3p
Az Uber mintájára ebédmegosztó szolgáltatást kínál a Yummber: a házi szakácsok előre meghirdetett menüjükre kereshetnek éhes vevőket, akiket a lakásukban szolgálhatnak ki.

Heteken belül kockázati tőkebefektetői támogatást is kap az a ma startoló magyar kezdeményezés, amely az Uber működési mintájára az otthon főzőket és a közelben járó éhes embereket köti majd össze.

Megszűrhető vendégsereg

Azok, akik szakácsként regisztrálnak a Yummberbe, a menüt - ez akár két adag töltött káposzta is lehet, ami a vasárnapi ebédből megmaradt - az általuk megszabott áron legkésőbb az aktuális napon tölthetik fel a rendszerbe. Aztán csak várniuk kell, hogy akad-e jelentkező a főztjükre a szintén általuk megszabott étkezési sávban. A Yummber jelzi, hogy mikor, hány fő érkezne, és a szakács ekkor még mindig dönthet úgy: az illető(ke)t profiljuk vagy értékelési pontszámuk alapján inkább mégsem engedi be a lakásába. Az ő kiléte és lakhelye csak akkor derül ki, ha elfogadta a vendégek jelentkezését. Az érkezők aktuális tartózkodási helye is nyomon követhető.

Az ételért járó fizetséget közvetlenül fogyasztás után a vendég által megadott bankkártyáról vonja le a rendszer. A vendéglátók keresetüket hetente, a következő csütörtökön kapják meg az összesített elszámolással együtt. A Yummber akkor is kifizeti a regisztrált "konyhásokat", ha valami miatt az eredetileg megszabott árat nem tudják azonnal a felhasználóra terhelni. Elszámolórendszerük a Barion – írja a Világgazdaság.

Két tál kaját is meghirdethetsz

Országszerte 760-an jelentkeztek eddig - mondta a Világgazdaságnak Kalmár Péter, a projekt egyik ötletgazdája. Szerinte a próbálkozás a kifejezetten extrovertált, és az extrém helyzetekre nyitott embereket célozza, hiszen mindenki más kifejezetten ódzkodna az ötlettől, hogy idegeneket szolgáljon ki a lakásában. A piac dönti majd el, szüksége van-e erre a szolgáltatásra - tette hozzá Kalmár Péter. A Yummber 15-20 százalékos jutalékkal dolgozik, a jó értékelést kapó szakácsok kevesebbet fizetnek majd. Az árszabás azonban teljesen szabad, meg lehet hirdetni lecsót 5000 forintért, és kék homárt 500 forintért, a Yummber nem szól bele.

Kalmár Péter szerint érdemes végigolvasni a jogi és számviteli szakembereik által összeállított tudnivalókat, de ők senkit nem fognak kötelezni arra, hogy eleget tegyenek például a lakáséttermekre vonatkozó bejelentési kötelezettségnek. Ahhoz nem kell engedély, ha az ember a családjára vagy a barátaira, ismerőseire főz. Mi is egy ilyen nagy családnak számítunk - véli Kalmár Péter.

A Yummbert a Luxembourgban bejegyzett IG Monde Investment S. A. működteti. Kalmár szerint Yummber egyébként hamarosan Bangkokban, Bukarestben, Buenos Airesben is startol.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG