a fogyasztóknak nem jelentene érezhető árcsökkenést, annál érzékenyebben érintené azonban a költségvetési bevételeket.
Az adó mértéke nem alakítható tetszőlegesen, hiszen uniós előírás határozza meg azt az adóösszeget (minimumadó), amelyet mindenképp el kell érnie a tagállami adószintnek. Ezen a kereten belül csak néhány forintos adócsökkentésre lenne elvi lehetőség, és az üzemanyagok ára továbbra is jelentős mértékben meghaladná a „lélektani határként” emlegetett literenkénti 400 forintot - írja a miniszter.
Ferenzi Gábor (Jobbik) a miniszterhez intézett kérdésében megjegyezte, hogy a 95-ös benzin árában a literenkénti 120 forintos, a gázolajéban 110,35 forintos adó nemcsak elviselhetetlenné teszi az üzemanyagárakat, de versenyképtelenné is teszi Magyarországot. A tranzitforgalom a magas árak miatt már elkerüli Magyarországot, a határok mentén élők külföldre járnak tankolni, hiszen a környező országok közül nálunk a legmagasabb az üzemanyagok ára - írja az ellenzéki képviselő.
Az Országgyűlés honlapján olvasható válaszban Matolcsy György hangsúlyozza azt is, hogy az üzemanyagárak magas szintje nem elszigetelt, kizárólag Magyarországra jellemző jelenség. Az árak folyamatos, drasztikus emelkedése az Európai Unió más tagállamaiban és az EU-n kívül is tapasztalható, amelynek elsődlegesen világgazdasági, világpiaci és külpolitikai okai vannak.
Tekintettel arra, hogy a jövedéki adó nem a termék árához igazodó százalékos adó, hanem fix összegű, tételes adó, ezért az emelkedő üzemanyagárban a jövedéki adó aránya egyre kisebb, csökkentése az árhoz viszonyítva a fogyasztó számára egyre kevésbé lenne érzékelhető.
A jövedéki adómértékek csökkentése révén tehát nem érhető el jelentős, a fogyasztók számára számottevő üzemanyagár-csökkenés, de az jelentős mértékben, több tízmilliárdos nagyságrendben csökkentené a költségvetési bevételeket, ami nem támogatható - fogalmaz a miniszter.
Hangsúlyozza azt is, hogy a kormány az üzemanyagok jövedéki adómértékét egy ízben és csupán egy üzemanyagfajtánál emelte. A gázolaj adómértékének 2011. november 1-jei emelése a benzin adómértékéhez történő közelítést szolgálta az egyes üzemanyagfajták közötti igazságosabb adóterhelés érdekében - áll a válaszban.
Emlékeztet ugyanakkor arra is, hogy a jelentős gázolaj felhasználók, így a fuvarozók és a mezőgazdasági termelők adókedvezményt vehetnek igénybe, ennek köszönhetően a hazai áru- és személyfuvarozó ágazat adóterhelése az uniós adóminimumnak felel meg a miniszter szerint.
A fuvarozók által igénybe vehető adókedvezménynek köszönhetően tehát Magyarországon versenyképes a kereskedelmi gázolaj ára Matolcsy György szerint, és ez - írja - a forgalom alakulásában is tetten érhető. A tranzitforgalom hatása nem egyértelműen pozitív a nemzetgazdaság szempontjából, hiszen az átmenő forgalom egyrészt rontja a közutak állapotát, minőségét, másrészt a károsanyag-kibocsátás, illetve a zajszennyezés révén jelentős mértékben terheli a környezetet - fogalmaz a miniszter.
A kormány nem csökkenti az üzemanyagok jövedéki adóját - derül ki Matolcsy György írásos válaszából.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
4 perce
-
Líra helyett euró, de ki lehet törni az all inclusive buborékból a török riviérán?
3 órája
-
Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
13 órája
-
Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
13 órája
-
Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
14 órája
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
14 órája
-
Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
14 órája
Mfor.hu Top24
- Volánbusz-ügy: nyomkövetőt kapott, de megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
- Ennyibe került péntek estére egy euró
- Így alakultak a hazai üzemanyagárak pénteken
- Újabb feljelentés: nyoma veszett közel 10 ezer eszköznek a közmédiában?
- Rekordkülönbséget mértek Magyar Péter és Orbán Viktor népszerűsége között
- Tíz évre titkosított dokumentumot hoz nyilvánosságra a kormány
- Nyerges Zsolt megbabrálta a NER legnagyobb őrző-védő cégét
Vásárló
Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló
300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló
Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben.
Vásárló
Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló
Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló
Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló
A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló
Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló
Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból.
Vásárló
Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
Friss
Makro / Külgazdaság
Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor.
4 perce
Nemzetközi
Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
13 órája
Nemzetközi
Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
13 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Új nemzedék tör előre a magyar vállalkozásoknál
05:43
-
Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet
16:49
-
Magyarország továbbra is az orosz gáz legnagyobb uniós vásárlója
15:44
-
Új trükkre váltottak a csalók
14:01
-
Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc
13:23
Turizmus Online cikkei
-
Közbeszerzések: többszereplős modellt alakított ki a felelős hivatal
03:12
-
BDPST Group: nem Tiborcz Istváné a hévízi Le Primore szálloda
19:12
-
Rettegés Székesfehérváron
15:52
-
Erőművek Éjszakája: irány a hulladéklerakók, víztornyok és távfűtőművek világa
15:46
-
Hogyan menthető meg a Balaton turizmusa?
12:55
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
top 24
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
2026. október 16. 18:31
-
Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
2026. október 16. 18:51
-
Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
2026. október 16. 10:25
-
Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
2026. október 16. 08:44
-
3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
2026. október 16. 15:10



