Az amerikai droghasználattal foglalkozó hivatal, a NIDA jelentése szerint a tizedikesek 3 százaléka szív rendszeresen marihuánás cigit, míg a végzősöknél ez az arány 6 százalék körül mozog. Az, hogy a fű leelőzte a hagyományos cigarettát népszerűségében nem azzal magyarázható, hogy hirtelen drogossá vált volna minden amerikai tinédzser, hanem sokkal inkább azzal, hogy jóval kevesebbet cigiznek. A tizedikesek körében 55 százalékkal csökkent a dohányosok száma – írja az Atlantic.
Az adatokból látszik, hogy kezd kikopni a fiatalokból a marihuánával szembeni félelem, évről-évre kevesebben tartják károsnak. Továbbra is nagyon népszerűek a vízipipák és az e-cigik, gyakorlatilag minden ötödik amerikai fiatal használja valamelyiket.
Nem kellenek a keménydrogok
A heroinfogyasztók száma durván visszaesett, az ecstasyhasználóké és a fájdalomcsillapító-függőké pedig nem nőtt. Alkoholfüggő tinédzser is kevesebb van, körülbelül két százalékkal.
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter is részt vett. A vagyonadóról is beszélt.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast




