3p
Tavalyhoz képest több mint hat százalékkal emelkedett a szoftveres vírusok száma Androidon; leginkább a kínai applikációs áruházakban lopják az adatainkat. Kapaszkodjanak meg: vannak olyan mobilkészülékek, amelyekre gyárilag telepítik az adathalász kémprogramokat. Elemzők szerint idén még nehezebb lesz az adattolvajok elleni küzdelem, így nem árt óvatosan töltögetni.

Az Android a világ egyik legnépszerűbb okostelefonos operációs rendszere, az IDC piacelemző cég szerint részesedése megközelíti a 80 százalékot. Népszerűsége azonban vonzóvá teszi a Google platformját a bűnözők számára is.

„Az okostelefonokat és a tableteket egyre gyakrabban használjuk internetes bankolásra és pénzügyi tranzakciókra, ami motiválja a kártevők készítőit arra, hogy egyre összetettebb módszerekkel próbálják megszerezni adatainkat ezeken a készülékeken keresztül – magyarázza Christian Geschkat, a G Data androidos védelmi programjainak termékmenedzsere.

Csak úgy hemzsegnek a kártevők

2014 második felében a biztonsági szakértők majdnem 800 ezer új androidos kártevőt regisztráltak, így a teljes tavalyi évre vonatkoztatva ezek száma elérte a másfél milliót. A német Initiative D21 kutatóintézet felmérése szerint mindeközben az internetbankolók 34 százaléka használja okostelefonját vagy tabletjét pénzügyeinek intézésére, a Roland Berger tanácsadócég szerint pedig az okostelefonnal rendelkezők 60 százaléka érdeklődik a mobilbankolás iránt.

Innen nem kell vásárolni

A megfertőződés egyik leggyakoribb forrását a független alkalmazás-áruházak jelentik. A szakértők szerint az európai és észak-amerikai áruházak viszonylag biztonságosnak számítanak, bár még ezekben is három-négy alkalmazás fertőzött minden százból. Az orosz és a kínai áruházakban azonban ennél sokkal rosszabb a helyzet – utóbbiakban az alkalmazások akár egynegyede is fertőzött lehet. Ezeknek fele vírust tartalmaz, másik fele pedig a potenciálisan kéretlen program (PUP) kategóriába tartozik, azaz valami olyan műveletet hajt végre a telefonon, amihez a felhasználók nagy valószínűséggel nem járulnának hozzá.

 

 

Új a telefon -  még vírus is gyári

Nem mindig kell azonban az internetről letölteni a kártevőt, akad olyan eset is, amikor a telefon már fertőzötten érkezik a vásárlóhoz. A G Data tavaly publikálta a Star N9500 mobilok esetét, melyekre a gyárban telepítettek komplex kémprogramot. A biztonsági szakemberek már akkor azt jósolták, hogy az eset valószínűleg nem egyedülálló. Nemrég ez a sejtésük beigazolódott, mivel sikerült azonosítaniuk olyan Xiaomi Mi4 készülékeket, melyek nem hivatalos forrásból származtak, és előre telepített trójai programot tartalmaztak. A G Data szakértői úgy sejtik, hogy az utóbbi fertőzéshullám mögött egy közbeeső kereskedő állt, amelyik módosította a készülékek gyári programját az eladás előtt.

A G Data előrejelzése szerint mindezek mellett idén még három veszéllyel kell szembenéznünk. Az elsőt az SSL titkosítás hiányosságait kihasználó kémprogramok jelentik, melyek az asztali számítógépek után a mobilokon is jelentkezni fognak. A második a hamis banki alkalmazásokhoz kapcsolódik, melyek kifejezetten a bankoláskor megadott adatainkat próbálják megszerezni. Végül a németek veszélyt látnak a különböző fitnesz- és egyéb egészségügyi alkalmazásokban is, melyek nagy tömegben rögzítik a felhasználók legszemélyesebb adatait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG