4p
Néhánay napja magánúton is lehet koronavírus-tesztet végeztetni a Mikromikomed Lab-ban. A mintavétel háromezer forint, a további vizsgálatokért, leletezésért huszonnyolcezer forintot kérnek el, a kiszállás díja tizenötezer forint.  

A Dél-Pesti Centrumkórházban csak akkor végeznek koronavírus-tesztet, ha azt az orvosok indokoltnak látják, a Mikromikomed laboratóriumaiban viszont bárki, bármikor kérheti a vírusra való szűrését. A páciens a laboratóriumtól egy napon belül megkapja az eredményt.

Itt nem kérdezzük, ki, miért szeretne tesztet csináltatni, nincsenek olyan pontok, amelyeket mérlegelnünk kéne, mint az állami rendszerben. Nagyon hamar megvan az eredmény, mindennap beszállítjuk a mintákat, azt követően 24 órán belül kiadjuk – mondja Dr. Újhelyi Eszter, a laboratórium munkatársa.

Jelentkezni írásban lehet az info@g1labor.hu-ra. (Cikkünk végén olvashatók a laboratóriumok címei és telefonszámai, de időpontot a tömeg elkerülése miatt csak itt lehet kérni.) Attól függően, ki hogyan tudja megoldani, a mintavétel előtt 8-12 órával szigorúan tilos enni, inni, és fogat mosni, hiszen ezektől a kórokozó felhígulhat. A laboratóriumokban, sőt a kiszálláskor is a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kiadott Alapvető, (standard) óvó-rendszabályok összefoglalása és a CDC, valamint a WHO által kiadott tájékoztató alapján, szigorú feltételek betartása mellett történik a mintavétel.

A mintavétel 2 steril pálcával történik (orr és garat). A mintavétel után a pálcák transzport folyadékba kerülnek, lezárás után a minta szobahőmérsékleten tárolva a laboratóriumba kerül. A szállítás a laboratórium vagy a mintavételi pont saját szállítóeszközével történhet. Mintavételkor szigorúan betartandó az NNK előírása (kesztyű, védőköpeny, maszk, szemüveg-arcvédő).

A kimutathatóságnak van egy határa, ez 100 copia/kit, ami azt jelenti, hogy rendkívül érzékeny a teszt. A labor még a gyanús, tehát nehezen kimutatható eseteket is tovább küldi az NNK-ba, ahol utána hivatalosan megerősítik az eredményeket, ezzel is szeretnénk kiküszöbölni az álnegatív eredményeket.

Aki nem tud vagy nem akar bemenni, kiszállást is lehet kérni, már 2-3 gépkocsival is ki tudnak menni, benne olyan személyzettel, aki infektológiában jártas.

A címek nyilvánosak, de tömeges jelentkezések még nem voltak, igaz, csak két napja van mód náluk magánembereknek szűrni magukat.

Arra a kérdésünkre, hogy eddig hány ember vette igénybe a szolgáltatást, azt a választ kaptuk, hogy még olyan kevés ideje működik a magán korona teszt, hogy csak később lesznek statisztikák. Az érdeklődés nagy, leginkább olyanok keresik őket, akik külföldön jártak, vagy a munkahelyük, iskolájuk ragaszkodna valamilyen eredményhez.

Senkit nem utasítunk el, ide bárki jöhet.

Szóban arról is tájékoztatják a hozzájuk fordulókat -, hiszen a Szent László kórházbeli karantén alatt állókkal kapcsolatban felmerült -, lehet, hogy először negatív, másodszor pozitív a teszt eredménye. Ez nem technikai hiba, miután bejut a szervezet sejtjeibe a vírus, bizonyos vírusszámnak fel kell szaporodnia, hogy kimutathatóvá váljon. Az a tapasztalat (ami nagyon kevés még), hogy a fertőzést követő 5-6. napon válik diagnosztizálhatóvá. Ettől lehetnek kis eltérések, hiszen különbözünk, van, akinél a 4., míg másoknál a 10. napon kimutatható a fertőzöttség. Nem véletlen, hogy minimum három vizsgálaton kell átesniük a karanténban lévőknek. A felesleges ismétlések elkerülése miatt azt javasolják, hogy a vizsgálatot az inkubációs idő (5-6 nap) után kérjék.

A laboratóriumi vizsgálat (nukleinsav izolálás és qPCR vizsgálat) a MikroMikoMed laboratóriumában történik, biohazard minősítésű fülkében. A hétvégi ügyelet esetén egyedi tájékoztatás alapján történik a vizsgálat és a lelet kiadása. A negatív vizsgálatot csak abban az esetben kell 3-4 nap múlva megismételni, ha ezt a klinikai tünetek alapján a kezelőorvos kéri.

Negatív PCR eredmény esetén a leletet e-mailben kiküldi, de gyanús, vagy pozitív eredmény esetén a Tisztiorvosi Szolgálatot azonnal tájékoztatják. További intézkedés céljából az eredeti mintát és a nukleinsav izolátumot az NNK Légúti Vírusok Nemzeti Referencia Laborjába továbbítják megerősítő vizsgálat céljából. Erről előzetesen írásbeli értesítés is történik.

Mintavétel helye, az alábbi magán vérvétel helyeken:

Marton Klinik Diagnosztikai Központ, 2462 Martonvásár, Budai út 20.
Bejelentkezés 06-70-626-4065 számon 8:00-17:00-ig.
Mintavétel lehetséges időpontjai Hétfő 8:00-12:00 -ig, Szerda 8:00 - 12:00

Balatonfüredi szakrendelő, 8230 Balatonfüred, Csárda utca 1. Szakrendelő földszint, főbejárat után jobbra.

Bejelentkezés a 06-70-409-7460 számon 7:00-13:00-ig.
Mintavétel lehetséges időpontjai hétfőtől péntekig 10:15-13:30-ig

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
Vásárló Egy táblázat, amivel végre átláthatjuk a tartozásokat
Márkázott tartalom | 2026. március 18. 14:20
A bevételeket és kiadásokat már önmagukban sem egyszerű számon tartani, de amikor több tartozás párhuzamosan terhel minket, valóban könnyű elveszni a számok között. Ilyenkor az első lépés nem feltétlenül a hitelek lehető leggyorsabb visszafizetése – a Cofidis véleménye szerint először is az a fontos, hogy pontosan lássuk, valójában milyen tartozások terhelnek minket. Könnyen lehet, hogy ehhez csak egy jól összeállított táblázatra van szükség – az alábbiakban ezt a témát járjuk körül. 
Vásárló 6+1 esti rutin, amivel másnap frissebben ülhetünk be az irodába
Márkázott tartalom | 2026. március 17. 14:11
Egy fárasztó munkanap után sokszor csak arra vágyunk, hogy ledőlhessünk a kanapéra, és végre semmire ne kelljen koncentrálni. Az azonban, ahogyan az esténket töltjük, meglepően nagy hatással van a következő napunkra – nem véletlen, hogy a tudatos esti rutin egyre több irodai dolgozó eszköztárában jelenik meg. Egy jól felépített este finom átmenetet biztosít a munka és a pihenés között, ami segíthet abban, hogy reggel frissebben ébredjünk – ismerjük meg a Scitec legjobb tanácsait.
Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Több jár a pénznél: így tárgyalj ki extrákat a főnöködnél
Márkázott tartalom | 2026. március 14. 18:43
Amikor elégedetlenek vagyunk a munkánkkal, az első gondolatunk általában a bérünk növelése. Pedig manapság amikor fizetésről és juttatásokról beszélünk, az már régen nem csak a bankszámlánkra érkező összegről szól. A kiégés elleni harcban vagy a munka-magánélet egyensúlyának megőrzésében gyakran többet ér egy rugalmasabb időbeosztás, több szabadnap vagy a cég által finanszírozott képzés, mint pár tízezer forintos emelés. A sikeres alkudozás kulcsa, hogy alaposan támasszuk alá érveinket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG