3p
Míg olcsóbb lett a benzin és a gázolaj ára is a mediterrán piacokon, de közben gyengült a forint, mit hoz mindez a benzinkutakra? A GKI Energiakutató most is közreadta eheti előrejelezését, melyből kiderül, merre mozdulhatnak a héten az üzemanyagárak.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek, A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.

Olcsóbb lett az üzemanyag

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon a március 30 - április-2-a  közötti időszakban 2,6%-kal csökkent, a másik két piacon (az észak-nyugat-európai piacon és az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon) 1%-os illetve 3,3%-os volt az árcsökkenés. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 1,3%-kal csökkent, az észak-európai piacokon 0,1-0,6%-os volt az árcsökkenés mértéke.

Az üzemanyagpiacok áralakulása a héten követte az olajár változását. A benzin esetében az árcsökkenés a kirobbanó exportlehetőségek ellenére következett be, főképp az amerikai piac jelez most jó export-lehetőségeket. A dízel esetében az import növekedése erőteljes, mind az amerikai, mind az orosz, sőt újabban a szaúdi dízelexport növekedése várható.

Mi történt ezalatt a forinttal?

A forint árfolyama a múlt héten 276 Ft/dollár körül ingadozott, összességében közel másfél  forinttal kellett többet adni egy dollárért, mint a megelőző héten. A forint árfolyama a hét második felében tovább gyengült.

Literben, forintban

A GKI szerint, a hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében a mediterrán piacon 1,7%-os csökkenést, az északnyugat-európai piacokon a forintban számított változások 0,1%-os, illetve 2,4%-os árcsökkenést jeleznek.

A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított változások 0,5%-os csökkenést jeleztek, az észak-európai piacokon 0,7-0,3% volt az árak forintban mért emelkedése. Most az árfolyam változása csak kissé befolyásolta az áralakulást, a piaci árakat csökkenését forintban kifejezve letompította, sőt az északi piacok dollárban mért kis árcsökkenését forintban számítva emelkedésbe is fordította.

Nem lenne meglepő, ha semmi nem történne

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – benzin ára várhatóan 2-3 forinttal csökkenhet, de nem lenne meglepő, ha elmaradna a változtatás. A gázolajnál nagyobb a valószínűsége az ártartásnak, de itt elképzelhető egy minimális változtatás. Így a benzin ára 363 forint/liter, a gázolaj ára a 362 Ft/liter körüli szinten alakulhat - közölte a GKI.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Itt vannak a számok: mi készül a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 15:22
Így alakulhatnak az árak a hónap utolsó napján.
Vásárló Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata
PR | 2025. május 28. 12:14
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Vásárló Drasztikus áremelésre kényszerülhet a Temu
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 19:28
Felére zuhant a Temut üzemeltető Pinduoduo (PDD) Holding profitja az első negyedévben.
Vásárló Rangsorolták a vásárlókat, a magyar eredmény kiábrándító
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 12:51
Az európai vevők többsége szerint nem lesz jobb a helyzet. 
Vásárló Nagy Márton valami olyanra készül, aminek sok magyar örülhet
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 14:02
Úgy tűnik, hogy haladnak a tárgyalások a következő árrésstophoz.
Vásárló Ritka dobásra készülnek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 09:57
Ugyanazon az áron adhatják kedden mind a 95-ös oktánszámú üzemanyagot, mind a gázolajat, mint hétfőn. 
Vásárló Elsöprő mutatvány várható az Alditól, a Lidltől és a többiektől is
Buksza blog | 2025. május 24. 16:03
Tovább hanyatlanak a hagyományos, mindenfélét kínáló nagyáruházak, és nem az elektronikus kereskedelem veszi át a helyüket. Az emberek még inkább figyelni fognak a pénztárcájukra a következő években.
Vásárló Akciós termékekre vadászó vevők között tört ki bunyó egy csehországi Lidlben, élen a nyugdíjas vásárlókkal
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 11:54
Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a csehek minden körülmények között megőrzik a hidegvérüket. Ha akciós termékekről van szó, akkor ők is hajlamosak elveszteni az önuralmukat.
Vásárló A BYD elárulta a magyar számokat
Privátbankár.hu | 2025. május 24. 08:22
Látványosan erősödik a BYD autómárka pozíciója a magyarországi újautó-piacon, az idei első négy hónap kiemelkedő eredményeket hozott, és ez az év további részében tovább javulhat a márkakereskedői hálózat intenzív bővülésével, amit erőteljes modellkínálattal támogat meg a NEV (New Energy Vehicle – új energiával hajtott jármű) szegmensben élen járó kínai gyártó.
Vásárló Próbál példát mutatni a Nike abban, hogyan lehet túlélni Trump új világrendjét
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 11:29
Bár Donald Trump vámháborújának hatásait nem tudják elkerülni a cégek, van mozgásterük abban, miként emelik egyes termékeik árát. A Nike például a gyerekeknek szánt cipőkért egyelőre nem kér többet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG