3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Az első fél évben nem volt olyan fő mutatója a turizmusnak, amely ne emelkedett volna.

Tovább javult a turizmus teljesítménye Magyarországon az idén, a szállodák minden főbb mutatója emelkedett az első fél évben - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének legfrissebb, a hazai és nemzetközi szállodaipart értékelő jelentéséből.

Szép időszakot zárnak

Az elemzés szerint a szállodák bruttó forgalma 6,7 százalékkal, a bruttó szobaárbevétele 9,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az előbbi 152,832 milliárd forintra, utóbbi 87,691 milliárd forintra.

Az év első felében a szállodai vendégéjszakák száma országosan 5,6 százalékkal, Budapesten 1,5 százalékkal, a fővároson kívüli szállodákban 8,8 százalékkal, a Balatoni régióban 13,7 százalékkal emelkedett. A jelentés kiemeli, hogy a belföldi vendégéjszakák - amelyek részaránya 43,9 százalék - 8,5 százalékkal, a külföldiek - amelyek részaránya 56,1 százalék - 3,4 százalékkal nőttek.

A szállodák átlagos kihasználtsága 50,6 százalékos volt az első fél évben, ami 1,6 százalékponttal meghaladta a bázist, a budapestieké 64,3 százalékos volt (-0,5 százalékpont), a balatoni hotelekben 45,4 százalékos (+2,9 százalékpont) volt az átlagos kihasználtság.

Belföldön utazik a magyar?

A belföldi kereslet növekedése a külföldinek közel a duplája volt, ebben jelentős szerepet játszott a SZÉP-kártya 7,6 százalékkal bővülő felhasználása. Január-júniusban a szállodákban 6,636 milliárd forint volt a SZÉP-kártya forgalom, ez a 29,123 milliárd forintos belföldi szállásdíjbevétel 22,8 százalékát tette ki.

A vidéki szállodák forgalmának növekedése kissé felülmúlta a fővárosiakét január-júniusban: a bruttó forgalom vidéken 7,4 százalékkal 75,9 milliárd forintra, a szobaárbevétel pedig 9,8 százalékkal 38,9 milliárd forintra nőtt. Eközben a fővárosban 6,1 százalékos (76,8 milliárd forint), illetve 8,3 százalékos (48,7 milliárd forint) növekedést mértek.

A balatoni szállodák összes forgalma 6,5 százalékkal, szobaárbevétele 9,6 százalékkal nőtt. A Balaton-régióban az első fél évben a szállodai vendégéjszakákból 66,9 százalék volt a belföldiek, 33,3 százalék a külföldiek részaránya.

Kiemelik, hogy 2016 első felében az országos összes szállodai forgalomnak 49,7 százaléka, a szobaárbevételnek 44,4 százaléka realizálódott a Budapesten kívüli szállodákban.

Innen jönnek a legtöbben

A jelentés szerint a legnagyobb beutazó piacok közül kiemelkedő növekedés volt Csehországból (14,3 százalék) és Romániából (20,7 százalék), valamint Szlovákiából (16,3 százalék). Az ukrán szállodai vendégéjszakák száma 32,8 százalékkal nőtt az orosz-ukrán konfliktus ellenére. Csökkent viszont az Olaszországból (-12,6 százalék), Oroszországból (-10,4 százalék), Franciaországból (-6,3 százalék) és Németországból (-4,3 százalék) érkező vendégek által eltöltött éjszakák száma.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG