3p
A lényeg a tudatosság. A CD német kozmetikai márka és az NRC piackutató cég közös kutatásából minden kiderült a nők kozmetikumvásárlási szokásainkról és preferenciáinkról. E szerint a többség havonta minimum 2500 forintot költ kozmetikumokra, míg a döntésnél a termék ára, illata és az összetétele, valamint a különböző jelzésekszámítanak fontos szempontnak. Mindemellett egyre többen próbálnák ki szívesen a vegán kozmetikumokat.

A magyar nők 41 százaléka havi 2500 forintot vagy ennél kevesebbet költ kozmetikai szerekre, körülbelül ugyanennyien költenek havi 2500 és 5000 forint feletti összeget erre, míg 15 százalék havi 5000 forintnál is többet költ szépségápolási cikkekre. Érdekes, hogy az életkor előrehaladtával egyre kevesebbet költünk ezekre a cikkekre. A vásárlásnál ugyan a legtöbben (53 százalék) az árat jelölték meg nagyon fontos tényezőnek, de szintén nagyon sokan emelték ki az illatot és a textúrátis (50 százalék) mint döntő vásárlást befolyásoló szempontot (50 százalék). De dobogós, harmadik helyezést ért el az összetétel is: megkérdezett hölgyek 37 százaléka szerint nagyon lényeges, hogy mit tartalmaz a kiválasztott kozmetikai cikk.

Fontosak a védjegyek

A különböző jelzések és védjegyek is egyre központibb szerepet kapnak a vásárlás során. Érdekesség, hogy a védjegyeket, amelyek például azt szavatolják, hogy az adott terméket nem tesztelték állatokon, vagy nem tartalmaz állati eredetű összetevőket, esetleg bio a vásárlók 21 százaléka tartja nagyon fontos szempontnak, míg a márkanévről csak 16 százalékukvélekedik ugyanígy. Még kevesebben döntenek a saját bevallásuk szerint a csomagolás alapján, hiszen ez a tényező végzett az utolsó helyen a fontossági sorrendben: csupán a megkérdezett hölgyek 9 százaléka tartja nagyon fontos szempontnak a döntés során.

Forrás: NRC piackutató.

Ezeket az alapanyagokat kerülnénk

Mindezek mellett az is kiderült, hogy egyre többen tartanak a vitatott összetevőktől, ezek közül is leginkább az állati eredetűektől. A válaszadók több mint fele, 53 százaléka nem látja szívesen ezeket a használt termékben. Második helyen az alumíniumsó végzett, 48 százalékkal és harmadik lett a színezőanyag, mint kerülni kívánt anyag, a hölgyek 36 százaléka inkább mellőzné azokat a termékeket, amelyek ezt tartalmazzák.

Végül ki kell emelni azt a tényt is, hogy egyre inkább terjed a vegán életmód a magyar nők körében. Már most a válaszadók 11 százaléka a napi rutinjába építi a vegántermékek használatát, de a közeljövőben ennek a számnak a növekedésével kell majd számolnunk, hiszen a válaszadók 86 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kipróbálna olyan kozmetikai cikkeket, amelyeket nem tesztelték állatokon és mentesek az állati összetevőktől.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG