3p

Köztisztviselőnek nevezzük azt a személyt, aki a közigazgatásban dolgozik hivatalnokként, az állam vagy az önkormányzat kötelékében áll, és a közhatalmat gyakorolja. Egerben és környékén is vannak köztisztviselői munkák, lássuk milyenek!

Költségvetési ügyintéző, pénzügyi-számviteli ügyintéző

A polgármesteri hivatal költségvetési ügyintéző hirdetését is olvashatjuk az álláskereső portál oldalán: https://egerallas.hu/allasok/jog-kozigazgatas. Feladata ellenőrizni a szerződéseket, a bejövő számlák alaki és tartalmi helyességét, valamint az adatokat az integrált számítógépes nyilvántartási rendszerbe kell felvinni. Pályázati elszámolásokkal kapcsolatos feladatok és jelentések készítése is a feladatai közé sorolhatók.

A Heves Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet is hirdetett pályázatot pénzügyi-számviteli ügyintéző munkakörbe. Feladata az intézet pénzügyi, letétkezelői tevékenységét, feladat ellátási rendjét, munkafolyamatok rendszerét megszervezni, illetve pénzügyi, letétkezelői feladatellátással kapcsolatos vezetői döntéseket előkészíteni és végrehajtani. 

 

Jogász

A jogászok esetében hosszú tanulmányi évek előzik meg a munkába állást. Öt évet kell eltölteni a jogi egyetemen, ekkor még nem szakosodnak. Az egyetemi diploma után következik a három éves jogi gyakorlati idő, amikor eldől melyik területen fog elhelyezkedni az ifjú jogász. 

Lehetőség van ügyvédi irodában ügyvédjelöltként, magánkézben vagy állami tulajdonban lévő cégeknél jogi előadóként, bíróságon fogalmazóként, közigazgatási szervnél vagy önkormányzati előadóként elhelyezkedni. A gyakorlati időt követően szakvizsgát kell tenni, ami egy hosszú folyamat, akár egy évig is elhúzódhat. 

Az Egerálláson projektmenedzsmentet ellátó cég jogi referensi pályázaton keresi új munkatársát. Feladata a projekthez kapcsolódó jogi feladatok elvégzése, a társaság működéséhez kapcsolódó jogi feladatok ellátása, ajánlatkérések és beszerzések előkészítése, lebonyolítása, valamint kapcsolattartás a projekt megvalósításában résztvevőkkel. 

Ügyvéd, közjegyző-helyettes

Egri ügyvédi iroda hirdet felvételt ügyvédjelölti pozícióra, elsősorban olyanokat keresnek, akik a jogi gyakorlat idejét az irodában szeretnék eltölteni. Az új kolléga feladata elsősorban okiratok szerkesztése és véleményezése, peres és nemperes eljárásokban való képviselet, valamint az iroda ügyfeleivel történő kapcsolattartás. 

Közjegyző-helyettes jelentkezését is várja egy egri közjegyző iroda. Előírás a jogi szakvizsga ezenkívül pedig olyan személyt keresnek, aki a hivatását szereti és magas színvonalon űzi, ügyfélbarát, jó kommunikációs képességgel rendelkezik. Feladata a hatályos jogszabályok ismerete és betartása mellett a közjegyző iránymutatása alapján és elvárásainak megfelelően közjegyzői tevékenység ellátása. Ez többek között jelenti az okiratszerkesztést, hagyatéki eljárást, fizetési meghagyásos és végrehajtási eljárás lefolytatását, hitelesítést és esetenkénti helyszíni eljárást. 

Amint látszik, bőven akad álláslehetőség a jog és a közigazgatás területén.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG