1p
Újvidéken és Vajdaság-szerte megkezdődött azoknak a nagyfogyasztóknak a lekapcsolása az energiaellátási hálózatokról, amelyek nem végeznek közérdekű tevékenységet - jelentette be az Elektrovojvodina áramszolgáltató vállalat. A áram kikapcsolásáról, vagy legalábbis technikai minimumra csökkentéséről szóló értesítések sürgős kikézbesítése már megkezdődött. A Szerb Nemzeti Színház egyelőre leállt.

Az Elektrovojvodina bejelentette, hogy már megtette a szolgáltatás korlátozásának előkészületeit, minden érintetett 24 órán belül értesítenek. A vajdasági áramszolgáltató felhívással fordult mindazokhoz - főleg a helyi igazgatási szervekhez -, akik döntési helyzetben vannak a közcélú áramfogyasztás csökkentését illetően, hogy mindent tegyenek meg az áramfogyasztás csökkentéért.

A rendkívül nagy hideg miatt válságos helyzet állt elő a kolubarai szénmedencében, ahol a külszíni fejtéseket végző gépek és gépi berendezések befagytak, emiatt kivételesen megnehezült a hőerőművek szénellátása is.

Az állami szervek és az Elektroprivrede Srbija (EPS) villanygazdálkodási vállalat áramtakarékossági felhívásai nem hozták meg a várt eredményt, így például szerdán az ország áramfogyasztása elérte a 162,67 millió kilowattórát. Ezzel egy időben Szerbia árambehozatala elérte a maximumot, és az egész térségben uralkodó helyzet miatt a hálózat terhelhetősége is véges. Az előállt helyzetre tekintettel az EPS a saját hatáskörében eljárva, de a szerb kormány utasítását is figyelembe véve megkezdte az ipari nagyfogyasztók kikapcsolását.

Ivica Dacic, a vasárnap bevezetett rendkívüli helyzetet felügyelő országos válságstáb parancsnoka, belügyminiszter este ellátogat a szerbiai áramszolgáltató országos diszpécserközpontjába. Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színház mától kezdődően egyelőre lemondta az összes előadását a súlyos áramellátási helyzet miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Már a munkavállalók vannak jobb alkupozícióban, nem a munkáltatók – interjú Szimeiszter Sándorral, a JYSK vezérével
Csernátony Csaba | 2024. december 19. 05:46
A vásárlóknak kínált termékek kiválasztásában a mesterséges intelligencia helyett inkább az emberi döntésben bízik Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Görögországért és Ausztriáért felelős országigazgatója. A dán kiskereskedő cég nem tervez jelentős további áruháznyitásokat Magyarországon, mert közel lefedettnek tekintheti a piacot. Ugyanakkor más, hagyományos boltláncokkal szemben jól boldogul az online értékesítéssel a JYSK.  A cégvezető beszélt arról is, hogy a gyenge forint milyen hatással lehet az árcímkékre. 
Vásárló Megjelent az űrkutatásból származó technológia a fogkrémeknél
Buksza blog | 2024. december 15. 18:03
Az űrhajók és a fogkrémek meglehetősen távol állnak egymástól, ám összekötheti őket, hogy hasonló módszerekkel készülnek. Legalábbis a Colgate ebbe az irányba megy. 
Vásárló Ki lehet törni a bejgli, halászlé, töltött káposzta háromszögből? A franciák mutatják a karácsonyi lakomadivatot
Buksza blog | 2024. december 15. 11:13
A franciák karácsonyi ételválasztása megmutatja, hogy ki lehet törni a halászlé, töltött káposzta, bejgli készítésének Bermuda-háromszögéből, ha egy kicsit bonyolultabban gondolkodik a házi szakács.
Vásárló Furcsa balesetben halt meg egy Magyarországon is népszerű márka alapítója
Privátbankár.hu | 2024. december 15. 08:26
Kirándulás közben történt a szerencsétlenség.
Vásárló Futárok nevében verik át a gyanútlan online vásárlókat a csalók: figyelmeztet a szlovák rendőrség
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 12:59
Egy újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a magyar nyelvű szlovákiai sajtó, ami vélhetően nem csupán Magyarország északi szomszédjának lakóit veszélyezteti.
Vásárló Földbe döngölheti a bíróság a „junk food” élelmiszerek és italok gyártóit
Buksza blog | 2024. december 12. 07:44
Egy magánember olyan pert kezdeményezett az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek gyártói ellen, amely a dohánygyártók elmeszeléséhez hashonló végeredménnyel járhat.
Vásárló Váltás jöhet a boltokban: nyugdíjba mehetnek a mostani bevásárlókocsik
Buksza blog | 2024. december 10. 17:47
Hamarosan megjelenhetnek az okosnak mondott bevásárlókocsik az áruházakban, amelyek két szempontból is kiérdemlik ezt a jelzőt. Sokat tudó elektronikus kütyük és tudják hogyan húzzák ki a pénzt a vevők.
Vásárló Egy speciális hajápoló termék, amelyet érdemes megismerni
Márkázott tartalom | 2024. december 9. 15:29
A keratinos samponok népszerűsége töretlen, de vajon hányan ismerik közelebbről is ezeket a termékeket? Miért jó, ha ezeket használjuk a már megszokott samponok helyett? Cikkünkből ez is kiderül!
Vásárló Fekete karácsony: minden idők legdrágább bevásárlására készülhetnek a magyarok
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. december 9. 05:47
Az elmúlt hónapok áremelkedése decemberben tetőzött: másfél éve nem láttunk akkora drágulást a hipermarketekben, mint most. A két számjegyű drágulás visszatért az üzletekbe, sosem volt még ilyen drága a nagybevásárlás a Privátbankár Árkosár története során.
Vásárló Évtizedek óta példátlan drágulás történt: méregdrága lett a kávé
Buksza blog | 2024. december 8. 16:45
A kávé ára ötven éve nem látott magasságba nőtt miután az alapanyag kínálata messze elmarad a kereslettől. A háttérben részben a klímaváltozás és az ellátás finanszírozásának némi kavarodása áll.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG