1p
Még márciusban elkészülhet a közüzemi kódex, ami szabályozná a szolgáltatók és fogyasztók kapcsolatát - az utóbbiak védelmében
Kiss Péter társadalompolitikai miniszter szerint még márciusban elkészülhet az a közüzemi kódex, amely a tervek szerint új alapra helyezné a fogyasztó és a szolgáltató viszonyát, valamint szigorúbb szabályokat írna elő a szolgáltatóknak.

A szocialista politikus a Baloldali Tömörülés szombati budapesti rendezvénye előtt az MTI kérdésére elmondta: a kódex tartalmazná többi között, hogy a közszolgáltatók állandó költségeit ne lehessen egy az egyben áthárítani a fogyasztókra, függetlenül attól, hogy mennyit használnak a közszolgáltatásból.

Hozzátette: azt reméli, hogy csökkenthetik a lakosság közszolgáltatókkal szembeni kiszolgáltatottságát. Példaként a számlázást, az ügyfélszolgálati irodák nyitvatartási idejét, a közszolgáltatás minőségének ellenőrzését és a szolgáltatóváltást említette.

Felhívta a figyelmet arra is: a napokban megjelenik az a kormánydöntés, amely lehetővé teszi, hogy hat-nyolc hónapos átmeneti támogatást kaphassanak a gyermekes családok albérleti támogatásként a krízisalapból.

A kormányszóvivő pénteken nyilatkozott arról: a kabinetnek fontos, hogy a fogyasztók nagyobb védelmet élvezzenek a közüzemi szolgáltatókkal szemben, ezért kezdte meg a kormány a banki magatartáskódexhez hasonlító közüzemi kódex megalkotását is. A kódexről először az MTI-nek adott évindító interjújában beszélt a miniszterelnök.

Jómódú trükközés: csak kikapcsolás előtt fizetnek
Felkötheti a gatyáját az áramtőzsde
Márciustól árzuhanás?
Már a középosztályban is pusztít a válság

MTI

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló A pénzügyi szakemberek előtt álló feladatok
Márkázott tartalom | 2026. május 11. 14:48
A pénzügyi területen helytállni mindig alapos szakértelmet követel. Szombathely városában is egyre több vállalkozás keres olyan könyvelőket, akik nemcsak az adatokat képesek feldolgozni, hanem az ügyfelekkel való kapcsolattartásban is jártasak. Felmerül a kérdés, hogy mit várnak el egy szakértőtől ezen a területen?
Vásárló A tökéletes mellény választás titkai a hűvösebb napokra
Márkázott tartalom | 2026. május 10. 17:03
Elgondolkodtál már azon, hogyan maradhatsz stílusos és kényelmes az átmeneti időszakok változó időjárása közepette? Egy női mellény éppen azt a praktikus megoldást nyújtja, amire szükséged lehet a hűvösebb reggeleken és délutánokon. 
Vásárló Mikor jöhet jól a magán egészségbiztosítás?
Márkázott tartalom | 2026. május 7. 09:35
Az elmúlt években jelentősen megváltozott az emberek viszonya az egészségügyi ellátással. Korábban sokan úgy gondolták, hogy a magán egészségbiztosítás elsősorban kényelmi szolgáltatás. Ma azonban egyre többen érzik úgy, hogy az idő, a gyors hozzáférés és a kiszámítható ellátás legalább annyira fontos, mint maga a kezelés minősége.
Vásárló Kifullad az árrésstop? Ennyibe kerül az első nagybevásárlás a választások után
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. május 7. 05:56
Az árrésstop minden jel szerint túléli az Orbán-kormányt, azt viszont egyelőre nem tudjuk, mennyivel. Az érintett termékek ára jórészt még maximált árrés mellett is tudott csökkenni – igaz, egyre kevésbé. Ez ad némi reményt az esetleges kivezetés esetére. A Privátbankár Árkosár-felmérésben megkerestük a legolcsóbb pisztáciát is – amit pont az épp háborúban álló felektől lehet beszerezni.
Vásárló Mennyi idő a középfokú angol nyelvvizsgáig eljutni?
Márkázott tartalom | 2026. május 6. 14:17
Általános kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy középfokú angol nyelvtudást szerezz. Jó hír, hogy egyáltalán nem elérhetetlen cél. Sokan úgy vélik, hogy a középfok azt jelenti, hogy már minden angol mondatot hibátlanul értesz és beszélsz. 
Vásárló Erre készüljön, ha bevásárol: átszabja népszerű boltjait az Aldi
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 10:08
Az Aldi átalakítja üzleteit és egyszerűsíti működését a régióban. Magyarország is sorra kerül.
Vásárló A megújuló energiaipar jövője: ipari napelem rendszerek
Márkázott tartalom | 2026. május 5. 11:15
Az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a megújuló energiaforrások alkalmazására, különösen a napenergiára, amely óriási lehetőségeket kínál. Az ipari napelem rendszerek telepítése meghatározó szerepet játszhat az energiatermelés szabadságának megszerzésében, miközben hozzájárulunk a környezet megóvásához is. 
Vásárló Elmaradt az örömhír a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 14:15
Nem jön árcsökkenés.
Vásárló Vezeték nélküli riasztórendszerek: a modern otthonok őrei
Márkázott tartalom | 2026. május 4. 11:20
A mai technológiai korszakban az otthonok védelme új alapokra helyeződött, és a korszerű riasztórendszerek egyre fontosabb szerepet játszanak a biztonság megteremtésében. A legújabb okos riasztók segítségével bármilyen helyzetben vigyázhatsz értékeidre és szeretteidre, hiszen a telefonodról bárhonnan elérheted és vezérelheted otthonod védelmét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG