4p
Komoly vitákra számítanak a uniós jogalkotó intézmények között a netsemlegesség és a roamingdíjak miatt.

A tagállamok kormányait tömörítő tanács minősített többséggel elfogadta a maga, az Európai Bizottság javaslatától és az Európai Parlament (EP) álláspontjától meglehetősen eltérő változatát a témában.

Amiben egyet tudtak érteni: ne legyen roamingdíj

Abban a kizárólagos kezdeményezési jogkörrel rendelkező bizottság és a társ-jogalkotó EP között nem volt vita, hogy 2015 végén a távközlési társaságoknak meg kell szüntetniük az unión belüli külföldi telefonálás, üzenetküldés és adatforgalom után beszedett barangolási díjakat, valamint az úgynevezett netsemlegesség törvénybe foglalása révén az internetszolgáltatók nem tehetnének különbséget, hogy milyen szolgáltatások mekkora sávszélességet kaphassanak.

Az Európai Bizottság korábbi számításai szerint az európai mobiltávközlési szolgáltatók 300 millió előfizetéstől esnek el a roamingdíj-politikájuk miatt, ami ráadásul még más üzleti területeket is hátrányos helyzetbe hoz. Részletek >>>

Így például mobilszolgáltatók nem dönthetnék el, melyik internetes zeneszolgáltató szolgáltatásait milyen feltételekkel vehetik igénybe a felhasználók, és azt sem tudnák megtiltani, hogy mobiltelefon-előfizetés helyett ügyfeleik internetes telefon- és üzenetküldő szolgáltatásokat használjanak, mint például a Viber vagy a Skype.

Mit mondanak a tagállamok?

Ezzel ellentétben a tagállamok által elfogadott úgynevezett tárgyalási mandátum, amely alapján az EP képviselőivel tárgyalnak, azt mondja ki, hogy változtatni kell a roamingszabályozáson, köztes lépésként a roamingdíjak teljes kivezetése előtt.

A tanács szerint az unión belüli külföldi telefonálás így is sokkal olcsóbbá válthat. A tagállamok a roamingdíjak eltörlése helyett pusztán azt írnák elő, hogy a szolgáltatóknak egy később meghatározandó keretig kellene ingyenessé tenniük az EU-n belüli barangolást, annak kimerülése után viszont továbbra is felszámolhatnának roamingdíjat, igaz, legfeljebb annyit, amelyet ők maguk fizetnek azért, hogy más társaságok távközlési hálózatát igénybe vegyék.

A roamingdíjak teljes eltörlésének szükségességét csak 2018 közepén, három év múlva kellene újra értékelnie az Európai Bizottságnak. A tanácsi álláspont szerint a piaci szereplőknek időre van szükségük ahhoz, hogy alkalmazkodjanak az új körülményekhez. Az EU Observer uniós hírportál szerint ezzel a tagállamok megszegik a roamingdíjak felszámolására tett ígéretüket.

Nyílna egy kiskapu

A netsemlegesség terén a tanács azt iktatná törvénybe, hogy a felhasználóknak joguk van tetszőleges tartalmakhoz hozzáférni és azokat megosztani, a szolgáltató cégeknek pedig diszkrimináció nélkül kell kezelniük az internet forgalmát. Kiskaput nyitna viszont a tanács a netsemlegesség szabályain azáltal, hogy bizonyos kivételekkel, a szükségesnél nem hosszabb ideig bizonyos típusú adatforgalmakat korlátozni vagy akár blokkolni is lehetne, a szolgáltatók pedig az internethozzáférés általános és akadálytalan biztosítása mellett köthetnek olyan megállapodásokat, amelyekkel egyes szolgáltatások számára garantált minőségű hozzáférést biztosítanak.

Levélben tiltakoznak a képviselők

A roamingdíjakat és a netsemlegességet szabályozó uniós rendelet a tervek szerint 2016. június 30-án léphet hatályba, de csak akkor, ha a tanácsnak és az Európai Parlamentnek sikerül megállapodnia. A két intézmény egyetértése nélkül ugyanis nem születhet uniós jogszabály.

A magyar EP-képviselők közül a levélhez a fideszes Deutsch Tamás és Pelczné Gáll Ildikó, valamint a szocialista Szanyi Tibor és Ujhelyi István, továbbá az RMDSZ politikusai, Winkler Gyula és Sógor Csaba is csatlakozott.

A várható összecsapást jelzi, hogy több mint 120 EP-képviselő máris levélben fordult a tanács soros elnökségéhez, amelyben nemtetszésüknek adnak hangot a tagállamok elképzelései miatt. A levél tanúsága szerint, amelyet Marietje Schaake holland, liberális EP-képviselő tett közzé az interneten, a képviselők úgy látják, hogy erős távközlési egységes piac, valódi netsemlegesség és a roamingdíjak tényleges eltörlése nélkül a digitális egységes piac sem tud virágozni. A tanács álláspontja, az aláírók szerint minden, csak nem ambiciózus.

"Ez kétségkívül jelentősen kiábrándítja majd az állampolgárokat. Mérhetetlenül nagy a különbség a roamingdíjak eltörlése és egy napi 5 megabájtos keret között" - vélik a levelet jegyző EP-képviselők, akik szerint nincs több vesztegetni való idő arra, hogy létrejöjjön a jövő próbáját is kiálló távközlési és digitális közös piac, ezért a roaming díjak mielőbbi eltörlését, és a netsemlegesség világos szabályainak lefektetését sürgetik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
Vásárló Rászállt az EU a videójátékokra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:03
Átláthatóbbá tennék a videójátékok virtuális pénzeit.
Vásárló A sárga arany karikagyűrű sokféle árnyalata
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 30. 08:56
A sárga arany karikagyűrű időtálló választás, amelynek meleg színe régóta összekapcsolódik a házasság és az elköteleződés jelképeivel. Az arany megjelenése azonban nem korlátozódik egyetlen jól ismert árnyalatra. Az ötvözet összetételétől függően lehet világosabb, melegebb, visszafogottabb, sőt finoman zöldes vagy szürkés tónusú is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG