2p
Rosszabb lett az elmúlt hónapokhoz képest a kiskereskedelmi adat, elemzők elmondták, mi rontotta le.

 

Az előző hónapokhoz képest lassult, de augusztusban is erős volt a kiskereskedelmi forgalom növekedése az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint, akik azt is hozzátették, hogy az olcsóbb üzemanyag továbbra is felfelé húzza a mérleget.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzője szerint az augusztusi lassulás oka, hogy a nem élelmiszer jellegű termékek, ruházati cikkek, bútorok, elektronikai cikkek eladásai a korábbi hónapokénál gyengébbek voltak. Az elemző pozitívumként említette, hogy az élelmiszer kiskereskedelem 3,7 százalékkal nőtt.

A KSH ma publikált eredményéről itt olvashat részleteket >>>>>

Megszoktuk a boltzárat

Kifejtette, április-májusban a korábbinál gyengébb adatok jöttek a szektorból, de június-júliusra javultak az adatok, a vásárlók alkalmazkodtak a vasárnapi boltzárhoz. Hozzátette ugyanakkor, ha nyitva lennének az üzletek vasárnap, akkor valószínűleg erősebb lenne a növekedés.

Nem hagyjuk otthon az autót

Ürmössy Gergely kiemelte: az üzemanyag kiskereskedelem továbbra is kifejezetten erősen bővül. Úgy vélekedett, érdemes lesz figyelni, hogy szeptember-október-november folyamán hogyan alakul az üzemanyagok forgalma, mivel ekkor épül be a bázisba a tavalyi árcsökkenés.

Az Erste szakértője az év hátralévő részére az eddigivel megegyező, átlagosan 6 százalékos növekedéssel számol a szektorban.

Nem is olyan rossz az adat

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára is jónak tartja az augusztusi adatokat, különösen, hogy a kiskereskedelem minden területén 3 százalék fölött volt a növekedés. A szakember hangsúlyozta, a kiskereskedelmi forgalom bővülését segíti a reáljövedelmek növekedése, de legalább ilyen súlya van az online pénztárgépek piactisztító hatásának is.

A kiskereskedelem jóval nagyobb ütemben bővül, mint a reáljövedelem vagy a gazdaság teljesítménye. Ennek döntő oka az lehet, hogy tavaly augusztus végéig kötöttek be online pénztárgépeket - mondta Vámos György. Hozzátette, a kiskereskedelmi forgalom júniusi-júliusi növekedési üteménél alacsonyabb lett az augusztusi, az online pénztárgépek fehérítő hatása ugyanis "kifut", és szeptembertől e nélkül lehet majd látni az adatokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG