2p

Több száz ilyen esetet találtak.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a mai Kormányinfón beszámolt arról, hogy a január 23. és 29. között tartott árstoprazzián 334 eljárást indítottak a fogyasztóvédelem munkatársai. A jogsértést 179 ügyben már megállapították és a bírságokat is kiszabták, 83 esetben az eljárás megszűnt, mert végül nem találtak jogsértést, 72 eljárás pedig még nem fejeződött be.

Üzletenként átlagosan két-három jogsértés történt, tehát a 179 ügyben 430 jogsértést állapítottak meg a hatóságok és összesen 333 millió 300 ezer forintos bírságot szabtak ki.

A legjellemzőbb szabálysértés az volt, hogy a boltok polcairól hiányoztak az árstopos termékek, miközben a raktárakban volt belőlük.

Hozzátette: az ellenőrzések folytatónak, és legkésőbb a nyár elején elindul egy online árfigyelőrendszer is, amellyel az indokolatlanul megemelt árú termékeket keresik majd, illetve azt próbálják elősegíteni, hogy minél nagyobb legyen a kereskedelmi egységek között az árverseny.

Az élelmiszer árstoppal kapcsolatban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre elmondta: a KSH inflációs adatai határozzák majd meg a kormány döntését a hosszabbítással kapcsolatban.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló Ha benzines autója van, kárörvendhet a hétvégén!
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 12:03
A nagykereskedelmi árváltozás csak a dízelt érinti negatívan.
Vásárló Nyaralni indul? Ezt a tippet fogadja meg tankoláshoz!
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 09:33
Ez történt az üzemanyagokkal.
Vásárló Valami készül a benzinkutakon – örülhetnek az autósok?
Privátbankár.hu | 2025. június 26. 10:26
Ez történt az üzemanyagok árával.
Vásárló Lefújták az egészen különös sztrájkot Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. június 24. 16:08
Mégsem lesz benzinkútsztrájk.
Vásárló Hogyan írjunk figyelemfelkeltő ingatlanhirdetést?
Márkázott tartalom | 2025. június 19. 09:55
Ingatlan eladásakor az egyik legfontosabb tényező a hatásos hirdetési szöveg. A piacon rengeteg hasonló hirdetés található, amelyeket az érdeklődők könnyen átfutnak. Mi teremtheti meg azt a különbséget, ami a mi hirdetésünket kiemeli a tömegből? Egy jól megírt szöveg nemcsak az adatok felsorolásából áll, hanem az ingatlan hangulatát is át kell adnia. Gondoltunk már arra, hogy a részletek és az érzelmek közvetítése az, ami igazán megragadhat egy potenciális vevőt?
Vásárló Nagy durranás készül a magyar patikákban – Nagy Márton már örül
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 16:42
Itt is vállalják az árkorlátozást.
Vásárló Leszegi a fejét, ha meglátja a hétvégi üzemanyagárakat!
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:45
A nemzetközi áremelkedés szombattól megjelenik a hazai kutakon is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG